2010. május 1., szombat

Hasznos-e a jóga?

Kisor barátom, aki amúgy Ninjutsu-oktató, úgy szokta reklámozni az irányzatát, hogy ha olyan dolgot akarsz edzeni, aminek van is valami értelme, akkor gyere ninjutsu-zni. Ugyanis a ninja képes megvédeni magát, a leghatékonyabb módon ártalmatlannát enni ellenfelét stb. Nekem azárt inkább Gandhi filozófiája jön be, vagyis a passzív ellenállás és az erőszakmentesség. A harcosi feladatokat nem érzem annyira a magaménak, bár szórakozásak jó megnézni, mint a gladiátorok az arénában.

Michael Moore Fahrenheit 9-11 filmje jut az eszembe erről, amelyben kifejti, hogy Amerikában mindenkinek van otthon fegyvere, mert a média és a politika folyamatosan azt sugallja, hogy valamilyen ellenség fenyegeti őket, akitől meg kell védeniük magukat meg a családjukat. Így aztán nem csoda, hogy a fegyverek eldördülnek néha, és kioltják egy-egy ember életét, ami után lehet tanakodni, hogy vajon az egy veszélyes ellenség volt-e vagy pedig csak egy szerencsétlen áldozat. Nos, félretéve a félelem diktatúráját, időzzünk el némiképpen a békeszerető, virágot szagolgató jóga-rajongók gondolatvilágánál, és nézzük meg, hogy vajon a jóga gyakorlása jár-e olyan előnyökkel, amelyek vetekedhetnek akár a ninjutsuéval is?

1. A jógában jóval kevesebb a sérülés, mint a küzdősportokban vagy a csapat- illetve versenysportokban. Itt a gyakorló csak befelé, önmagára figyel, és tudatosítja az egyensúlyzavarokat, majd megpróbálja helyrehozni azokat.

2. A jóga hatékonyan oldja a stresszt, amely a legnagyobb ellenségünk, és a vezető halálok a nyugati társadalmakban. A tudatos légzés, a relaxáció és a meditáció mind hatékony eszközei a belső béke elérésének.

3. A jóga pozitívan befolyásolja a hormon-működést, ezáltal növeli az életörömöt, életminőséget, és számos betegséget kedvezően befolyásol (pl. terméketlenség, táplálkozási zavarok, pajzsmirigy-problémák, ADHD stb.)

4. A jóga méregtelenít és javítja az összes szövet anyagcseréjét, ezáltal tovább megvédi a szöveteket az öregedéstől.

5. A jógagyakorlatok szinergikusan fejlesztik az izmokat és azok funkcionalitását, ezáltal korrigálva a hétköznapi élet egyoldalú mozgásaiból fakadó anatómiai torzulásokat.

6. A jóga javítja a gerinc és az összes ízület funkcióját. A hajlékony gerinc az egész szervezet fiatalosságát jelképezi.

7. A jóga nyújtja a szöveteket, amelyek az öregedés természetes hatásaként folyamatosan rövidülnek, és egyúttal megelőzi az izmok sorvadását.

8. A jóga kiváló masszázst biztosít a belső szervek, a mirigyek és a nyirokrendszer számára, ezáltal méregtelenítve azokat és helyreállítva azok egészséges működését.

9. A jóga ideális módon szabályozza az étvágyat, a táplálkozást és az anyagcserét. Egy jóginak, ha tudatosan táplálkozik, általában nincsenek súlyproblémái.

10. A jóga nyugtatja az elmét és elősegíti a koncentrációt, valamint a rejtett mentális képességek kiaknázását.

Ez csupán tíz a jóga pozitív hatásai közül, de könnyen felsorolhatnánk akár százat is. Az én tapasztalatom az, hogy ha 100% erőfeszítéssel és koncentrációval gyakorolsz, akkor 100% pozitív eredményt kaphatsz belőle. Az a napi két óra szenvedés simán megéri, ha belegondolsz, hogy mennyi szenvedést spórolsz meg magadnak a napod és az életed hátralévő részében.

De ha ez nem győzött meg, akkor még mindig marad a pofozkodás. Ninjutsuval, vagy anélkül.

Nincsenek megjegyzések: