Ehhez még hozzá kell tenni azt is, hogy a jóga eszköztárából mindneki mésképpen válogat, van, aki a fizikai gyakorlást hangsúlyozza, és van, aki a pránájámát, meditációt, bhaktit is hozzáteszi. Szóval a végeredmény egy színes kavalkád, ámde mégis csak érdemes megismerni, hogy az általunk gyakorolt egyes elemek a mi esetünkben milyen hatásfokkal működnek, illetve az egyes szintekre hogyan hatnak.
David megemlíti a cikkében, hogy a fizikai, mentális és spirituális szintnek is van külön-külön durva és finom vetülete, bár ezeket nem részletezi. Kicsit továbbgondoltam a dolgot, és a következőkre jutottam, bár természetesen ezzel lehet vitatkozni, sőt, elképzelhető, hogy a felosztás nem foglal mindent magába teljes körűen.
A durva fizikai szinthez sorolnám a fizikai erőt, teljesítőképességet, állóképességet, esztétikus megjelenést, de még a hajlákonyságot is. Ez az a szint, amit a legtöbb sport megcéloz, és kétségtelenül az intenzív ászana-gyakorlásnak is vannak hatásai ezen a szinten.
A fizikai szint finomabb vetülete viszont már az, ami szemmel nem annyira látható, a szervek egészsége, a teljes szervezet immunitása, ellenállóképessége, biológiai öregedésének üteme, és a jógának azon hatása (főleg ha az Ashtanga első sorozatára vagy az Agnira gondolunk), hogy méregteleníti a sejteket, szöveteket. Ebből fakadóan a rendszeres ászana-gyakorlás lassítja az öregedési folyamatokat, és a jólét általános érzetét adja, ami persze nyilván a mentális állapotunkra is kihat.
Ezt a szintet a jóga eszköztárából leginkább az ászana-gyakorlással és a jógikus életmód (a jamák és nijamák, de főleg a tilalmak) követésével tudjuk fejleszteni.
A durva mentális szinthez elsősorban az intellektuális képességek fejlődését sorolnám, vagyis a jóga gyakorlója képes lesz jobban koncentrálni, a problémák mélyére hatolni, analitikusan gondolkodni, minden olyan funkciója fejlődhet, ami a bal agyféltekéhez (pingalá nádí) kapcsolódik.
A finomabb mentális szinthez sorolnám az érzelmeket, kreativitást, intuíciót, irracionális gondolatokat, és a tudatalattinkban munkáló ösztönvilágot, ami gyakran persze elemibb erővel tör elő, mint a tudatos gondolati tevékenységünk, viszont nehezebben elérhető, nehezebben manipulálható. Ez a jobb agyféltekéhez és az ídá nádíhoz kapcsolódik elsősorban, de sok köze van az előző életbeli benyomásokhoz, szamszkárákhoz, illetve a vászanákhoz (felételekhez kötött természethez) is.
David is azt mondja, hogy a jóga kevésbé hatékony ezen a szinten, és ez valóban igaz is, ha csak az ászana-gyakorlásra korlátozzuk a jóga-gyakorlatunkat. A pránájáma és a meditáció viszont elsődlegesen a mentális szint fejlesztésére szolgál, bár az is igaz, hogy ezek az elemek önmagukban, a többi kontextusából kiragadva nem lesznek elég hatékonyak.
A durva spirituális szinthez sorolnám a sziddhiket és a különböző vallási, filozófiai nézeteket, amelyekhez a jógi elkezdhet ragaszkodni, és a mentális berendezkedésének megfelelően (szoláris vagy lunáris dominancia) foga ezeket kifejezni a világ felé. A sziddhik Patandzsali szerint a spirituális fejlődés melléktermékei, de a jóginak jó esélye van arra, hogy e rendkívüli képességek megszerzése elvonja a figyelmét a tényleges spirituális fejlődéstől, a tudat természetének megismerésétől.
A finom spirituális szint ennek megfelelően mindaz, ami a tudat természetének megismeréséhez kapcsolódik, és így túl van minden filozófiai vagy vallásos nézeten és dogmán, és túl van az egó birodalmán. Emlékezzünk, hogy a sziddhik az egó hatáskörébe tartoznak, hiszen hatalmat biztosítanak mások felett. Ezáltal egy alapvető kritériumnak is vehetjük az egót. Ha a jóga-gyakorló egója növekszik, akkor ő még csak a durva spirituális szinttel kezd kapcsolatba kerülni, míg ha csökken az egója és fejlődik az alázata, akkor elképzelhető, hogy valamit megtapasztalt a tudat eredeti természetéből.
A spirituális fejlődés eszközei a bhakti (odaadás) és a gjána (filozófiai tudás) művelése. Ha ezeket az eszközöket is belevesszük a jóga-gyakorlásunkba, akkor valóban teljesebb eredményt kapunk, de itt sem szabad megfeledkezni az egyéni sajátosságokról, és az egyik vagy másik lemaradt területtel valóban részletesebben kell foglalkozni, ahelyett, hogy arra a területre koncentrálnánk, amiben könnyebben tudunk előrehaladni.
Persze ugyanakkor a jógának egy természetes folyamatnak kell lennie, vagyis ha inkább az ászana-gyakorlás köt le, akkor nem biztos, hogy szerencsés dolog, ha mindenáron erőltetjük például a meditációt. Az is egy mutatója annak, hogy mire van szükségünk, hogy mi az, ami inspirál. De persze túlerőltetni azért nem kell, meg kell érezni a természetes határokat. Abban is igaza lehet Davidnek, hogy a jógát esetenként érdemes kiegészíteni más módzserekkel, akár más sportokkal, vagy pszichoterápiával vagy egyéb olyan dolgokkal, amelyek segítenek tudatosítani és megoldani a bennünk lévő konfliktusokat, egyensúlyzavarokat. Ha bármikor úgy érezzük, hogy a gyakorlásunk és az általunk elérni kívánt célok között egyre nagyobb a feszültség, akkor érdemes valamin változtatni, mert könnyen meglehet, hogy éppen egy kockát próbálunk beleerőltetni egy kerek nyílásba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése