2012. június 11., hétfő

Napforduló-riport: OM együttes

Vijaya Gauranga Das, az OM vezetője régi cimborám, szerintem lassan húsz éve ismerjük egymást. Pár éve elkezdett jógára is járni hozzám, a zenélés meg szerintem születése óta jelen volt az életében. Most akkor halljunk néhány szót a zenei pályafutásáról, a Krisna-tudatról, és természetesen a jógáról! A Napforduló Jógafesztiválon pedig az eddigi Om- és Mantra-nóták akusztikus változatait halljuk majd, ami tulajdonképpen egy ősbemutató lesz a zenekar történetében, eddig ugyanis szinte kizárólag elektronikus erősítéssel léptek színpadra különböző fejrázós klubokban és fesztiválokon.

G: Régebb óta zenélsz, meg jógázol is, mi a kapcsolat a kettőm között a számodra?

V: A jóga a bhakti-jógából indult ki, és azután a bhakti-jógából ismét lett a zenélés, mert már korábban is zenéltem. Amikor két éve megállt a Mantra együttes, akkor az Om nevet választottuk, ami a jógások számára jelentős szimbólum. Kowának például én javasoltam, hogy kezdjen el jógázni, mert sokat fog segíteni neki a jóga, mint mozgásforma. Utána párszor lementünk a horvátországi jógatáborba, ahol mindig nagyon jól éreztük magunkat, és ott kipróbálgattam az órákat. 2011 szeptemberétől fogtam neki határozottabban a jógának, és sokat segít. 

G: Zenei pályafutásod hogyan kezdődött?

V: Gitár mellett nőttem fel, mert apukám is gitározott, bár anyukám sohasem örült neki. Egy osztálytársammal alapítottuk a kultikus Fantom nevű black-metál zenekart. 86-88 környékén zenélgettünk, azután a katonaság alatt szétszaladt mindenki, de néhány tagunk krisnás lett. Így kezdtem én is érdeklődni a 90-es évek elején. Akkor is szerettem volna zenélni, de nem találtam társakat. Végül 98-ban futottam össze Jaya Harival, Acyutával, aki Horváth Charlie fia, és velük alapítottuk meg a Mantrát, ami 99-től fogva aktívan működött.

G: A Mantra után jött az Om. A kettő között volt valamiféle műfaj- vagy stílusváltás?

V: Amikor Peti (Kanyó Péter) bekerült a zenekarba, és elkezdtük vele próbálgatni, akkor egy kicsit lágyabb, dallamosabb arculat jött ki, meg az aktuális zenék is hatnak ránk, amiket hallgatunk. Igyekszünk mindig változatosak lenni, most is megpróbálunk egy új arculatot előhozni, ez az akusztikus verzió. 

G: Ennek az akusztikus irányzatnak komolyabb teret szánsz? 

V: Már a Mantrával is volt két-három akusztikus koncertünk, sé nem volt rossz. Ezt olyan helyeken is elő lehet adni, ahol a zúzósabb verzió nem működik, kisebb közönség előtt is jól hangzik, és esetleg olyan réteg is meghallgatja, akár a jógások is, akiknek a torzított gitár vagy a nagy hangerő sok lenne.

G: Nyugat-Európában vagy Amerikában megfigyelhető, hogy a különböző jóga-irányzatok mellett, amik egyre népszerűbbek, virágzanak a különböző jógás zenekarok is. Hogy látod,  mennyire van jövője ennek a trendnek Magyarországon?

V: Még nem látom, hogy pontosan mi lesz ennek az iránya. Most Magyarországon nagyon nehezen mozdíthatók ki az emberek a helyükről szórakozás területén, viszont egyre nagyobb igény van az egészségre, a mozgásra. lehet, hogy valamikor találkozni fog a kettő. De a kluboknak és koncert-termeknek nagyon össze kell szedniük magukat, hogy valaki odamenjen, mert sokkal kényelmesebbek lettek az emberek. Valami mást kell biztosítani, ha az ember élőben akar átadni dolgokat. Mi is próbálkozunk majd olyan hangszerek, zenészek bevonásával, amivel még élőbbé tehetjük a dolgot. De ez egy kicsi ország, meglátjuk majd, hogy követni fogja-e a trendet.

G: Ez a napfordulós koncert lesz az első akusztikus "premier"?

V: Igen, premier lesz. Próbafelvétel volt, megmutattuk egy pár embernek, hogy tetszik, e és szerették. A szövegek változatlanok, a hangszerelés más, és fogunk játszani egy-két odaillő Mantra-slágert is.

G: És a Visnu zenekar?

V: A Visnu eredete a 2002-es Sziget fesztiválra nyúlik vissza, ahol a Gauranga Rock Band zúzott. Megkértek minket is, hogy játsszunk a Krisna-sátorban is. De a szerződés szerint nem játszhattunk kétszer a Szigeten, mert a Mantra már fellépett egyszer. És akkor Visnu néven játszottunk egy kicsit más számokat és Maha-mantrát. Következő évben Csató Péter, vagyis Nitai-bhavana is beszállt, majd ő később csinált az egészből egy akusztikus verziót is.

G: Amivel szintén fel fog lépni a Napforduló Jógafesztiválon. Köszönjük szépen, várjuk a koncertet, és további sikeres alkotást, jógázást kívánunk.

Nincsenek megjegyzések: