taddzsah – ami abból született; szamszkárah – tudatalatti benyomás; anja – másiknak; szamszkára -tudatalatti benyomás; pratibandhí – ami megakadályozza.
Az ilyen tudásból származó tudatalatti benyomás kötöttséget hoz létre.
Hogyan lehetséges az, hogy nem segít rajtunk az, ha egy tanár megmondja az igazságot? Miért kell önmagunknak megtapasztalnunk?
A tanár szavai egy új tudatalatti benyomást hagynak az elmén, valóban, a szabadság benyomását, de egy olyan elmében, amely tele van az idők alatt felhalmozott, tudatlanságból és illúzióból származó benyomásokkal. Valóban az-e a helyzet, hogy ez nem fog sokat változtatni, hacsak a tanítvány nem gyűjtött össze kritikus tömeget a szabadságról szóló tudatalatti benyomásokból, mivel ilyenkor a tanár hozzáadott szavai az egész személyiségét elbillenthetik a szabadság felé. Az átlagos, kötöttségekkel rendelkező tanítvány esetében azonban ez nem működik. Az ilyen tanítványban az elme hullámzásai (vrittik) megjelennek a múltbeli kötöttségek miatt. A puszta olvasás, meditáció vagy ászana-gyakorlat nem változtatja meg ezt a kötöttséget.
Az a különleges tudás azonban (ritambhara), amire az elmélkedésen túli szamápattiban szert teszünk, olyan erős, hogy eltörli az elme hullámzásaiból származó tudatalatti benyomásokat (szamszkárákat) és az igazság, hitelesség és helyes tudás benyomásaival helyettesíti őket. Mondhatjuk, hogy ez a jóga sikerének titka. Ezt a folyamatot az elme intellektualizálásának is nevezzük (Megjegyzés: Ez a kijelentés már többször elhangzott, ám a manasz nem változtatható át buddhivá, csupán feltölthető pragjával, vagyis bölcsességgel). Az „elme” az, ami hisz, kételkedik, gyanít, stb.; az „intellektus” viszont az, ami tud. Ezért az elmét intellektualizálni kell azáltal, hogy ismételten elhelyezzük benne a helyes tudás tudatalatti benyomását.
Csak akkor jelenik meg olyan erős közvetlen megvalósítás, ami képes az illúzió és a mentális rabszolgaság évezredes kötöttségét megsemmisíteni, amikor az elme azonosságot (szamápattit) ér el a tárggyal, anélkül, hogy azt vitatná (nirvicsára). Amikor, az elmélkedésen túli szamápatti ismételt alkalmazásával elegendő tudatalatti benyomás törlődött és behelyettesítődött hasznosakkal, az elme még a szamádhik közötti időszakokban is hajlamos lesz a fókuszált és egyhegyű állapotra. Az ilyen elmében csak csökkenő mértékben vannak jelen az akadályok, ha egyáltalán jelen vannak.
1.51. taszjápi niródhé szarva-niródhán-nirbídzsah szamádhih
taszja – annak; api – szintén; niródha – megszűnve; szarva – mind; niródhán – felfüggesztett; nirbídzsah – mag nélküli; szamádhih – szamádhi.
Miután azok is megszűntek, az elme teljesen felfüggesztett állapotba kerül, és ez a tárgy nélküli (nírbídzsa) szamádhi.
Patandzsali azzal fejezi be a Jóga-szútra első fejezetét, amely a „Szamádhiról szóló fejezet” címet viseli, hogy emlékeztet bennünket arra, az út nem ér véget a teljes igazság megszerzésével az objektív szamádhin keresztül. A jógát igazából csak akkor érjük el, miután elértük a felszabadulást. A felszabadulás a tárgy nélküli szamádhiból származik. Ez az utolsó szamádhi azonban túl van azon, amit el lehet érni. Ahhoz, hogy elérje, a jóginak meg kell haladnia a cselekvés gondolatát. Miután teljes tudásra tett szert a megismerhető (tárgyakkal) kapcsolatban, meg kell ismernie a megismerhetetlent – az alanyt (a tudatot). Ezt két lépésben lehet megtenni, vagy egyes szaktekintélyek szerint háromban. A harmadik lépés nem olyan, amit aktívan meg tudunk tenni, inkább át kell adnunk magunkat neki. Ahhoz, hogy ez a végső változás megtörténjen, a jóginak el kell engednie azt az elképzelést, hogy ő a cselekvő."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése