2010. október 8., péntek

Színes világ

Egyre több artista, akrobata jelenik meg az Astanga-órákon. Legutóbb Juli jött a szerdai 2 sorozat órára. Tipikus cirkuszi jelenség, szőke haj, hosszú fekete raszták belefonva, amelyek a lefelé néző kutyánál mindig a matracra csapódtak. Az orrnyergében piercing, mindenre elszánt tekintet. A dereka elég hajlékony volt, a csípője is több irányban nyitott. A lábát a nyakába kissé nehezen helyezte, dehát mindenki számára van kihívás a jógában. Óra után közölte, hogy ő capoeira oktató is, erre megkértük, hogy mutasson be valamilyen elemet. Csinált egy saját fejlesztésű fej körül pörgős trükköt, ami mindannyiunknak nagyon tetszett. Remélem, még fog jönni.


A másik artista egy középkorú férfi, akivel a keddi délelőtti órán találkoztam. Rám köszönt az öltözőben, és elmondta, hogy akrobatikával meg masszázzsal foglalkozik. A szokásos gömbölyödő vállak, vastag karizmok, széles hát. Az óra előtt szakszerűen bemelegített, majd elkezdte a napüdvözleteket, ugyanúgy felment a vinyászáknál kézenállásba, ahogy én szoktam. Egész órán azt hittem, hogy engem néz, és annak alapján csinálja ő is ugyanúgy a gyakorlatokat, mivel mellette gyakoroltam. Csak óra után derült ki nekem, hogy ő igazából nem lát, csak nagyon minimálisan, sziluetteket és a mozgó kontúrokat. 


Ráadásul olyan szembetegsége van, amit a modern orvostudomány nem is tud kezelni, de ő ettől eltekintve nagyon otthonosan mozog a világban, és érzékeli a teret, az energiákat. Nos, ez egy érdekes dolog, hogy egy ilyen helyzetben valaki a színpadon való szereplést és az emberekkel való foglalkozást választja. Azon kívül ugyanis, hogy az egész világot bejárta különböző artistacsoportokkal, fitness-edzőként, illetve masszőrként, energia-gyógyítóként tevékenykedik. 


Régebben én is többet foglalkoztam a bioenergetikával, a prána-gyógyítással, és az a tapasztalatom, hogy mindenki ki tudja fejleszteni az érzékenységét az energiák iránt, és főleg talán egy olyan helyzetben, amikor jobban rá van utalva erre a képességre, mint a rendesen látó emberek. Patandzsali Jóga-szútráiból tudjuk, hogy az elme képes az érzékeken túli érzékelésre, és az is csak gyakorlás kérdése, hogy az érzékeinket milyen módon és mértékben használjuk. 


Amikor bemegyünk egy helyiségbe, és lefekszünk például relaxálni, akkor is érzékeljük, hogy milyen energiák uralkodnak abban a teremben, mit sugároznak ki az emberek magukból. Júliusz (mert így hívják újdonsült ismerősömet) valószínűleg még inkább ezekre az érzetekre hangolódik rá, és állandóan mosolyok, bele az arcodba, a szemedbe. Komolyan mondom, hogy sokkal többet ad át a szemeivel, mint sok más látó társa, aki csak bambul bele a világba, és se önmagával, se másokkal nincs igazán kapcsolatban. 


Minket gyakran megakaszt a szemmel tapasztalható valóság, és elfelejtünk a felszín mögé nézni, a dolgok valódi tartalmával összekapcsolódni. Érdekes dolgot mondott. Amikor körbeutazta a világot, akkor ő minden helyet és embert a saját érzékelésén keresztül elképzelt, és ahogy az ismerőseit kérdezgette, kiderült, hogy ő sokkal szebbnek és színesebbnek, pozitívabbnak látta a világot, mint ahogyan azt a látó társai leírták neki. Lehet, hogy mi vagyunk a szegényebbek, és igazából az érzékelésünkből fakadó előítéletek megfosztanak bennünket attól a lehetőségtől, hogy a dolgok valódi tartalmával megismerkedjünk?


Azt tudjuk, hogy az érzékelés tökéletlen és szubjektív, és minden ember esetében máshogy csapódnak le a különböző benyomások, az előző karmikus lenyomatok függvényében. Éppen ez a szubjektív elem teszi erőltetetté azt a törekvést, hogy a tudomány az érzékszervek észlelései alapján egy objektív igazság megállapítására törekszik. Az igazságnak nincs semmi értelme anélkül, hogy meghatároznánk a saját szubjektív személyiségünkre kifejtett hatását, saját magunk viszonyát azzal a világgal, ami körbevesz bennünket. Ugyanaz a világ lehet színes és pozitív, ha valaki azt akarja felfedezni benne, és lehet szürke és depresszív, ha valakinek ez tükröződik a tudatában. Júliusz honlapja itt található. Remélem, még sokat fogunk együtt gyakorolni vele. Mág egy példa arra, hogy a testi korlátok nem jelenthetnek kifogást, akadályt a jóga gyakorlásában. 

1 megjegyzés:

Szamóca írta...

Bizony, a látássérültek nem csak többet látnak, de a lényegesebbet látják. Sajnáljuk őket, pedig csodálatos világuk van, ha van elég hitük, akaraterejük, hogy megéljék azt.

"A vak ember, aki belekarol Istenbe, tisztábban lát, mint azok, akiknek ép a szemük, de nincsen hitük." (Skipp Ross)