Utazás a Napba

Ez az utazás még az Everness előtt volt, de most került sor arra, hogy posztoljam. Már két hete nem volt időm leülni sámándobolni, és nagyon hiányzott. A napokban fejeztem be Michael Harner "A sámán útja" című könyvének olvasását, és azt írta, hogy kell kapni egy erődalt révülés közben, amivel az erőállatainkat tudjuk hívni. Úgyhogy ezzel a szándékkal ültem le dobolni, és hallgatóztam közben, hátha érkezik valami sugallat és meghallom az erődalomat. Ez ugyan nem jött össze, de megint érdekes utazáson voltam, így leírom, mielőtt elfelejtem. 

Megjelent mindkét erőállatom, a sas és a farkas is, és ismét az Életfa mellett találkoztunk. A sas fölfelé akart vinni magával, és berepültünk egy odúba az Életfában. Az  odú belül nagyon tágas volt, és egészen felért a fa belsejében az égig. Szélsebesen repültünk végig függőlegesen felfelé, fokozatosan távolodva a Földtől, vagyis a Középső világtól. Az ég szép kék volt, a Földkorong széleinél sötétebbe hajló, nem olyan éjfekete, mint az űrhajós fotókon. Tovább repültünk felfelé, egészen a Napkorongig. A Nap felszínét elérve lassan megközelítettük a Tűztengert, ami az egész felszínét borítja, és beleereszkedtünk. Nem volt perzselően forró, hanem simogatóan melengető és befogadó volt. 

Utána leereszkedtünk a Nap felszínére, és ott mindenféle élőlények voltak, emberi és más formájúak. Mindenkinek tűzből volt a teste, nagy piramisok és templomok, épületek voltak, és mindent aranyszínű fény ragyogott be. Sötét folt nem nagyon volt, de mégis mindent pontosan lehetett látni. Az emberek jöttek, mentek, beszélgettek, ettek-ittak. Az ételeik, a gyümölcsök és minden amit ettek, szintén tűzből volt, mint ahogy a testük is. 

Utána beléptünk a Nap belsejébe, és egyre mélyebbre hatoltunk. A védikus kozmológia is beszél arról, hogy a Föld, a Nap és minden bolygó egyszerre háromdimenziós gömb-szerű, és ugyanakkor magasabb dimenzióból nézve egy-egy sík, egy létszféra. Szóval a Nap belsejében igazán izgalmas dolgok voltak. Számtalan istenformát fedeztem fel, a Napisten összes létező formáját látni lehetett, ahogy a Földön (és gondolom másutt is) imádják. Emellett voltak négykarú, nyolckarú és kétkarú istenségek is. Visnu, Siva, Szúrja, Agni és az összes védikus istenség jelen volt, mint egy múzeumban vagy panoptikumban. Arra nem emlékszem, hogy mozogtak is, vagy csak mozdulatlanul álltak, szoborként. Még egy olyan formája is volt Jézusnak, amilyen a riói öböl felett áll hatalmas szoborként, a karjai kereszt alakban kitárva. Mindegyik istenforma aranylóan fénylett, és szolgák, papok hada tüsténkedett körülöttük. 

A következő érdekesség az volt, hogy a Nap belsejében különböző pontokon keresztül közvetlenül el lehetett jutni az egyes csillagokra, például a hét bölcs által lakott Szaptarisi, vagy Nagy Medve, Göncölszekér csillagkép csillagait is bejártuk. A Nap úgy látszik, hogy nem csak a világ vallásos életének a központja, hanem az univerzumon belüli utazászsilipe is. Mindegyik helyre közvetlenül el lehetett jutni, majd visszatérni a Napba, mintha egy pillanat alatt hajtottunk volna végre egy hiperűrugrást. 

Nem vagyok asztrofizikus, de lehetséges, hogy valaki már fontolóra vette ezt az elméletet, hogy a Nap és az összes csillag belseje közvetlen összeköttetésben van egymással, és csak kívülről nézve esnek olyan távol egymástól az univerzumban. 

Utána elindultunk visszafelé, és az Életfa törzsében leereszkedve visszaértünk a Földre. Valószínűnek tartom, hogy a Föld belseje is közvetlen kapcsolódási pontokat rejt az univerzum alsó régióihoz és bolgyórendszereihez, nem véletlen talán, hogy a sámánok mindig a föld alá vagy a tenger alá merülnek, amikor a Holtak Birodalmába és egyéb helyekre akarnak megérkezni. Az "utazás a Föld középpontja felé" című regény talán nem is fantazmagória. Az utazás második részében az Alsó Világba mentünk a farkasommal, de azt már egy következő bejegyzésben fogom leírni.