Mihez kezdjünk az egónkkal?

Előző blogbejegyzésemben már rávilágítottam az egó mint önazonosítás (ahankára), valamint az énség (aszmitá) közötti különbségre. Nos, amikor ez utóbbi túlzottan felduzzad, akkor problémáink lesznek az életben. Milyen problémák? Egyrészt elviselhetetlenné fogunk válni, ami rányomja a bélyegét a kapcsolatainkra. Sok lesz a konfliktus körülöttünk, mert minden kapcsolatban azt várjuk el, hogy nekünk legyen igazunk, a mi akaratunk vagy érdekünk érvényesüljön, és mindenki más rendelje magát alá ennek. Mindenkire meg fogunk sértődni, ami egy gyerek esetében még kezelhető, de egy felnőtt esetében már inkább ráhagyják az emberre a dolgot.

A világ persze nem nagyon foglalkozik a mi egó-problémánkkal, ezt elsősorban magunknak kell megoldanunk. Egy gyereket még lehet nevelni az alázatra, mások tiszteletére és arra, hogy egyenrangúként tekintsen másokra vagy megtanulja önzetlenül szolgálni őket, de egy felnőtt esetében legfeljebb az élet fogja megadni azokat a leckéket, amikre szükségünk van az egó leeresztéséhez. Az élőlénybe bele van programozva, hogy szeretne Istenhez hasonlítani, és főleg olyan esetekben, amikor valamiben sikeres vagy kiemelkedő másokhoz képest, könnyen büszke lesz magára. 

Az önbizalom fontos dolog, és az önbizalomhiány ugyanolyan súlyos, sőt, még talán gyakoribb probléma, mint a túlzott mértékű, megalapozatlan önbizalom. Mindezt a társadalmi struktúrák is visszatükrözik, hiszen minden társadalmi rendszerben sokkal több az alárendelt személy, mint a vezető. Természetesen nem szükségszerű, hogy egy vezető egoista is legyen egyben, de a társadalmi pozíció, a mások felett gyakorolható hatalom még egy tényező, ami megmámorosíthatja az egót, és nagyon nehéz ellenállni neki. Aki vosszaél a hatalmával, a pozícójával, az önmagán belül sem lel békét, hiszen a külsődleges helyzetével azonosítja magát, annak rendeli alá a valós egyéniségét. 

A mai világban a népszerűség mindenáron történő hajhászása, a lájkvadászat a közösségi médiában, a celebség szintén olyan jelenségek, amelyek az egóra, a látszat-azonosságra építenek, és azt erősítik. A népszerűség szinte kikényszeríti az emberből, hogy a rajongói kedvében járjon, vagy legalább olyannak mutassa magát, amilyennek látni akarják a tömegek a bálványukat.

Ettől azonban el kell vonatkoztatni, bármilyen nehéz is a dolog. meg kell tanulnunk az őszinteséget, és vállalni kell a hibáinkat, a tökéletlenségünket, a tévedéseinket mások előtt, főleg a személyes kapcsolatainkban. Meg kell tanulnunk másban is látni az értéket és elismerni, erősíteni azt, és meg kell tanulni önzetlenül szolgálni másokat, főleg akkor, ha az a személy szeret bennünket, és hálával tartozunk neki. Ha másokban látjuk a pozitív tulajdonságokat, akkor önmagunkban könnyebben észrevesszük a hibákat, anélkül, hogy ez önértékelési zavarhoz vezetne, és megtanulunk változtatni rajta. Soha senki nem lesz tökéletes, de mindenki számára vannak leckék az életben, amiket meg kell tanulnia, és vannak területek a személyiségében, amelyeket fejleszteni tud.