2010. október 4., hétfő

A Van Damme-nyújtás

A keddi astanga után Janival és Pannival kipróbáltuk a Van Damme-nyújtásnak nevezett gyakorlatot. Az eredeti ötlet Évitől jött, aki feltett a FB-ra egy képet, amint két akrobata fiú nyújtotta így egymást szamakónászanában (angolspárgában). Szerintem az Astangában kétn signature-póz van. Az egyik a dvipada-sírsászana, amikor mindkét lábad a tarkód mögött van, és a kezeidet imatartásban tartod a mellkasod előtt, miközben az ülőcsontokon egyensúlyozol. 


Fogjuk rá, hogy ez már megy, bár még görnyedek azért közben rendesen. Úgyhogy még gyakorolnom kell ahhoz, hogy rendesen a kamerába tudjak nézni. De majd meglesz! A másik pedig az angolspárga, amit Van Damme minden filmjében megcsinál, néha úgy, hogy csak a sarka van alátámasztva. A Bloodsport című filmben van egy jelenet, amikor japán nindzsamestere két fa közé kiköti, és csörlővel húzza a lábait két irányban. Közben prédikál neki: "Addig kell gyakorolnod, amíg semmilyen körülmény nem zökkent ki a meditatív állapotodból." 


Szóval a gyakorlat úgy néz ki, hogy leülsz, és szétnyitod a lábadat maximális szélességű terpeszbe. Térdek nyújtva, lábfejek felfelé néznek. A társad rátesz két jógaövet a bokáidra, és elkezdi húzni maga felé a hátad mögött ülve, miközben a keresztcsontodat nyomja a talpaival. Arra kell figyelni, hogy a lábfejek ne forduljanak ki hátrafelé, mert akkor a lábszár elcsavarodik a combhoz képest, és a térdszalagok megterhelődnek. Ugyanez történik, ha túl erősen húzzuk a lábakat hátra, és a csípő túlzottan kötött. Ilyenkor a combot kell inkább húzni, vagy tolni szemből. Fal mellett végezhető változatai is vannak a gyakorlatnak, ahol ezt ki lehet küszöbölni.


A fenti képen például Rudra Dev Iyengar-mester nyújtja saját magát súlyzótárcsák segítségével. A gyakorlat páros változatában a jógaöv végét behurkoljuk, és a két gyakorló egymásnak háttal ül le, majd a lábuk köré akasztják az öveket, Egyikőjük vagy mindkettő a kezével elkezdi húzni befelé az öveket, és így a csípők nyílnak, és a lábak közelednek egymáshoz. Ha egyszer meglesz, akkor majd szépen le tudok ülni szamakónászanában, és lehet, hogy fel is tudom emelni magamat belőle kézenállásba. További képek›

Nincsenek megjegyzések: