2015. március 9., hétfő

Bikram-jóga vs Agni-jóga

Sokan fedezik fel a hasonlóságot az Agni-jóga és a Bikram-jóga között. Voltak olyanok is, akik Bikrammal kezdték, majd áttértek az Agnira, de olyanok is, akik fordított sorrendben ismerték meg a kettőt. Nos, a hasonlóságokról röviden szólnék, mert nyilván az a legjobb, ha mindenki kipróbálja mindkettőt, és eldönti, hogy melyik áll közelebb a szívéhez. Mindkét órán egy fix gyakorlatsort hajtanak végre a résztvevők, méghozzá szobahőmérsékletnél melegebb teremben. Az ászanák is majdnem ugyanazok, bár az Agniban négy gyakorlattal több van, illetve az azonosnak tűnő gyakorlatok végrehajtásában is vannak bizonyos eltérések. Most pedig beszéljünk az alapvető különbségekről a két óratípus között, természetesen ezzel nem alá- vagy föléértékelni akarom az egyiket a másiknak, ahogy mondtam, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy melyik fele meg neki jobban.

1. Hőmérséklet. A Bikram-jóga órán 40-42 fokos hőmérséklet uralkodik,  a páratartalom pedig annyi, amennyi a teremben amúgy is volt, kivéve, ha beizzadnak a résztvevők, ami nyilván emelni fogja a levegőben pára formájában keringő izzadság mennyiségét is. Az Agni-jóga órán 32-36 fokra fűtünk fel csak, és párásítjuk a levegőt, 60-70%-os páratartalom az ideális. Engem a 40 fok kitikkaszt, 32-36-ban szeretek jógázni. Hidegebb teremben hidegek maradnak a lábfejeim még akkor is, ha izzadok. De van, aki ezt is sokallja.

2. Gyakorlatsor. A Bikram-jógán 26 ászana van, és két légzőgyakorlat. Agnin 30 ászana van, és két légzőgyakorlat, valamint a bandha-gyakorlás légzésvisszatartással. A gyertya, eke, és az egylábas alátámasztott sáskapóz a plusz pózok. A többi póz nagyjából azonos a Bikram-sorozattal, bár a végrehajtásban vannak eltérések egyes pózoknál. A Bikram-sorozatban mindegyik pózt kétszer veszik fel egymás után, egy szünettel. Az Agni-sorozatban egyben kitartjuk a pózt 21 légzésig, majd rögtön felvesszük a következő pózt.  A másik jelentős különbség, hogy a haladóbb képességű gyakorlóknak az egyes pózoknál adunk haladóbb alternatívát, hogy legyen kihívás az órán. Például mélyebb hátrahajlításokat vagy csípőnyitó pózokat kapnak, mint a kezdő gyakorlók.

3. Az óra levezetése. A Bikram-jóga órán az oktató nem mutatja a pózokat, nem igazítja a gyakorlókat, és mindig nagyjából ugyanazt az előre megírt szöveget mondja el. A gyakorlók egy irányba, a tükör felé fordulnak, és az első sorba állnak azok, akik már tudják a pózokat, vagy szebben gyakorolnak, őket kell másolni a kezdőknek. Az Agni-jóga órán az oktató bemutatja az összes pózt, utána pedig igazítja a gyakorlókat, mert sokszor az érintés többet segíthet, mint a verbális utasítások. Mivel minden résztvevővel igyekszik foglalkozni az oktató, könnyebben tud segíteni a pózok személyre szabásában, ha erre szükség van sérülés vagy kötöttség miatt. Az Agni-jóga órán mindenki személyre szabott utasításokat is kap az ászanák végzése közben, nem csak a sztenderd szöveg hangzik el.

4. Az óra hangulata. A Bikram-jóga oktatók általában harsányabbul vezénylik le az órát, így inkább fitnesz-óra vagy katonai kiképzés-hangulata lesz. Az Agni-jóga oktatók csendesebben beszélnek, és nem az erőlködősre szólítják fel a gyakorlókat, hanem az ellazulást, a meditatív hangulatot segítik elő. Így a gyakorlás nem csak az egészségünkre lesz jó hatással, hanem jó lehetőséget ad a hétköznapi gondjaink elfelejtésére, a stressz elengedésére, a feltöltődésre ahelyett, hogy még egy stresszfaktornak tennénk ki a testünket és az elménket. Az órát vezetett relaxációval zárja az oktató, míg a Bikram-jóga óra végén mindenki addig fekszik, ameddig szeretne, és így a legnyugtalanabbak már a légzőgyakorlatok után felpattannak, ahelyett, hogy kihasználnák a lehetőséget az elmélyült relaxációra.

Aki még nem próbálta ki az egyiket vagy a másikat, annak ajánlom, hogy tegye meg, és alkossa meg a saját véleményét. Remélem, ezek az információk még több kedvet csináltak hozzá, illetve eloszlatták az olvasók fenntartásait vagy félelmeit a melegben való jogázással kapcsolatban. Az órák alatt ajánlott a folyadék pótlása, illetve nem tanácsos teli gyomorral érkezni jógára, legalább 2-4 óráig ne együnk előtte.

2 megjegyzés:

kardamom írta...

Nem értek egyet azzal, hogy a bikram jóga katonai kiképző stílusban zajlana. Nagyon sokféle tanár van, stílus. Engem például csupa kedves hang tanít, semmi erőlködés nincs benne, annyit csinálok mindenből, amennyit szeretnék és a hozzáállásuk is a jelenben(meditatív) tart.

Anita írta...

Nekem mindkettő nagyon tetszett,voltam az Atmában és Bikram központban is! Az agni jógában nagyon tetszett a meditáció a végén, a bikram végén ilyen nincs,ott azt mondta az oktató,hogy ez egy ,,nyitott szemű meditáció" másfél óráig. A bikramban is odafigyelt ránk az oktató,még a nevünket is megjegyezte. Az agni jóga órának valóban egész különleges hangulata van, nagyon jó stressz-levezető. Utána órákig világbéke hangulata van az embernek. A bikram teremben tükör van végig velünk szemben tudjuk magunkat korrigálni, légbefúvásos fűtés és párásítás is van. Én mindkettőt ajánlom mindenkinek.