A rejtett emlékek és a tudattalan

Balatoni ittlétem alatt egy könyvet olvasgattam, melynek címe: „Rejtett emlékeink nyomában”. Szerzője Menis Yousry, egyiptomi származású pszichoterapeuta. Egészen érdekes dolgokat olvastam ebben a könyvben. Mind a legtöbb modern pszichológiai irányzat, a magzati és kora gyermekkori feldolgozatlan traumákhoz nyúl vissza, mert azt tartja, hogy ezek feldolgozása, tudatosítása nélkül olyan kényszerköröket futunk az életünkben, amelyek megakadályozzák a boldogságunkat és azt, hogy visszataláljunk eredeti önmagunkhoz. Ez nagyjából egybevág a Jóga-szútra megfogalmazásával is, azzal a különbségtétellel, hogy Patandzsalí szerint a kondicionáltságunk (vászaná) jó részét már előző életünkből hozzuk magunkkal. Az előző életbeli traumák azonosítása és tudatosítása talán még annál is nehezebb, mint a magzati vagy kora gyermekkori események rekonstruálása.

A könyv szerint az emlékeink kétféle kategóriába sorolhatók: rejtett emlékek és felidézhető emlékek. A rejtett emlékek mindazok a traumatikus benyomások, melyek kétéves korunk előtt érnek bennünket. Az agyunk hippokampusz nevű területe felelős ugyanis az emlékek tudatos tárolásáért és feldolgozásáért (vagyis amikor tudatosan rögzítünk egy eseményt, amit később fel tudunk idézni, de továbbra is tudjuk, hogy a múltunk részét képezi), de ez a terület kétéves kor előtt ki sem fejlődik, és később is megtörténhet, hogy egy erőteljes trauma átélése közben a hippokampusz vérellátása leáll, és sokkos állapotba kerülünk, miközben tudatilag disszociáljuk magunkat az adott, számunkra feldolgozhatatlan helyzettől. Ilyenkor az agy később nem emlékszik az adott eseményre, mert az átélése közben úgy funcionált, mintha ott sem lettünk volna.

A rejtett emlékek a tudattalanban tárolódnak, és mivel a tudattalan elme kapacitása mintegy 500 ezerszer nagyobb, mint a tudatos elméé, nem csoda, hogy mentális folyamataink java része ott zajlik. Ne gondoljuk azonban, hogy a rejtett emlékeink nem befolyásolják a jelenünket. Az agyunkban speciális neuron-kapcsolatok alakulnak ki, melyek a fájdalomra adott reakcióinkat adják. Egy rejtett emlékként tárolódott trauma esetében nem tudjuk visszaidézni, hogy mi volt a kiváltó esemény, mégis bizonyos helyzetekben félelmet, szorongást, bűntudatot, haragot, frusztrációt vagy csalódottságot tapasztalunk. Ezek jelentős része olyan kisgyermekkori vagy magzati traumákból származnak, amikor a gyermek ellenséges légkört tapasztalt például az anyaméhben, mert nem várták, nem akarták felvállalni, mint gyermeket. A szeretet vagy törődés hiánya, a kisgyermekkorban átélt szenvedés, bántás, agresszió, abúzus, túlzott elvárások, magány mind olyan fájdalmas emlékekké válnak, melyeket a kisgyermek agya képtelen feldolgozni, értelmezni. Ezért ezek a helyzetek a későbbiekben ösztönösen félelmet váltanak ki az illetőből, még felnőttkorában is. Amint egyes agykutatók kimutatták, itt nem csak bizonyos aktivációs viselkedésminták, illetve asszociációs kapcsolatok kialakulásáról van szó, hanem konkrét, fiziológiailag is kimutatható neuronkapcsolatok alakulnak ki, melyek később fájdalmas „gócként” funkcionálnak az agyban.

Jelenkori és jövőben szenvedésünk tehát e rejtett emlékek felszínre hozásában, és tudatos feldolgozásában rejlik. Menis Yousry hangsúlyozza, hogy nincs kifejezett módszer, melynek alkalmazása minden esetben sikerhez vezet. A kulcs a megfigyelésben és a tudatosításban rejlik, mint ahogy Patandzsalí is mondja. Patandzsalí szerint a múltbeli benyomásokból (szamszkárák) fakadó kondicionáltság (vászaná) feloldásának kulcsa a mentális folyamatok tudatosítása és megállítása a meditáció és az önvalóról szóló tudás tanulmányozása segítségével valósulhat meg. A szenvedés forrásai természetesen mindaddig aktívak maradnak, amíg a karmásaja (a karma tárháza) teljesen ki nem ürült, vagyis a karmikus visszahatások meg nem értek vagy meg nem pörkölődtek mag formájában a fenti folyamatok alkalmazása során. Nem mindegy azonban, hogy mennyire tudatosan dolgozzuk fel a minket érő szenvedést, traumákat. Felnőttként még sok mindent helyrehozhatunk, ami kisgyermeki tudatunkat érte, és későbbi életünkre is kihat.