Meditációs élmények

Egyszer egy Iron óra után kérdezte meg az egyik srác a zuhanyzóban, hogy milyen meditációs élményeim voltak eddig. Úgy látszik, a zuhany alatt állva az ember hajlamos elgondolkodni az élet nagy kérdésein, főleg, ha éppen most élt túl egy Iron yoga órát. A kérdés némileg meglepett, főként azért, mert megszoktam, hogy az emberek 95%-a csak nyaktól lefelé szeretne jógázni, és nem érzi szükségét annak, hogy párhuzamosan pallérozza az elméjét, tudatát is.

Ezt a blogot is azért írom, hogy több szó eshessen az elméletről, a filozófiáról, a belső dolgokról, amikről óra közben nem jut idő beszélgetni, és külön filozófiai előadás keretén belül pedig legfeljebb 2-3 ember kíváncsi rá. Mivel viszonylag kevés a visszhang, nehezen tudom ellenőrizni, hogy az olvasók mennyire fogadják be, amit mondok, vagy ez mennyiben érinti meg őket, de azért így látatlanban azt remélem, hogy ezek a bejegyzések amolyan mentális "igazításnak" foghatók fel, és helyretesznek egy-két hibás beidegződést (csitta-vrittit, ahogy Patandzsali mondja).

Nos, térjünk vissza a kiinduló kérdésre. Nem is emlékszem mér, hogy mit válaszoltam neki a zuhany alatt, de tételezzük fel, hogy most nekem szegezi valaki ezt a kérdést, és van rá némi időm, hogy kifejtsem, nem a következő embernek kell éppen a helyet átadni a zuhany alatt. Nos, a meditációs élmények milyensége szerintem függ attól, hogy milyen technikákat alkalmazunk, és én eddigi pályafutásom során dominánsan a mantra-meditációt gyakoroltam, amit egyébként is a leghatékonyabb módszernek tekintenek a Védák a jelenlegi korra.

A Hare Krisna mantra éneklésével foglalkozó szentiratok, amelyekből én is oktatok kurzust a Bhaktivedanta Főiskolán, azt állítják, hogy a Szent Nevet tisztán éneklő gyakorló szíve megtisztul minden helytelen anyagi felfogástól, és képes megpillantani az eredeti lelki önvalóját, valamint Krisnát. De ehhez teljes figyelemmel, és sértés nélkül kell énekelni a Szent Nevet éveken keresztül.

Hát én még itt nem tartok, de azt elmondhatom, hogy életem legszebb pillanatait köszönhetem a szent névnek, nem csak a reggeli meditációk, hanem a közös kírtanok során is. A béke, öröm, lelkesedés, eksztázis érzéseit mind rendszeresen megtapasztalja az ember a mantra éneklése közben. Úgyhogy mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki és gyakorolja. A pulai táborban is sort fogunk rá keríteni, tavaly is mindenkinek bejött.

Egy másik technika, amivel korábban kísérleteztem, a trátaka, vagyis a gyertyaláng nézése. nos, ebben nem jutottam messzire, de ezt is elő fogjuk venni, mert vizuális alkat vagyok, és szükségem van a látás harmonikus lefoglalására a meditációban. Bioenergetikus koromban sok prána-meditációt vezettem, itt az ember ugye próbálja rézékelni a másik energiamezejét, auráját, a színeket, mozgásokat stb. Viszonylag jól ment, de most, hogy nem gyakorlom, ez nem annyira van előtérben. Vagyis egy meditációs képesség is vissza tud fejlődni, ha nem foglalkozunk vele.

A harmadik dolog, ami kézenfekvő, és annyit beszélünk róla az Astangában, az pedig a meditációs tudatállapot elérése és fenntartása a gyakorlás közben. Ez a számomra szorosan összefügg a "prána beléptetésével a szusumnába", vagyis a kundaliní felébresztésével, illetve a csakrák aktiválásával. A legutóbbi 108 napüdvözletnél elég erőteljesen megtapasztaltam ezt a lebegés-szerű feldobott állapotot, amikor mintha túl lennél töltve elektromossággal, és a lábujjaid végétől az ujjhegyekig mindenhol érzed a lüktető pránát, még a tested körül is. Ez akkor nagyon intenzív volt, és ehhez képest egy általános gyakorlás során talán fokozatosabban nyilvánul meg egy hasonló érzés.

Talán kétszer éreztem eddig azt, hogy a tíz napüdvözlet során, valamint az álló gyakorlatoknál mintha egy melengető energianyaláb indult volna el a múládhárából felfelé, és fokozatosan terjedt szét a gerinc tövében. Gondolom, hogy az alapötlet szerint a befejező sorozatra az energia-áram eléri a magasabb csakrákat, és a relaxra teljes szamádhiba merülünk (már aki nem rohan ki róla ugyebár). Nos, ezt így teljes összefüggésében még nem sikerült megtapasztalni, de eléggé ragaszkodni szoktam a gyakorlatok sorrendjéhez, még hogyha időnkét csak a feléig-negyedéig érek is. Olyan ez, mint egy klasszikus darab. Néhol lehet improvizálni egy picit, de a végétől az eleje felé nem tanácsos játszani.

Szóval még ha nem is volt teljes ébredés, és két órás kundalini rocket élmény, azért reménykedem, hogy a jó irányba araszolok. A lelkesedés megvan a gyakorláshoz, és sokszor érzek pozitív belső erőt, harmóniát, önmagamra találást, "a-pillanatban-jelen-levést" a gyakorlás során. Egyelőre meditációs élményekből ennyi van. nem akarom túlságosan ezoterikus vágányra terelni a dolgot, mert ott általában több a képzelgés, mint a valóságosan megélt élmény.