2014. január 2., csütörtök

Pattabhi Jois élete


Újabb részlet a szakdolgozatomból:

"3. fejezet - Pattabhi Jois élete

Shri Krishna Pattabhi Jois 1915 július 26-án született Kowshika faluban, India Karnataka államában. Nyolc testvére volt, apja pedig tanult brahmin pap volt, aki már öt éves korától kezdve oktatta fiát a mantrák és a védikus rituálék tudományára. Pattabhi Jois 1927-ben, tizenkét éves korában találkozott először leendő mesterével, Krishnamacharyával, akinek jógabemutatója láttán elfogta a vágy, hogy ő is elsajátítsa ezt a csodálatos tudományt. Eddie Stern szerint Pattabhi Jois huszonöt évig tanulta a jógát mestere irányítása alatt1.

1930-ban Jois apja elvégezte rajta a szent zsinór-szertartást, ami után elment otthonról és Mysore-ba ment, hogy a mysore-i Maharaja (uralkodó) szanszkrit egyetemére járhasson. 1930-tól 1956-ig Jois az egyetemen maradt, és szanszkritot, valamint filozófiát tanult, később tanított. 1931-ben újra találkozott gurujával, Krishnamacharyával, aki a mysore-i uralkodó patronálása alatt egy jógasálát (jógaiskolát) nyitott a Maharaja palotájában. Stern szerint Krishnamacharya húsz évig maradt Mysore-ban2, míg a Wikipedia-cikk szerint csak 1941-ig3, vagyis legfeljebb tíz évet tölthetett Jois azzal (16-tól 26 éves koráig), hogy mesterétől közvetlenül tanult. 1941 után Krishnamacharya Madrasba költözött, míg Pattabhi Jois élete végéig Mysore-ban maradt tanítani.

Pattabhi Jois 1937 márciusában kezdett jógát oktatni a szanszkrit egyetemen. Ugyancsak 1937-ben Jois feleségül vette Savitrammát, és három gyerekük született: Saraswati, Manju és Ramesh. 1948-ban egy kis házat vásároltak Laxmipuramban, és Pattabhi ott is oktatni kezdett. Egészen 1973-ig alkalmazásban maradt a mysore-i egyetemen, utána pedig kizárólag a saját otthonában tartott jógaórákra koncentrált. Első és egyetlen könyvét, a Yoga malát 1958-ban kezdte írni, és 1962-ben jelent meg kannada nyelven, majd 1999-ben angolul is. Az első nyugati utazó, aki kapcsolatba került Pattabhi Joissal, André van Lysbeth volt, aki 1964 körül két hónapon keresztül tanulta Pattabhitól az első és második sorozatot. Pattabhi Jois 1998-ban átköltözött Gokulamba, ahol 2002-ben nyitotta meg hivatalosan a kibővített Ashtanga Yoga Research Institute-ot, amelyet 2009-ben bekövetkezett halála után K. Pattabhi Jois Ashtanga Yoga Institute-nak neveztek el4."

1Jois 2003: Foreword XIII. old.
2Jois 2003: Foreword XIV. old.
3http://en.wikipedia.org/wiki/Pattabhi_Jois
4http://kpjayi.org/biographies/k-pattabhi-jois

Nincsenek megjegyzések: