2017. március 12., vasárnap

Az ékapáda dhanurászana gyakorlása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Aktív elengedés technikája

Aki nagyon hajlékony, az csupán a feje fölött hátranyúlva meg tudja fogni a lábfejét. Ehhez a lábat emelni kell, a karokat pedig hátrafelé vinni a fej fölött. Miután megfogtuk a lábfejet, a combot és a karokat kissé visszafelé kell húzni, és így tudjuk stabilizálni magunkat a pózban. A nyújtott lábunkat igyekezzünk a talajon tartani. A térdek és a könyök átnyújtásával a csípő és a vállak nyitására helyezzük a hangsúlyt. Ha több stabilitást szeretnénk elérni az ágyéki gerincszakaszban, akkor a hasfalat is meg kell feszíteni.

Rávezető változatok

A pózra rávezető gyakorlat a dhanurászana oldalsó bokafogással, valamint ennek egylábas változata. A pádángustha-dhanurászana kétlábas változatát is addig kell gyakorolni, amíg jógaöv segítsége nélkül meg tudjuk fogni a lábainkat. A natarádzsászana szintén jó rávezető póz. Ha nem tudjuk még felső fogással elérni a lábfejünket, akkor használjunk övet a boka köré tekerve, és igyekezzünk csökkenteni az öv által áthidalt távolságot a kezünk és a lábfejünk között. Haladó változat: Igyekezzünk teljesen kiegyenesíteni a könyökünket és a térdünket.

Egészségügyi hatások

Kedvező hatással van a reumás és ízületi fájdalmakra
Csökkenti a túlsúlyt, hát- és vállfájdalmakat
Csökkenti a gyomor- és emésztési panaszokat
Jó testtartást eredményez
Cukorbetegség, asztma és tüdőproblémák esetén is hasznos
megnyitja a mellkast
Csökkenti a fájdalmakat, nyújtja és erősíti a hátat.
Erősíti és nyújtja a lágyékot
Javítja a vérkeringést
Erősíti a lábakat
Javítja az egyensúlyérzetet
Javítja az egész test statikáját
Erősíti a vállakat
Nyújtja és erősíti a combokat
Csökkenti a hátfájást
Nyújtja a nyakat
Megnyugtatja az elmét és az agyműködést
Energiával tölti fel az egész testet
Javítja az emésztést, megszünteti a székrekedést
Javítja a csípő mobilitását és hajlékonyságát
Csökkenti a mentális és fizikai fájdalmakat

Ellenjavallatok: gyenge tüdő, fejfájás, nyaki sérülések, gerincsérülés, gerinc vagy lágyéki sérv, szívproblémák, terhesség.


Nincsenek megjegyzések: