Harminc éves koromban egyik indiai utazásom során a tengerben bodysurföztem, ami azt jelenti, hogy ráfekszik az ember a hullámra, és kisodortatja magát a partra. Az egyik, jó három méteres hullámnál nem jól számoltam ki az időzítést, és túl korán ugrottam bele, A hullám pedig alámkapott, és átfordított, de közben jó alaposan meg is roppantotta a gerincemet, úgy szívmagasságban. Gondoltam, hogy majd elmúlik, de vagy két-három évig megmaradt az elmozdult gerinccsigolya, és hiába masszőr, csontkovács, csak maradt a fájdalom. Ha hat óránál többet aludtam egy huzamban, mindig erős hátfájdalmakkal ébredtem, az elmozdult csigolyától lefelé mintha betonba öntötték volna a gerincemet.
Közben meg is híztam a mozgáshiány és a szénhidrát-dús táplálkozás miatt, 65 kilós átlagomról 87-re növekedett a súlyom. Először futással és tornával fogyasztottam le magamat, de elég hamar kikötöttem a jógánál, és rövidesen az lett a domináns testgyakorlási forma az életemben. A mindennapos ászana-gyakorlás következtében elég hamar megszűntek a hátfájdalmaim, és a testsúlyomat is sikerült megtartani az optimális szinten.
Az Agni gyakorlatsort gyakoroltam egy-két évig melegben, utána rákaptam az Ashtangára, természetesen szintén melegben. Viszonylag hamar el is jutottam a harmadik sorozatig, amit kisebb-nagyobb kihagyásokkal ma is elő szoktam venni. Két évvel ezelőtt a jóga mellé bejött még a Thaibox, majd a Beast Training, futás, úszás stb. Ezektől a plusz mozgásoktól egy kicsit visszakötött a csípőm, vállam, és a hátrahajlításomon is van még mit dolgozni.
Két-három éve talán tényleg erőszakosabban nyomtam a gyakorlást, össze is szedtem néha egy-egy sérülést, de hát ezekből tanul az ember. Olyan komoly maradandó sérüléseim szerencsére nem keletkeztek, mint a rendszeresen helytelenül használt ízületekből fakadó tartós ízületi károsodás. Az tény, hogy amikor csak jógáztam, akkor hajlékonyabb voltam, de nem bánom, hogy más edzést is végzek, mert így úgy érzem, hogy az erőfejlesztést és a hajlékonyságot jobban egyensúlyban tudom tartani. Mostanában napi egy edzés, egy jóga-gyakorlás jut, és két jógaórát megtartok. Az is biztos, hogy legalább ugyanannyit kell jógázni, mint amennyi más edzést végez az ember, különben sokat veszíthet a hajlékonyságából.
Az ízületeim jelenleg épek, gerinc-panaszom azóta sincs, sőt, a hátrahajlításokat kifejezetten élvezem, és úgy érzem, sokat tudnék még fejlődni bennük. Negyvenegy éves vagyok, és úgy érzem, hogy a fizikai terhelés mennyiségében és jellegében, valamint a táplálkozásomban is most jutottam el az optimális szintre, bár talán még lehet finomítani rajtuk. Az a tapasztalatom, hogy a jóga nem csak az ízületek és izomcsoportok tudatos használatára tanít meg, hanem a regenerációt is meggyorsítja, főleg, ha az ember nem tömíti el a szöveteit nagy mennyiségű finomított szénhidráttal.
Fájdalom-érzet néha van, főleg olyan napokon, amikor nem mozgok eleget, de szerintem egy mozgáshiányos ember eleve sokkal több fájdalmat tapasztal, csak mivel nem annyira kifinomult az érzékelése, nem is tudatos róla, hogy mennyi fájdalmat érez vagy mennyivel kevesebbet érezhetne, ha jógázna. Az embernek szerintem saját magához kell viszonyítania, és ha úgy érzi, hogy a fájdalmak csökkennek, a teljesítménye és hatékonysága növekszik, akkor az annak a jele, hogy az optimális irányba halad.
Én úgy érzem, hogy nekem nagyon sokat adott és ad is a jóga, nem csak fizikailag, de mentálisan és a jellemfejlődésemben is, és ezért továbbra is lelkes vagyok, hogy gyakoroljam, és átadjam másoknak. Az ember folyamatosan tanul, és fejlődik, és ha úgy érzi, hogy elakadt, akkor nem szabad lustának vagy makacsnak leni, változtatni kell, addig kell keresni a továbblépés lehetőségét, amíg meg nem találjuk.
Szóval ha valaki miattam aggódik, az ne tegye, mert jól érzem magamat :-) Ha pedig valaki attól parázik, hogy tönkretreszi magát a jógával, az se tegye, mert általában sokkal hamarabb tönkremegyünk, ha nem csinálunk semmit, és esszük a junkfoodot, amivel jó alaposan lemérgezzük a szöveteinket. Ilyenkor nem meglepő már negyven évesen sem a sokízületi gyulladás, az autoimmun betegség vagy a daganatok. A karma az karma, az emberi test átmeneti és fájdalommal teli, de ettől függetlenül kihozhatjuk a legjobbat belőle, és sokat tehetünk azért, hogy az életünk ne a fájdalomról, a szenvedésről, a depresszióról és a pessszimizmusról szóljon. Nem az a legfontosabb, hogy 100 évig éljünk, hanem az, hogy jelen legyünk a MOST-ban, és jó minőségben, termékenyen élhessük le az életünk minden pillanatát, és a végén nyugodtan továbbléphessünk a következőbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése