2014. január 5., vasárnap

Bakászana B

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Vinyásza számolás – B változat

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre, és a padló érintése nélkül érkezzünk egyenesen a térdekkel a hónaljba. A légzés és a mozgás összhangja nagyon fontos! A lefelé néző kutyában hajlítsuk be a térdünket kilégzésre, és a belégzés kezdetekor ugorjunk előre. A térdekkel célozzuk be a hónaljunkat, ne pedig a sípcsonttal rékezzünk a karokra. A belégzés közepére érkezzünk meg a pózba, enyhén hajlított könyökkel. Képzeljük azt, hogy a belégzés vákuumot hoz létre a hónaljunkban, amely beszívja a térdeket. A belégzés hátralévő részében növeljük ennek a szívóerejét, egyenesítsük ki a karjainkat, és emelkedjünk olyan magasra, amennyire csak lehetséges. A leggyakoribb oka annak, hogy nem sikerül ez a fontos tranzíció, az, hogy befejezzük a belégzést, mielőtt a karjainkra érkezünk. Érkezzünk a karokra, amikor a tüdőnk félig üres, máskülönben a felfújt mellkasunk útban lesz, és nem leszünk képesek kihasználni a belégzés felfelé emelő hatását a megérkezéskor.

Ez egy nagyon fontos póz, és nem szabad félvállról venni. Ha a lábaink folyton leérnek a földre, akkor nem fejlesztettünk ki elég erőt vállban, hasban és a bandha-kontrollban. Arra is oda kell figyelni, hogy ne előre ugorjunk, hanem fölfelé, mintha kézenállásba ugranánk. Koncentráljunk az ülőcsontok által leírt pályára, és ne a lábainkéra. Először menjünk fel jó magasra, majd csak akkor foglalkozzunk a leereszkedéssel, amikor az ülőcsontjaink már majdnem a kezeink fölött vannak. Ekkor hajlítsuk a törzset, ami által a térdeink, combjaink és lábaink a hasunk felé szívódnak. Más szavakkal, nem a gravitáció vagy a zuhanás eredményeképpen érünk földet, hanem a vállak és hasfal ereje által, kontrolláltan. Amint a gravitációra bízzuk a leereszkedést, nem fog történni más,mint hogy leesünk.

A másik oka annak, hogy nem sikerül a lábainkat a föld felett tartani, az, hogy a a súlypontunk túlzottan hátul van, amikor leereszkedünk a hónaljba. A földetérés pillanatában az ujjak és az ujjtövek között kell lennie a súlypontnak. Azáltal állítjuk meg a mozdulatot, hogy szilárdan a földbe nyomjuk az ujjvégeket. Akkor leszünk képesek ezt megtenni, ha erősen edzzük az ujjakat az olyan pózokban, mint a bhékászana és a szúpta-vadzsrászana. Ha a súlypontunk a tenyértő és az ujjtövek közé esik, akkor vissza fogunk billenni és a lábaink leérnek a földre. Ha viszont előrevisszük a súlyt, akkor attól félhetünk, hogy előreesünk. Ha úgy érezzünk, hogy mindjárt átesünk, akkor hirtelen hajlítsuk be a könyökünket és ejtsük le az ülőcsontokat, és helyezzük a fejtetőnket vagy a homlokunkat a talajra, mint a bhudzsapídászanában, ahelyett, hogy az arcunkra esnénk.

Akkor is könnyebb végrehajtani ezt a tranzíciót, ha kezdetben kis távolságot választunk a lefelé néző kutyában. Így az ugrás és a súlyunk megtartása kevésbé lesz kockázatos. Miután kis távolságból megtanultunk előreugrani, hátrébb tehetjük a lábainkat.

A hivatalos orrhegyre irányuló tekintetet is kiválthatjuk egy gyakorló dristivel. Nézzünk arra a pontra a matracon, ami kb 30 centire van a kezeinktől. Ha általában hátraesünk a lábainkra, miután a karokra érkeztünk, akkor még néhány centivel vigyük előbbre a tekintetet, és próbáljuk meg újra. Minál jobban felemeljük a tekintetünket, annál jobban eloszlik a súlyunk a tenyértőtől az ujjtövek felé, így még valószínűbbé téve, hogy elkapjuk az egyensúlyi pontot a földre éréskor.

Ha mindenez próbálkozások után nem tudjuk előre vinni a súlypontot a kezünkön, akkor elképzelhető, hogy még erősíteni kell a kezeket és a deltoid izmokat. Ne menjünk tovább a következő pózhoz, mielőtt megtanultuk volna ezt a fontos tranzíciót.

Astau: Belégzésre emelkedjünk fel a karjainkról. Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Nava: Belégzésre felfelé néző kutya.
Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutya."

Nincsenek megjegyzések: