2018. november 20., kedd

A khecsarí múdrá

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"8. Khecsarí múdra: Miután először megtanultuk a jóga marmákat egy szadguru vezetésével, aki még gyakorolja ezt a tudást, vágjuk át a nyelvünk tövében lévő bőrredőt 1/12 angulányira (egy milliméternyire. A sebet kenjük be apróra őrölt kősóval. A nyelvünk mindkét oldalát kenjük be tehénvajjal, és egy kis acélcsipesszel fogva a nyelvünk hegyét, húzzuk ki azt óvatosan és fokozatosan. Ismételjük meg a húzást minden nap. Hetente egyszer, ahogy említettük, vágjuk be egy picit a nyelvredőt a nyelvünk alatt. Gyakoroljuk ezt három évig. A nyelvünk meg fog nyúlni, és könnyen el fogjuk érni vele a két szemöldök közötti részt. Miután ennyire megnyújtottuk a nyelvünket, dugjuk be a szánkba a szájpadláson keresztül az orrüregbe és rögzítsük a tekintetünket a két szemöldök közé.

-->
Hatásai: Lecsökken az éhség és a szomjúság a testi erő elveszítése nélkül és anélkül, hogy megbetegednénk. Ha minden nap gyakoroljuk, a testünk néhány nap múlva ragyogóvá válik, és hamar elérjük a szamádhi állapotát, és az isteni nektárt ihatjuk. Ez a hatha-jógához tartozik.
(A jóga marmák azok az életfontosságú pontok, amelyek a keralai ájurvédában fontos szerepet játszana a gyógyításban és a háborúzásban is. A khecsarí múdrát a nyelv átvágása nélkül, csupán nyújtással is gyakorolhatjuk. A nyelvünk csúcsának azonban fel kell érnie az orrüreg legfelsőbb részébe, ahonnan a halhatatlanság nektárja „alácsepeg”.)
9. Viparíta karaní múdrá: tartsuk a fejünket a földön, emeljük fel a lábainkat és tartsuk egyenesen az egész testüket, anélkül hogy bármelyik irányban elhajolna a testünk. Ez a rádzsa-jóga.
Hatásai: Aktiválja a szúrja nádít a köldökben, hogy a test felső részében is jelen legyen; valamint a csandra nádít, mely a nyelv alatt van, hogy az alsó részbe kerüljön; ezzel a múdrával legyőzzük a halált. Még a pralaja (az univerzum pusztulása) közben is szilárd marad a testünk.
(A viparíta karaní a fordított pózokra vonatkozik általában, de kifejezetten a gyertyapózra (szarvángászanára). Ha elegendő időt töltünk ebben a testhelyzetben, akkor a Hold- és a Nap-csomópontokban áramló energia megfordul, így a testet gyakorlatilag halhatatlanná tudjuk tenni.)
10. Jóní múdrá: Üljünk sziddhászanában. Zárjuk el a füleinket a két hüvelykujjal, a szemeinket a két mutatóujjal, az orrlyukainkat a két középső ujjainkkal, a felső ajkainkat a két gyűrűs ujjunkkal, az alsó ajkainkat pedig a két kisujjunkkal. Szívjuk be a prána vájut (a külső levegőt) a káka múdrá segítségével, és a prána vájut összekapcsolva az apána vájuval, gyakoroljuk a kumbhakát és tartsuk fenn ezt a pozíciót.
Hatásai: Mind az öt nagy bűnt meg lehet szüntetni, és hamar el fogjuk érni a szamádhit.
(A jóní múdrában az összecsücsörített szánkon keresztül szívjuk be a levegőt (káka múdrá, vagyis varjúcsőr-tartás), majd bent tartjuk, ameddig bírjuk, az ujjainkkal elzárva az érzékszerveinket, és lassan kilélegezzük az orrunkon keresztül.)

Nincsenek megjegyzések: