"Második fejezet: Szádhana-páda (A gyakorlásról)
2.1. tapah-szvádhjájésvara-pranidhánáni krijá-jógah
tapah – lemondás; szvádhjája – az önvaló (vagy a szentírások) tanulmányozása; ísvara-pranidhánáni – meghódolás Istennek; krijá-jóga – a tettek jógája
A tettek jógája a lemondásból, az önvaló tanulmányozásából és a Legfelsőbb Lény előtti meghódolásból áll.
Miután a Jóga-szútra első fejezetét a nagyon fejlett gyakorlókhoz intézte, akik képesek fókuszálni az elméjüket, Patandzsali a második fejezetet a kezdő tanulókhoz intézi, akiknek szétszórt az elméjük, és a tettek jógáját (krijá-jógát) javasolja. Ezt a jógát „aktívnak” nevezik, a haladó jógával ellentétben, amely kívülről inaktívnak tűnik, mivel főként meditációból áll.
A hatha-jógában egy kicsit más a „krijá” kifejezés jelentéstartalma. Ott a satkarmára, vagyis a test tisztítását célzó hat tettre utal. A tantra-jógában viszont a „krijá” a finom testre vonatkozó tisztító gyakorlatokat jelenti, amelyek vizualizáció, mantrák és a légzés kombinációjából állnak.
Patandzsali jógájában a krijá a lemondásból, az önvaló tanulmányozásából és a Legfelsőbb Lény előtti meghódolásból áll. A „lemondás” (tapasz) kifejezés alapján szöges ágyon fekvő, vagy tíz évig fél lábon álló emberek képére gondolhatnánk, de ezek szélsőségek. A 4.1-es szútrában Patandzsali a tapaszt a két módszer egyikeként sorolja fel, amivel természetfeletti képességekre (sziddhikre) lehet szert tenni. Ha ez az ok, amiért a tapaszt gyakoroljuk, éspedig általában ez, akkor tényleg extrém formákat kell, hogy öltsön. Patandzsali azonban kritikusan viszonyul a misztikus erőkhöz, mivel eltérülésnek tekinti őket a jógától. Még a Bhagavad-gítá is kritizálja a tapaszt, ha az önkínzás formáját veszi fel.
A jógában a „lemondás” egyszerűséget jelent. Az „egyszerűség” kifejezés mögött annak az igazságnak az elfogadása húzódik, hogy a boldogsághoz nincs szükségem semmi másra, csak arra, hogy tudjam, ki vagyok igazából. Ha egyszerű, szélsőségektől mentes életet élünk, anélkül, hogy folyamatosan a vágyainkat hajszolnánk, az elménk koncentrálttá és fókuszálttá válik. Másrészről viszont, ha engedünk e világ csábításának, és „kényeztetjük magunkat”, akkor azt kommunikáljuk az elménknek, hogy nem vállalunk felelősséget az életünkért. Ehelyett azt a hiedelmet erősítjük magunkban, hogy a külső stimuláció és érzéki élvezet folyamatos áradatára van szükségünk ahhoz, hogy megtartsuk az elménk egyensúlyi állapotát – ami azt jelenti, hogy nem vállalunk felelősséget az életünkért, hanem a szükségleteink és vágyaink szolgái vagyunk."
tapah – lemondás; szvádhjája – az önvaló (vagy a szentírások) tanulmányozása; ísvara-pranidhánáni – meghódolás Istennek; krijá-jóga – a tettek jógája
A tettek jógája a lemondásból, az önvaló tanulmányozásából és a Legfelsőbb Lény előtti meghódolásból áll.
Miután a Jóga-szútra első fejezetét a nagyon fejlett gyakorlókhoz intézte, akik képesek fókuszálni az elméjüket, Patandzsali a második fejezetet a kezdő tanulókhoz intézi, akiknek szétszórt az elméjük, és a tettek jógáját (krijá-jógát) javasolja. Ezt a jógát „aktívnak” nevezik, a haladó jógával ellentétben, amely kívülről inaktívnak tűnik, mivel főként meditációból áll.
A hatha-jógában egy kicsit más a „krijá” kifejezés jelentéstartalma. Ott a satkarmára, vagyis a test tisztítását célzó hat tettre utal. A tantra-jógában viszont a „krijá” a finom testre vonatkozó tisztító gyakorlatokat jelenti, amelyek vizualizáció, mantrák és a légzés kombinációjából állnak.
Patandzsali jógájában a krijá a lemondásból, az önvaló tanulmányozásából és a Legfelsőbb Lény előtti meghódolásból áll. A „lemondás” (tapasz) kifejezés alapján szöges ágyon fekvő, vagy tíz évig fél lábon álló emberek képére gondolhatnánk, de ezek szélsőségek. A 4.1-es szútrában Patandzsali a tapaszt a két módszer egyikeként sorolja fel, amivel természetfeletti képességekre (sziddhikre) lehet szert tenni. Ha ez az ok, amiért a tapaszt gyakoroljuk, éspedig általában ez, akkor tényleg extrém formákat kell, hogy öltsön. Patandzsali azonban kritikusan viszonyul a misztikus erőkhöz, mivel eltérülésnek tekinti őket a jógától. Még a Bhagavad-gítá is kritizálja a tapaszt, ha az önkínzás formáját veszi fel.
A jógában a „lemondás” egyszerűséget jelent. Az „egyszerűség” kifejezés mögött annak az igazságnak az elfogadása húzódik, hogy a boldogsághoz nincs szükségem semmi másra, csak arra, hogy tudjam, ki vagyok igazából. Ha egyszerű, szélsőségektől mentes életet élünk, anélkül, hogy folyamatosan a vágyainkat hajszolnánk, az elménk koncentrálttá és fókuszálttá válik. Másrészről viszont, ha engedünk e világ csábításának, és „kényeztetjük magunkat”, akkor azt kommunikáljuk az elménknek, hogy nem vállalunk felelősséget az életünkért. Ehelyett azt a hiedelmet erősítjük magunkban, hogy a külső stimuláció és érzéki élvezet folyamatos áradatára van szükségünk ahhoz, hogy megtartsuk az elménk egyensúlyi állapotát – ami azt jelenti, hogy nem vállalunk felelősséget az életünkért, hanem a szükségleteink és vágyaink szolgái vagyunk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése