2014. április 29., kedd

A jóga-szentírások szerepe


Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Most pedig a „szentírás” szó használatáról: ezt a kifejezést a szakszkrit „sásztra” kifejezés megközelítő fordításaként használom. A sásztra valójában azt jelenti, hogy „az igazsághoz vezető út”. A jóga-sásztra szerint a jóga eredetileg isteni kinyilatkoztatáson keresztül volt tanítva. Ekkor volt a legtisztább és a legnagyobb. Ebből a forrásból azután az ősi tanítók szinte végtelen sora, mint Patandzsali, Vjásza, Jágjavalkja, Sankara és Góraksa Nátha, több és több részletét írták le ennek a tanításnak. A szövegek teljes gyűjteménye egy szent tradícióhoz tartozik; ezért nevezem szentírásnak, teljesen tisztában lévén azzal is, hogy ebben a gyűjteményben vannak olyan részletek, amelyek vajmi kevéssé szentek, akár még közönségesnek is nevezhetjük őket, de ez valószínűleg minden más szent tradícióra is igaz a földön.

Így az a szokásom, hogy idézzek az írásokból egy próbálkozás, hogy megfeleljek a jóga kezdeti tisztaságának és víziójának, mert a legkönnyebb dolog eltévedni a vélemények modern dzsungelében. Ha nem alapozzuk a jógát arra, amit a szentírások tanítanak, akkor le fogjuk veszíteni és a pózokkal, egészséggel és szépséggel kapcsolatos mániává degradáljuk. De a jóga ennél sokkal több. Ha jártasságot szerzünk az ászanában, pránájámában és a meditációban, ahogy a szentírások tanítják, megkaphatunk valamit, amit a halál nem képes elvenni tőlünk. A jógikus módszerek teljes skáláját gyakorolva, megtapasztalhatjuk azt, amit nem vághat el a penge, nem szúrhat át a tüske, nem égethet el a tűz és nem oldhat fel a víz. És ez az a tanítás, amit a szentírások megőriztek a számunkra. Óvatosnak kell lennünk, hogy ne essünk bele a modern divatok redukcionista csapdáiba.

Miért fontos ez a könyv, és miért van mégis szükséged egy tanárra?

Mint ahogyan az ászana tanulásánál, a pránájáma tanulmányozásánál is a következő dilemmába kerülhet a gyakorló: egy tipikus jógaóra 90 perces, és tele van résztvevőkkel. Olyan sok minden zajlik, hogy a legnyilvánvalóbb hibáink kijavításán túl a tanárnak nincs annyi ideje, hogy leüljön és elmagyarázza azokat az apró részleteket, amiket meg kell értenünk. Egy csoportos órán a tanár a legalapvetőbb információkat ismétli újra és újra, és a legkezdőbb gyakorlókhoz igazítja azokat. Egy csoportos órán nem tehetünk mást, mint hogy a legkisebb közös nevezőre hozzuk a jógát.

A régi időkben a tanulók a tanár házában laktak és szolgaként dolgoztak, amiért cserébe ételt, szállást és tanítást kaptak. Az ilyen kapcsolatok több évtől több évtizedig terjedtek. A tanárnak volt elég ideje elmagyarázni a részleteket és kiigazítani a tanulók gyakorlását. Ez a régi intézmény, amit guru-sisja paramparának (tanítványi láncolatnak) neveztek, mára félre lett téve. Nincsenek többé olyan háztartások, ahová több évre beköltözhetünk, és megkaphatjuk mindezt a tudást azért cserébe, hogy fát hordasz a tűzre és legelteted a jószágot. Mégis szükségünk van kiegészítő információra azon kívül, amit az órán megkapunk, máskülönben annyira nehéz lenne a jógát megtanulni, mint egy nagy utasszállító repülőgép irányítását megtanulni csupán azáltal, hogy pér órán keresztül a pilóta mögött álltunk és néztünk.

Jelentős mennyiségű formális tanulást kell befektetnünk a gyakorlás mellett, ha el akarjuk érni a sikert. Végül is, bár a szanszkrit sásztrák majdnem 90%-a elveszett, még mindig több, mint 100 000 épségben van. Az indiai kultúra fénykorában, a Szatja-júgában becslések szerint 1 millió sásztra forgott közkézen. Mit gondolsz, miért jegyezték le mindezt a tudást? Abban az időben nem voltak best-sellerek. Sok esetben a bölcsek álnéven alkottak, hogy ma még abban se lehessünk teljesen biztosak, hogy ki volt a szerző. E tudás rögzítésének egyszerűen az volt az oka, hogy a tanulóknak szükségük volt rá, hogy elérhessék a sikert a jógában vagy más szent tudományokban.

Az elménkben ott kell lennie egy belső térképnek arról a területről, amin közlekedünk. Képzeljük el, hogy egy nagyvároson vagy vidéken hajtunk keresztül egy térkép (elektronikus vagy nyomtatott) nélkül. ha nem tudjuk, hogy hová megyünk, akkor valahol máshol fogunk kikötni. A példában, amit többször is használtam, ha nem tudjuk, hogy a jóga a spirituális felszabaduláshoz vezet, és hogy pontosan hogyan fogunk megérkezni oda, akkor csupán fizikai erőre és arányos testre fogunk szert tenni. Éppen ezért fontos, hogy a személyes instrukciók megkapásán túl is tanulmányozzuk a témát, hogy megértést kapjunk róla."

Nincsenek megjegyzések: