2014. szeptember 3., szerda

Edzés - otthon vagy csoportban?

Az alábbi blogbejegyzés több-kevesebb változtatással a jóga-gyakorlásra is igaz, hiszen abból is van vezetett óra, illetve egyéni, otthoni gyakorlás is létezik. A mysore típusú gyakorlás valahol a kettő között helyezkedik el, mert ott a gyakorlók egyéni ütemben haladnak, mégis egy tanár felügyelete és asszisztálása mellett gyakorolnak. Most akkor lássuk ugyanezt az edzés esetére lefordítva, igazából az másodlagos is, hogy éppen eszközös vagy saját testsúlyos edzésről van szó. Lehet, hogy otthon is van egy kisebb felszerelt edzőtermed, vagy elmész egy terembe, ahol "felügyelet nélkül" csinálhatod azt, amit szeretnél. Most már egyre több edzőteremben található funkcionális rész is, ahol akár egy komplett crossfit-wodot vagy súlyemelő edzést is végigcsinálhatsz, már ha van hozzá elég rutinod vagy elég vakmerő vagy. Nos, akkor nézzük az előnyöket és hátrányokat mindkét esetben:

Egyéni edzés - hátrányok

Az ilyen fajta edzéshez mindenképpen kell valamennyi rutin, biztos, hogy nem elég, ha könyvből vagy videóról tanulod meg a gyakorlatokat. Még egy sima fekvőtámaszt vagy húzódzkodást is meg lehet tanulni rosszul, ami egészségkárosodáshoz vezethet hosszú távon, vagy akár hirtelen sérüléshez is. Nem beszélve az eszközökről, például a kettlebellről vagy olimpiai rúdról.

1. Nincs felügyelet. Az egyik hátrány tehát az, hogy nincs felügyelet, nincs aki kijavítson, vagy segítsen, ha szükséged volna rá valamelyik gyakorlatnál. Így érdemes legalább párban edzeni, még ha otthon is vagy egy edzőteremben végezzük a saját edzésünket. 

2. Nincs edzésterved. A másik hátrány az, hogy neked kell kitalálnod, mit fogsz csinálni, és kellő rutin hiányában nem biztos, hogy sikerül a leghatékonyabb edzéstervet összeállítanod. Így pedig lassabban fogod elérni az edzéscéljaidat, mint ha egy tapasztalt edző vezetne végig a folyamaton edzésről edzésre mérve a fejlődésedet. 

3. Nincs motiváció. Persze nyilván van, ha már egyszer nekiveselkedsz, hogy eddz, de az egyéni edzéseknél mindig több mentális erőt kell befektetni, mintha elmennél egy szervezett edzésre, ahol az edző és a közösség lendülete visz magával, és így általában jobban kihajtod magad, mintha otthon barkácsolnál a nappaliban. Nem is beszélve az otthon előforduló zavaró tényezőkről, mint például családtagok, tévé stb. Persze láttam én már edzőteremben is olyanokat, akik többet nyomkodták edzés alatt a telefonjukat, mint a súlyzókat.

Egyéni edzés - előnyök

1. Nem kell alkalmazkodni. Az egyéni edzést bármikor elvégezheted akár otthon, akár egy útba eső teremben. Nem kell időpontot egyeztetned a sporttársaddal (ami valljuk be, néha nehézkes azért), nem kell alkalmazkodnod egy fix órarendhez. Ha van kedved, akkor mindig találhatsz lehetőséget az edzésre.

2. Nem kerül sokba. Ha otthon edzel, vagy a szabadban, az ingyen van. Ha befizetsz egy terem-belépőt, még mindig olcsóbban jössz ki, mint ha edzésre, főleg magánedzésre mennél. A pénz kinek számít, kinek nem, van, aki azt mondja, hogy megéri fizetni azért a plusszért, amit az edzőtől és a sportoló-közösségtől kap.

3. Fejleszti a kreativitást. Amikor egyedül edzel, kénytelen vagy az agyadat is használni, hogy kialakítsd a leghatékonyabb rutint, így egy önjáró erőgép leszel, aki minden helyzetben feltalálja magát. A vezetett edzésre való hagyatkozás ellustítja az elmét, mert csak csinálod, amit mondanak, és nem kell gondolkodnod, hogy mi legyen a következő lépés.

4. Fejleszti a mentális erőt. Ami a hátránya, az ugyanakkor az előnye is az ilyen edzésnek, hogy magadat kell rávenned arra, hogy megmozdulj, és kipréselj magadból még egy ismétlést. Persze vannak túlmotivált esetek is, amikor az edző már pihenésre intene, de te még nyomod az ismétléseket, mert telhetetlen vagy. Az egyéni edzésnél is van esély arra, hogy túledzed magadat vagy megsérülsz, de valljuk be, a legtöbb ember inkább leáll a felénél, amikor úgy érzi, hogy fárad. Mindig is tiszteltem a magányos harcosokat, mert mindent, amit elértek, azt a saját erejükből rakták össze.

Szervezett edzés - hátrányok

1. Idő és pénz. Az órarendi edzésre időben kell érkezni a megfelelő helyre, és be kell fizetni a pénzt érte, ami a költségeit fedezi. Van, akinek időben nehéz megoldani, vagy térben messze van az edzési lehetőségtől, vagy pénze nincs olyan edzésre, amire szíve szerint menne.

2. Csoportos bánásmód. Ha egy edzésen túl sokan vannak, akkor az edzőnek kevesebb ideje jut egyénileg foglalkozni veled, és az egyéni terhelési szintedet sem tudja annyira figyelembe venni. Általában azt fogod csinálni, amit a többiek, akkor is, ha az neked túl nehéz vagy túl könnyű. A kisebb csoportos, egyénre szabott edzések hatékonyabbak lehetnek, és árban is átmenetet képeznek a teljesen személyes edzés és a nagycsoportos órák között.

Igazából több hátrányát nem tudom felsorolni, mert szerintem igenis jó dolog együtt sportolni egy edző irányítása alatt.

Szervezett edzés- előnyök

1. Képzett felügyelet - az edző, minél több ember fordult meg a kezei között, annál inkább képes foglalkozni az egyénileg eltérő esetekkel, és a rutinját bele tudja vinni az edzésvezetésbe. Ez az aspektus egyéni edzésnél teljesen elveszik, ott mindenki autodidakta módon próbál fejlődni.

2. Csoportkohézió - ha jó a csapatszellem, az segít minden tagnak kihozni magából a maximumot, és nagyságrendekkel több motivációt kapunk, mint az egyéni edzésnél.

3. Utánozva tanulás - minél többen végeznek el egy adott gyakorlatot a szemed láttára, annál inkább megérted, hogy mit is kéne csinálnod. Az edző lehet, hogy nagyon profin végzi a gyakorlatot, de az erőnléte és testalkata esetleg teljesen más lehet, mint a tied, így ha bemutatja a gyakorlatot, akkor csak legyintesz, hogy te nem vagy képes rá. De ha látod, hogy mindenki próbálkozik a saját szintjének megfelelően, akkor te is elhiszed, hogy meg tudod csinálni.

 Másokkal együtt edzeni nagyon jó, bár ezt érdemes kiegészíteni néha egy-egy "magányos harccal" is, hogy elhidd, egyedül is képes vagy mindarra, amit megtanultál.

Nincsenek megjegyzések: