2018. január 19., péntek

Cazma Kupa 2018 beszámoló

Megkésve bár, de törve nem, következzék most a múlt szombati cazmai versenyünkről szóló beszámoló. Budapestről négyen vettünk részt az idei első versenyen, Sanyi, Dávid, Dino meg én. Rajtunk kívül voltam még a ceglédiek, százhalombattaiak és Kata, valamint Józsi, a fertődi házaspár. Szép eredmények születtek, bár ezt rólam nem lehet éppen elmondani, de a többiek sikerének azért örülhettem én is. Péntek este már lementünk Cazma közelébe és egy kis horvát motelben szálltunk meg, ahol nagyon rendes szobák voltak, és viszonylag ki is tudtuk aludni magunkat. Másnap reggel átmentünk a verseny színhelyére, egy sportcsaronokba mérlegelni. Én két kilóval több voltam a megszokott 73 kilós súlycsoportomnál, bár most 78 kilóban indultam, és így két nálam profibb versenyzővel mérhettem össze a tudásomat. Az egyik Maciej Gorzowski, a lengyen csapat edzője és vezetője, a másik Karlo Kotarac Zágrábból, aki lökésben már korábban is sokkal jobbakat csinált nálam. 

Mi voltunk az első flightban, így nem túl sok időm jutott a bemelegítésre. Minden esetre elkezdtem 9-es tempóban, de az ötödik percnél már éreztem, hogy itt gondok lesznek. A technikám kezdett elmenni és lökés helyett inkább push-presseket csináltam az utolsó három percben, aztán valamikor 8 perc után kénytelen voltam letenni, mert többször visszaesett a golyó. Hatvan lökéssel zártam ezt a flightot. Nem tudom, hogy mi lehetett az oka, de tavaly már kétszer is megcsináltam a 88 lökést, illetve tavaly ugyanezen a versenyen 61 hosszú ciklust. Lehet, hogy az kavart be, hogy november-decemberben hosszú ciklusra edzettem, és kevés volt az idő visszaadaptálódni, vagy a rövidebb szettek gyors tempóban, nem tudom, de remélem, hogy az országos bajnokságon február 10-én hozni fogom a jobb formámat, az EB-n pedig a csúcsformámat.

Sanyi következett, aki annak rendje és módja szerint le is lökött 100-at 24 kg-val, ez neki is személyes rekordja, bár a következő versenyekre ismét 32 kg-val készül. Dávid és Dino hosszú ciklusban indultak, Dávid hozta a tervezett 60 ismétlést, Dino pedig a 70-et. Dávid most visszaáll biathlonra, Dino pedig megpróbál még jobb számokat villantani az OB-n és az EB-n.  

Hátravolt még a szakítás, ebben 120-at sikerült összehoznom, ami annyira nem rossz, mint a 60 lökés. Sanyi ebben is beállított egy személyes rekordot 170 szakítással. Mindhárman aranyéremmel térhettek haza, nekem ez alkalommal csak a harmadik helyre futotta. A verseny szervezése egyébként évről évre profibb, nagyon jó zenei tracklista is ment közben (végre nem disco zenére kellett lökni), és a verseny után mindenkit vendégül láttak egy közös evés-ivásra. Mi is kaptunk vega pizzát, úgyhogy igazán nem panaszkodhatunk. Remélem, jövőre is tudunk jönni, most pedig folytatjuk a felkészülést az idei jelentős versenyekre, a kiskunhalasi OB-ra február 10-én és a kecskeméti EB-re májusban. Addig talán még a Zagreb Opent is útbaejtjük, és aztán már csak nyáron megyünk versenyezni. Itt pedig beillesztettem a versenyről készült videókat, a Youtube csatornánkon pedig a korábbi versenyeinket is megtekinthetitek.


Nincsenek megjegyzések: