Krishnamacharya és az indiai birkózás

Újabb részlet a szakdolgozatomból:

"A Mysore-i palota archívumában van egy érdekes irat. Ez a szöveg a Yoga makaranda eredeti kiadásának előszava, amelyet a későbbi nyomtatott változatban mellőztek. A következő információkat tartalmazza arról, hogy hol tanulta Krishnamacharya a jógát:

„A szerző, még fiatal fiúként abban a különleges privilégiumban részesült, hogy 24 ászanát tanult személyesen Őszentsége a néhai Sri Narasimha Bharati Swamigalavaroo-tól, a Sringeri Mutt vezetőjétől. Azt, amit a fiatal évei alatt tanult, a szerző az emlékezetében tartotta, és gyakorolta, és későbbi éveiben lehetősége adódott arra, hogy képzésben részesüljön a Jóga-sásztrából a pránájáma előírt szabályaival összhangban, valamint számos vinyászával együtt Srí Ramamohan Brahmacari Guru Maharaj-tól Mukta Narayan Ksetrán (A Gandaki partján).”¹

A Mysore-i palotában mindig is nagy becsben tartották a fizikai egészséget és erőnlétet, és a jóga mellett az indiai birkózásban is képzést kaptak a királyi család tagjai. Sokan illetik azzal a váddal Krishnamacharyát, hogy számos elemet átvett az indiai birkózás hagyományaiból, és a jógaoktatása részévé tette. Ezt természetesen nem lehet kizárni, és az is biztos, hogy a Krishnamacharya, illetve Pattabhi Jois által oktatott gyakorlási rendszer sokkal fittebb fizikumot biztosít, mint a „hagyományosabb” iskoláknak elsődlegesen a meditációra, pránájámára és a krijákra koncentráló és rávezető ászana-gyakorlatai.

A Mysore-i palota könyvtárában található egy Vjájáma Dípiká nevű szöveg, amely az indiai birkózás szöveggyűjteménye. A szöveg második fejezete az úgynevezett danda-(bot)-gyakorlatokat ismerteti, amelyek rendkívül hasonlítanak az astánga vinyásza jógában ismert napüdvözletekre, előre- és hátraugrásokra, amiket Pattabhi Jois vinyászának nevez. Az ötödik fejezet ezen kívül ismerteti az úrdhvadhanurászanát (jógahidat), amelyet más tradíciókban csakrászanának neveznek, illetve ennek különböző gyakorlási változatait. Az astánga-jógára oly jellemző állásból hátraereszkedés hídba és felegyenesedés állásba sok más birkózóiskolában is bevett gyakorlat, nem csak az indiai vjájámában. Erre a gyakorlatra Iyengar is nagy hangsúlyt fektet. A fejezet ismerteti még a kézenállást, a pávapózt, a bakászanát, astávakrászanát, viparíta-csakrászanát és a lólászanát, amelyek a Jois- és Iyengar-féle rendszerben is megjelenő haladó ászanák.²

További párhuzamot vonhatunk az indiai birkózás tradíciója és a Mysore-ban kialakult dinamikus vinyásza-gyakorlás között, ha beletekintünk az indiai birkózás bibliájának tartott Mallapuránába, amelyet 1640-re datálnak a szakértők, bár a szöveg esetleg a 12-13. században is keletkezhetett. A Mallapurána 8. fejezete tizennyolc ászanát ismertet, amelyek közül néhányat csak a Srí Tattva-nidhi ismertet. A sírsászanát is tartalmazza, ami a modern jóga egyik alapvető ászanája, bár a Hatha-jóga Pradípiká nem említi.³

Vélelmezhető tehát, hogy az indiai birkózás jelentős hatással volt Krishnamacharya és Pattabhi Jois ászana-oktatására, elképzelhetően a gyakorlatokat is átvették, de az szinte biztosra vehető, hogy a birkózó- és angol rendszerű gimnasztika-edzések mellett, valami olyasmit kellett Krishnamacharyának bemutatnia jóga címén, ami fizikailag is komoly kihívást jelentett a fiatal fiúknak, akik jobbára a jógasála közönségét alkották."

1Sjoman 1999: 51. old.

2Sjoman 1999: 54-55. old. Az ászana-neveket Iyengar leírása alapján ismertetem a félreértések elkerülése végett, mivel Jois is ugyanazokat a neveket használja, bár a Vjájáma-dípiká természetesen más neveket említ, ugyanis kannada nyelven íródott.

3Sjoman 1999: 56-57. old.