2010. május 4., kedd

Cool Ashtanga

Hétfőn reggel én értem először oda a Casa de la Musicába. Most a 4. emeletre raktak fel minket egy kisebb terembe, sok ablakkal és egy erkélyajtóval (mind potenciális veszélyforrás!). De vigasztalásképpen hozott a gondnok egy villany-fűtőtestet és bekapcsolta, hadd melegedjen a terem.

Nyolc fele megjelent Tom, Sheshadri, a fia meg az öt szlovén jógaturista. Azt hittem, ennyi lesz az össz létszám, de befutott még két magyar is a végére, akiket hétvégén nem láttam. Elkezdtük az imákat, majd lereppelték a napüdvözleteket, megint olyan gyorsan, hogy alig bírtam kapkodni a levegőt. Az utolsó hármat már nem számolták, úgyhogy itt egy kicsit vissza tudtam lassulni. Pont tegnap olvastam Grimmly bejegyzését a tendenciáról, hogy felpörgetjük a légzést a gyakorlás közben, hogy minél előbb ledaráljuk a sorozatot.

Nos, nyomtuk az állókat, néha odajöttek igazgatni. Velem szemben egy jó gerelyhajító-testalkatú szlovén leányzó kente, és arra lettem figyelmes, hogy pársvóttánászana után hirtelen átváltott a 2. sorozatra. Na ez izgalmas lesz, gondoltam, nézzük csak, mit igazgat az öreg Sheshadri 2. sorozatban? Én maradtam az 1.-nél, így legalább tudtam zavartalanul mozizni (már amikor éppen nem taposott bele vagy csavart bele egy-egy maricsjászanába).

A fűtést kb fél óra múlva lekapcsoltatta az öreg, úgy látszik, nem a fázós dél-indiaiak közé tartozik, épp ellenkezőleg, azok közé, akik ha bárhová bemennek, azonnal tökig feltekerik a ventillátort meg a klímát. Hozzá kell tenni, hogy óra előtt kinyitották az összes ajtót-ablakot, hogy "elegendő oxigén legyen", ahogy Sheshadri magyarázta. E nagy szellőztetés következtében kb 3x kellett kimennem wc-re a sorozat közben, plusz az első félóra után engedtek fel csak a meggémberedett lábujjaim. 18 fokos teremben is tudok izzadni, nem arról van szó, de utálom, ha rámfagy. Inkább melegen csordogáljon rajtam, azt jobb szeretem.

Szóval Sheshadri remekelt a szlovén olimpikonon, tekerte a hátrahajlításokban, bakászanából felállította kézenállásba, ékapádában benyomta a lábát a tarkója mögé, miegymás. Már épp kezdtem irigykedni meg egózni, miazhogy így keni a 2. sorozatot, de a dvipadánál feladta. Szóval vagy fél órát relaxált, mire mi befejeztük. Én meg megnyugodtam, hogy na akkor majd holnap megmutatom gyerekek, hogy kell a teljes 2. sorozatot végigcsinálni! Érdekes az egó működése, néha hihetetlenül nehéznek tűnik csak lélegezni és gyakorolni, és nem akarni semminek sem látszani mások szemében.

Azért a szuptakúrmászanában megvártam Sheshadrit, be is csomózta a lábaimat tengerészcsomóra, de olyannyira, hogy simán ott maradtak, amikor feltámasztottam magamat, persze ekkor ő már rég mást igazgatott, úgyhogy a tapsvihar elmaradt ;-))). Baddhakónászanában ezúttal a fia amputálta a péklapát-izmaimat. A hídba szintén ő engedett le háromszor, majd felrántott, mintha műugró-deszka lennék. Még jó, hogy bírja a derekam az ilyeneket. Ezt ő nem tudhatta, így együttérzésből a híd után felállított kézenállásba, és felkapott a hátára. A lábát kellett fogni, majd a térdét, és úgy pucsított, és közben növelte ugye a hátrahajlításomat. Na már egyszer csak elérem majd a fejemet a lábammal!

Mikor leengedett, illetve bocs, fel kellett állni belőle! Akkor egyből ki is próbáltam kézenállásban a skorpiót, de sajna nem éreztem még az érintést a fejemen. Megcsináltam a befejezőt, a fejenállások végén még egy skorpió. Ekkor már odajött Sheshadri is, kicsit megtámasztotta a derekamat, majd elkezdte megint húzni a lábamat lefelé. Talán holnap meglesz, ma délután rágyakorlok egy kicsit. Itt mág egy brutális szellőztetés következett, ekkor már a hegyek között nevelkedett szlovének is áthúztak az ablakkal szembeni oldalra és magukra húzták a pokrócot relaxáció közben.

Szóval jó volt a gyakorlás, meg sok mindent el tud lesni az ember, és ezek egy részét a saját bőrén is megtapasztalja. Egyébként is nagyon érdekel ez a Thai Yoga Massage dolog, szeretném kidolgozni a leghatékonyabb és legbiztonságosabb terápiás igazítások rendszerét, de még nem tudom, hogy fogom nevezni. Az biztos, hogy Sheshadriék sok masszázs-mozdulatot végeznek, az elején is bemelegítésképpen, meg a végén is, amikor már savászanában vagy. Jógaoktatói pályafutásom során egyre többen fordulnak hozzám specifikus problémákkal, amire fel kell készülni. Pár hónap múlva például egy térdműtöttet kell majd rehabilitálnom. Jellemző módon focin ment tönkre a térde, és porcot, meg szalagot is távolítottak el belőle, illetve akarnak pótolni. A doki azt mondta neki, hogy a gyógyulás 50%-ban a gyógytornán múlik, és berakja rehabilitálni a sérült olimpikonok közé. 3 hónap gyógytorna után minden irányba kell, hogy mozgassa a térdét, mert egyébként hamarabb elsorvadnak a szalagok. Úgyhogy knee threapy jóga-gyakorlatsor lesz neki, amit minden nap meg kell csinálnia. Sheshadri reloaded holnap, same time, same place.

Nincsenek megjegyzések: