2010. október 26., kedd

Magyar nemzeti jóga

A hétfő esti astangák mindig tele szoktak lenni, jó kis összeszokott csapat alakult ki. Talán egy kicsit túlzottan össze is szoktak már. Jellegzetesen csak magyarok vannak, míg a kedd esti pesti órán néha négy-öt külföldi is megjelenik. Na azok aztán tudják, mi a fegyelem! Annak ellenére, hogy általában magyarul tartom az órát, nyitott szemmel sasolnak, és mindent lelkiismeretesen megpróbálnak végrehajtani, egy vinyászát sem hagyva ki. Ugyanezt tapasztaltam Finnországban is, ha egyszer eljönnek jógázni, akkor keményen nyomják, nem lazsálnak.


A magyar mentalitás ugye ettől merőben különbözik. Óra előtt dumaparti, hiába szólok be háromszor a terembe, hogy csend legyen. Elkezdjük a napüdvözleteket, már a második-harmadiknál leülnek orrot fújni, inni stb. Az ászanák közti vinyászákat ki-ki a földön üldögélve, vagy a hátán fekve tölti. Nem tudom, honnan lesték el ezeket a technikákat, tán ha csak nem a magyar kártya lapjairól. Hiába, a magyar ember vérében benne van a heverészés, lazulás, a bambulás bele a tábortűzbe vagy éppen a borospohár alja-dristi.


A nehezebb ászanákat meg sem próbáljuk ugye, mert előre eldöntöttük, hogy az még nekünk nem megy, és nehogy véletlenül megsérüljünk, miközben a tenyerünkön próbálunk egyensúlyozgatni. Elvégre ráérünk arra még, Pató Pál úr is ezt mondta! Csakhogy a túlzott lazasággal az a baj, hogy éppenséggel a jóga, és azon belül az astanga-jóga lényege veszik el, mégpedig az elme leigázása.


Az astanga-gyakorlás éppen azért erőteljesebb más stílusoknál, hogy totális fegyelemre nevelje az elménket. Napközben felhívott egy ember, hogy van-e nálunk power-jóga, mert őt az érdekli. Próbáltam magyarázni, hogy van astanga, meg Agni, meg Iron, sőt, minden óránk meglehetősen erős, de őt csak a power-jóga érdekelte. Ez is tipikus magyar mentalitás. A magyar ugyanis márkafüggő, sokkal fontosabb a számára az elnevezés, mint a ténylegesen mögötte rejlő minőség. Szerencsére azért szépen haladunk a brandépítésben, és az Agni-jóga már kezd meglehetősen ismertté válni, főleg a tanárok határozott és következetes igazításainak köszönhetően.


Az igazítás például egy jó dolog az ungarisi mentalitás leküzdésére, mert kipréseli belőled a 100%-ot, néha még többet is. Persze egy 15-20 fős órán nem állhat mindig fölötted a tanár, és nem igazíthat meg minden pózban. Szóval aki lógni és dumálni akar, az így is megtalálja rá a lehetőséget. Viszont mindig vannak olyanok, akik azért jöttek, hogy komolyan, 100%-os erőbedobással és koncentrációval gyakoroljanak, ha már egyszer erre szánták a pénzüket és az idejüket. Ők a fighterek, akikből nagyon jó oktatók is lehetnek a jövőben. A többieknek nem drága sem idő, sem pénz, és való igaz, értékelnünk kell már a puszta jelenlétüket is. Hiszen ha nem is kapnak 100% hasznot egy-egy gyakorlásból, valamit azért lépnek előre.


Egy jó módszert tudok ajánlani azoknak, akik a magyar nemzeti jóga helyett a Krisnamácsárja-sztenderdre pályáznak: tartsd ki az ászanákat következetesen addig, amíg a tanár nem vezényel tovább, illetve várd meg a többieket csaturangában, mindjárt kevesebb időt fogsz találni a heverészésre és a magyar kártya négy évszakához kapcsolódó ászanák gyakorlására. A vezetett óra az tulajdonképpen egy extended mysore óra, ugyanis az egyéni gyakorlás általában rövidebbre szokott kijönni, mint két óra, itt viszont a tanár diktálja az ütemet, és egy kicsit többet lélegezhetsz a pózban akkor is, ha neked már megvolt az öt légzés.


Manju Jois mesélte, hogy annak idején Mysore-ban minden pózt tíz légzésig kellett kitartani. És azt se felejtsük el, hogy a póz terápiás hatásainak kiaknázásához, vagy egy nehezebb póz gyorsabb elsajátításához is érdemes 20-30 légzésig benne maradni. Ez a mysore-jóga, ez kell nekünk magyar nemzeti jóga helyett! 

4 megjegyzés:

Ditti írta...

Szia,
Szeretnék néhány gondolatot leírni, ha megengeded.
Szerintem a jóga útján megtett egyetlen lépés sem hiábavaló.
Ha valaki már próbálkozik, és nem a lustálkodást választja, az már jó irányba tart..
Mivel azt hiszem minden jóga irányzat ugyanazokra a pozitúrákra épül csak a dinamikában, körülményekben van különbség, talán nem mindenkinek az erőteljesebb, dinamikusabb jön be, lehet hogy emiatt is lustulnak el néhányan óra közben, vagy pedig nem veszik igazán komolyan.
A kívülről kényszerített fegyelemnek belülről kellene előtörnie, de sajnos nem mindenkinél fakad belső tudatosságból, hogy komolyan törekedjenek, és mélyebbre jussanak a gyakorlásban. az lenne igazán jó, ha mindenki nyitott szívvel állna a jógához, és megtalálná benne azt, ami őt lelkesíti, és boldoggá teszi.
Szerintem mindenkinek a belső ritmust lenne szerencsés követni. Én általában a saját tempómban és békességben jógázom, de szeretem a kihívásokat, mert kíváncsi vagyok. Sajnos ritkán van lehetőségem hogy oktatóhoz menjek, és csoportban gyakoroljak de tapasztaltam, hogy 1kis segítség, kiigazítás és a csoport lelkesítő ereje mennyire sokat tud jelenteni.
A legfontosabb azt hiszem, hogy ellazultan, természetesen, önmagunkban szemlélődve, nyugodtan csináljunk mindent, lelkesek legyünk, és adjuk saját teljességünket ahhoz amit teszünk. talán nem is az a legfontosabb, hogy fejen tudjunk állni, hanem az, hogy béke legyen belül. :)

ui: nagyon szép, lelkesítő ez a gondolatod, amit egy régebbi bejegyzésedben írtál, hogy "Amíg az ember lélegzik, tud jógázni; ha igazán akar... Mindenki tud jógázni, minden helyzetben, amíg a szíve dobog!"
Köszi, hogy lehetővé teszed hogy bárki, így én is elolvassam a blogodat. :)

Gauranga Das írta...

Kedves Ditti,
természetesen igazad van, és vannak sokkal lájtosabb órák is (mondjuk nem pont az Atma Centerben, de vannak). De aki astangára jön, és nem először van, az azért általában tudja, mire számíthat.

Nem is az okoz gondot, ha valakin látom, hogy már totál kész van, és pihennie kell egy kicsit. A baj a partihangulattal van, mert azokat is zavarja, akik komolyan akarják venni az órát. Egy gyakorlott tanárnak látnia kell, mikor van tényleg szüksége a tanulónak a pihenésre, és mikor linkeskedik. Az otthoni gyakorlás az más, ott mindenkinek magának kell megbirkóznia az elméjével.

Azonban az igaz, hogy minden erőfeszítést értékelni kell, és a legfontosabb a blső béke. De a tapasztalatom az, hogy azok hamarabb érik el, akik komolyan veszik a gyakorlást.

Ditti írta...

Sajnálom hogy eluralkodik ez az állapot, szerintem én tehetetlen lennék egy ilyen helyzetben.
Biztosan próbálkoznak, hogy meddig mehetnek el, de te ne engedd, hogy megzavarják és lehetetlenné tegyék, hogy megtartsd nyugodtan az órát.
A legfontosabb hogy próbáld megőrizni a nyugalmadat, mutass erőt kifelé, légy velük türelmes, következetes, határozott.
(Bízzunk benne, hogy egy következetes magatartás esetén előbb utóbb mindenkinek egyértelművé válik mit lehet és mit nem.)
Reméljük azok is akik eddig nem igazán törekedtek, komolyabban fogják venni a gyakorlást, és tekintettel lesznek a többiekre akik szeretnének komoly erőfeszítést is tenni hogy valamit elérjenek.
Nehéz művészet a tanítás, ezért rendkívül erősnek kell lenned, de én biztos vagyok benne hogy meg fogod tudni oldani ezt a problémát is.
Remélem egyszer majd lesz rá lehetőség, hogy én is yogázhassak veletek az Atma Centerben!
Minden jót, örömteli gyakorlást és állandó lelkesedést! :)

Gauranga Das írta...

Ne aggódj Ditti! Everything is under control! A Punisherrel nem lehet szórakozni! És persze a lógósokat is szívesen látom az órán, jobb, mintha a kocsmában üldögélnének. De azért köszi a lelkesítő szavakat, mindig jól jön, mert a tanítás valóban nehéz művészet. És szívesen látunk az Atma Centerben, ha lesz lehetőséged, gyere!