"Patandzsalí úgy jellemzi ezt az állapotot, mint amiben „csak a tárgy ragyog fel.” Vegyük észre a „csak” szót! Ahhoz, hogy csak a tárgy ragyogjon, az elmének mentessé kell válnia a saját látszólagos természetétől. Az elme látszólagos természete az, hogy kivetíti a múltat a jövőre. Az elme azért végzi ezt, hogy a túlélés érdekében minél hamarabb be tudjuk azonosítani a tárgyakat. Képzeljük csak el, hogy mekkora kihívást jelentene az élet, ha minden nap meg kellene tanulnunk járni vagy autót vezetni! Amikor gyorsan beazonosítjuk a tárgyakat a túlélés érdekében, akkor nem merülünk bele a tárgy szívébe vagy lényegébe, mert az túl sok időt igényelne. Azáltal rövidítjük le a folyamatot, hogy a múltbeli tapasztalatainkat rávetítjük a tárgyra. Ez valóban gyorsabb, de az a probléma vele, hogy a meglévő feltételekhez kötöttségünket használjuk arra, hogy beazonosítsuk az új tárgyakat, és így az előítéletek belépnek a képbe. A nirvitarka szamápatti (2-es típusú szamádhi) idejére meg kell tisztítanunk a memóriánkat. Ezzel rejtett módon azt mondjuk, hogy rövidre zárjuk a memóriánkat és nem engedjük, hogy kivetüljön a jelenre. Így a szamápattiban töltött idő tartama alatt csak a jelen lévő tárgyról vagyunk tudatosak, függetlenítve azt bármilyen interpretációtól vagy módosítástól, ami az elmében általában keletkezik.
Egy másik
módja annak, hogy ezt kimondjuk, az az állítás, hogy a
felfogásunk és a tudásunk aszemiotikussá válik. Ez azt
jelenti, hogy a tárgyat első alkalommal látjuk, teljesen
függetlenül a jelentéstől, amit az elme kölcsönöz neki. A
modern filozófusok, például a strukturalisták és a
posztmodernisták kritizálják a jógának azt az elképzelését,
hogy a felfogás lehet aszemiotikus is. Azt állítják, hogy
a tudás és a tapasztalás mindig alá van vetve a szemiotikának (a
szemiotika annak az elmélete, hogyan adunk értelmet valaminek,
beleértve a kapcsolatot a verbális jelek és az általuk jelzett
fogalmaz között, amit szemantikának nevezünk). A szemiotika
elmélete azt mondja, hogy maga a nyelvünk is kulturális
hangsúlyokkal van tele, melyek befolyásolják vagy akár meg is
határozzák azt, ahogyan látjuk a világot. Hadd adjak egy példát:
Egy indiai tantra-mester
előadásán ültem, aki azt mondta: „Sigmund Freud egy tudós, és
nem egy filozófus. Amit mond, annak súlya van. Amit mond, az
számít.” Mondani sem kell, hogy ez az indiai tantra-guru
igazából egy ateista materialista volt, de a példa arról szólt,
hogy a materialisztikus redukcionizmus jelenleg domináns ideológiája
mekkora mértékben ágyazódott bele a nyelvünkbe.
Freud
pszichológus volt, és 1875 körül a modern pszichológia az
orvostudomány kiegészítő ágává vált, a humán tudományok
egyike helyett. A modern nyugati pszichológia és az orvostudomány
is a materialista redukcionizmus elve szerint működik, mivel az
elme és a tudat jelenségét biokémiai és bioelektromos
impulzusokra redukálják. Más szavakkal, az elmét és a tudatot
anyaggá redukálják. Észrevesszük-e, hogyan van finoman (illetve,
ami azt illeti, eléggé közvetlenül) beágyazva a materializmus
ebbe az állításba: „Amit egy tudós mond, az számít”? Ez a
kulturális hangsúly egyenlőségjelet tesz az „anyag” és a
„fontos” fogalmak közé. Ahhoz, hogy ugyanezt a hangsúlyt egy
amazonasi dzsungelben élő sámán értésére adjuk, nagyjából
így kellene átfogalmaznunk az állításunkat: „Amit a tudós
mond, azt a szellemek mondják”, mivel a sámán nem helyez akkora
hangsúlyt az anyagra, mint olyanra.
(Megjegyzés:
Az angol nyelvben a „számít” szó („matters”) töve
megegyezik az „anyag” („matter”) szóval.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése