2015. december 27., vasárnap

Astávakra és a szerzetesek

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Astávakra erdei lakhelyén élt néhány szerzetes tanítványa, akik egy idő múlva elkezdték kifogásolni, hogy amikor Dzsanaka meglátogatta a guruját, Astávakra miden időt vele töltött, mert olyan jól megértették egymást. Amikor Dzsanaka megérkezett, mindketten felvillanyozódtak. A többi szerzetes tanítványa nem volt rá ugyanilyen hatással. A szerzetesek pontosan ezt a bizalmas kapcsolatot kifogásolták Dzsanaka és Astávakra között.

A szerzetesek így sopánkodtak egymás között: „Miért adta el magát a gurunk egy ilyen embernek? Úgy tűnik, hogy megvesztegeti a gurunkat a gazdagságával. Ez az ember egy király. Palotában lakik. Olyan sok felesége és gyereke van. Hatalmas a vagyona. Nézzétek meg a járását! Úgy jár-kel, mint egy király! És nézzétek a ruháját, az ékszereit! Mi olyan spirituális ebben az emberben, hogy egyáltalán figyelemre méltatja a gurunk? Itt vagyunk mi, akik teljesen átadták magukat a lelki életnek. Eljöttünk, hogy szerzetesi fogadalmat tegyünk, ő pedig tudomást sem vesz rólunk.”

Astávakra tudott róla, hogy ez az érzés kezd kialakulni a szerzetesek között. Ezárt egy nap elrendezett egy eseményt. Éppen a szerzetesekkel ült a verandán, és Dzsanaka király is ott volt. Ahogy zajlott a beszélgetés, egy katona rontott be a szobába, leborult Dzsanaka előtt, de Astávakra előtt nem borult le. A következőt mondta: „Ó király! Lángokban áll a palota! Minden ég! Az egész birodalomban eluralkodott a felfordulás!”

Dzsanaka felállt, és rákiáltott a katonára: „Azonnal tűnj el innen! Hogy merészelsz berontani és megzavarni a szatszangot? Hogy merészelsz leborulni előttem, miközben a gurumnak nem ajánlasz tiszteletet? Azonnal tűnj el a szemem elől!”

A katona elmenekült a teremből. Dzsanaka visszaült, Astávakra pedig tovább beszélt. Néhány nappal később Astávakra még valamit kieszelt. Ismét mindannyian a teremben ültek, és Astávakra beszélt. A beszélgetés közepette berontott az egyik szolga ás azt mondta: „A majmok lerángatták a ruhákat a szárítókötélről és szét fogják tépni a szerzetesek ruháit!”

Az összes szerzetes azonnal felugrott, hogy megmentse a ruháját. De amikor odaértel a szárítókötélhez, látták, hogy nem is voltak ott majmok, és az ágyékkötőik továbbra is ott lógtak a szárítókötélen. megértették, hogy mi történt. lógó fejjel kullogtak vissza Astávakra elé.

Ezek után Astávakra a beszélgetés közepette a következőket mondta: „Nézzetek ide! Ez az ember egy király. Néhány nappal ezelőtt a palotája lángra kapott. Az egész királyságát felforgatta a káosz. A hatalmas vagyona lángokban állt, de őt csak az izgatta, hogy a katonája megzavarta a szatszangot. Csak ez érdekelte. Ti pedig szerzetesek vagytok. Nincs semmitek. Nincsenek palotáitok, nincs feleségetek, gyereketek, semmitek. De amikor a majmok jöttek, hogy elvigyék a ruhátokat, azonnal utánaeredtetek. A legtöbb ember még felmosórongynak sem használná a ruhátokat, olyan ócska. Mégis felugrottatok, és az ócska rongyaitok után rohantatok, anélkül, hogy foglalkoztatok volna azzal, amit mondtam. Hol van a nagy lemondásotok? Ő az igazi lemondott köztetek! Ő egy király, de lemondottabb, mint ti. Ti szerzetesek vagytok, olyan dolgokat használtok, amiket mások már eldobtak, mégsem vagytok lemondottak. Ez a ti helyzetetek, az pedig az ő helyzete.”


A belső fejlődésünknek nincsen semmi kapcsolata a külső helyzetünkkel. Sokkal fontosabb az, hogy önmagán belül mit tesz valaki. A külső cselekedeteinket a társadalom határozza meg, úgy viselkedünk, ahogyan kell a helyzetben, amiben élünk. Ennek csak társadalmi jelentősége van, de a létünkre, a spiritualitásra nézve nincs szerepe. Csak az számít, hogy belül mi van.

Nincsenek megjegyzések: