2014. május 8., csütörtök

A prána és az apána

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Manu és Jágjavalkja a pránájámáról

Azt, hogy a pránájáma a jóga legfontosabb része, India számos legkiválóbb bölcse is alátámasztja, például Manu, Jágjavalkja, Vjásza és Sankarácsárja. Manu, India ősi törvényalkotója, azt mondja a Manu Szmritiben, hogy minden összegyűlt bűnös tett (rossz karma) megszüntethető és megszüntetendő a pránájáma segítségével (Manu Szmriti 6.71-72.). Ez annak a ténynek köszönhető, hogy még az ősi indiai törvények is az emberi élet legfontosabb célja, vagyis a spirituális felszabadulás, a mukti elérése köré rendeződtek. A bölcsek megfigyelték, hogy bármilyen szó, gondolat vagy tett tudatalatti benyomást hagyott. Ez a benyomás különösen akkor hátráltatta a spirituális felszabadulást, amikor a tett, ami létrehozta, bűnös volt és nem erényes. Manu azt is mondja, hogy a pránájáma a legnagyobb tapasz, a spirituális megtisztulást eredményező gyakorlatok legnagyobbika (2.83.). Bölcsek generációi támasztották alá, hogy a nem kívánt tudatalatti benyomások eltörlésének leghatékonyabb módja a pránájáma volt, és most is az. A pránájáma tehát egy hatékony eszköz a negatív kondicionáltság eltörlésére és a tudatalatti átkondicionálására olyan módon, ami támogatja a spirituális felszabadulást.

Ugyanezt a nézetet támasztja alá a Brihadjógi Jágjavalkja Szmriti, amelyben Jágjavalkja bölcs azt mondja, hogy száz kör pránájáma gyakorlása minden karmikus visszahatást megszüntet (8.36.).

A pránájáma képességét, hogy megszünteti a negatív karmát, a védikus és a tantrikus írások is megerősítik. A Jóga-csúdámaní Upanisad azt mondja, hogy a pránájáma megszünteti a karmikus visszahatásokat (108. vers), és Góraksanátha is alátámasztja ugyanezt a Góraksa satakában (54. vers).

A pránájáma a Bhagavad-gítában

A Bhagavad-gítá a legbefolyásosabb indiai szentírás, mely Krisna tanításait tartalmazza, és kétféle módon határozza meg a pránájámát (4.29.). Először azt mondja, hogy egyesek úgy gyakorolják a pránájámát, hogy az apánát (lefelé áramló levegő) a pránába (felfelé áramló levegő) ajánlják, a pránát pedig az apánába, és így állítják meg a levegőt. A Gítá a prána-apána-gati kifejezést használja. A prána gati a belső lefelé irányuló mozgás, amit a belégzés tartalmaz. Az apána gati a belső emelkedés, ami a lefelé irányul kilégzésben található. Ez magában foglalja azt a mély tanítást, hogy az univerzum minden ereje tartalmazza önmaga ellentétes erejét is. A pránikus mozgást itt a gatira való koncentráció által fékezzük meg, ami a látszólagos külső erő belső ellentéte. Az apána gati, a belső felfelé irányuló mozgás, amit a kilégzés tartalmaz, a kundaliní (az összetekeredett életerő, mely elősegíti a spirituális felszabadulást) irányításának egyik fő mozgatója.

A pránájáma második definíciója, amit a Gítá említ, az érzékek beáldozása a pránába. A prána mozgása, vagyis a belégzés és kilégzés közben az érzékek kifelé törekszenek és összekapcsolódnak a ragaszkodás vagy ellenszenv különböző tárgyaival. A kumbhaka közben az érzékeket természetes módon befelé fordítjuk, és a jógi ezt azzal támogatja, hogy Istenre koncentrál a kumbhaka közben. A jógi feladja az érzékek normális kifelé fordulását, lemond róluk, és így felajánlja azokat a kumbhaka által megállított és felfüggesztett pránának. Tehát, mint ahogyan a Jóga-szútra is, a Bhagavad-gítá úgy látja a pránájámát, mint a belégzés és kilégzés tökéletesítésének folyamatát, valamint a kumbhaka (légzésvisszatartás) ideje alatt végzett mentális folyamatokat.

Megjegyzés: Maehle itt egy kicsit túlmisztifikálja a prána és apána viszonyát a belégzéssel és a kilégzéssel. Az apána a lefelé irányuló energiaáram, ami kihajtja az emberből a székletet, vizeletet, spermát, menstruációt és a magzatot. A prána a felfelé (a szívből a fej irányába áramló) energiaáram, és e kettőnek nincs közvetlen kapcsolata a be- illetve kilégzéssel. Ellenben belégzéskor a levegő valóban lefelé áramlik a tüdőbe, míg kilégzéskor felfelé."

Nincsenek megjegyzések: