2016. augusztus 26., péntek

Jógatábor 2016 - záróakkord

Csütörtökre teljesen elállt a szél, és visszatért az a fojtogató meleg, ami fogadott bennünket, amikor megérkeztünk. Engem ez persze nem szokott zavarni, délelőtt a tűző napon futottam a tengerparton, délután pedig szintén a napon végeztem el a kettlebell-edzésemet az apartmanház taraszán, a jóga előtt. Csak a víz hűlt le kicsit a hétfői vihar miatt, így huzamosabb ideig úszni nem volt kellemes benne, mert a fülem lefagyott kissé. Szerdán megérkeztek a nagyobbik lányomék is Angliából, így csütörtökön már ő is velünk strandolt. Rá is fért, mert ugye Angliában nem sok napfény éri az ember lányát. Ki is jelentette, hogy ő bizony le akar barnulni, de a fehér bőrét harmincas faktorral kellett kenegetni, és így is leégett egy kicsit ott, ahol elfelejtettük bekenni. 

Csütörtök reggel a teljes első sorozatot gyakoroltuk, bér a három nehezebb pózt kihagytam a návászana után. Viszont foglalkoztunk egy kicsit a vállnyitással és a hátrahajlítással, dropbackkel a sorozat végén, a hajlékonyabbak meg is próbáltak hátramenni hídba és felállni belőle, persze segítséggel. Napközben a szokásos menetrend: strand, futás, délutáni pihi, edzés, este pedig hátrahajlító óra volt Andival. Utána vacsora, majd tartottunk egy kis beszélgetős estét. Közben egy másik tábor is elkezdődött szedán, a Viva Natura TV kb 40 fős csapatával. Ők is aszon a teraszon tartották az előadásaikat esténként, ahol mi laktunk. Így a terasz egyik végén ők ültek este, a másik végén mi, középen pedig a gyerekek rohangáltak és játszadoztak. Sok érdekes kérdés elhangzott, én meg egyébként is a végelenbe nyúlóan tudok beszélni a jógáról.  Tíz felé már elálmosodott a közönség, így véget vetettünk a beszélgetésnek.

Péntek reggel elkezdtük gyakorolni a második sorozatot, persze egyszerűsítve a bonyolult ászanákat, és nem is mentünk egészen a végéig. Így is kitikkadtak a résztvevők a sok új információtól és póztól. El kell mondani, hogy az eddigi jógatáborokhoz, elvonulásokhoz képest a mostani csapat, bár sokan kezdők voltak, nagyon lelkiismeretesen és rendszeresen végigjógázták a hetet. Péntek délután vállnyitás és a felső gerincszakasz volt a középpontban a gyakorlásban. Esténként lesétáltunk a városba, ahol volt egy kis játszótér, meg persze az elengedhetetlen fagyizási lehetőséget is minden nap kihasználták a gyerekek. Amit észrevettem Horvátországban, hogy nincsenek még annyira elől az egészséges ételek forgalmazásában, mint itthon a nagyobb áruházláncok. Itthon már elég könnyen talál az ember vegán, gluténmentes, laktózmentes termékeket, míg ott csak a szokásos ételek vannak a boltok polcain, legalábbis ami az üdülőhelyeket illeti. 

Szombat volt az utolsó teljes napunk, így reggel végigcsináltuk a második sorozatot, majd páran elruccantunk a homokos partra, ahol már szélcsendben kellemesen lehetett strandolni, homokozni, labdázni a vízben. Délután Andi Agni-jóga órát tartott búcsúzónak, majd mindenki kihasználta az esti korzózási lehetőségeket. Mi kb négy óra alvás után vágtunk neki a hazaútnak, a kompról végignézve a napfelkeltét. A hazaút viszonylag hamar eltelt, sikerült elkerülnünk a nagyobb dugókat. Itthon persze jó lett volna még kipihenni a nyaralást, de persze kezdődik a szeptember, bele kell állni a munkába teljes gőzzel. Ha idén lemaradtatok a táborról, jövőre semmiképpen ne hagyjátok ki!

Nincsenek megjegyzések: