2017. március 31., péntek

Robotszex

Egyes kutatók, főleg a robot-technika rajongói szerint 2050-re már általános dolog lesz az emberek és robotok között létesített szexuális kapcsolat. Nos, végülis férfifejjel gondolkodva: egy robotnő nem mond nemet, nem menstruál, nem fáj a feje, nem megy el a kedve a szextől hetekre vagy hónapokra, és nem vitatkozik a pasival, hogy mit hajlandó megtenni és mit nem. Ezen kívül nem az utolsó helyre helyezi a szexet az összes érzelmi igénye után, hanem készségesen rendelkezésre áll. Mondjuk egy valódi nő szeszélyessége és kiszámíthatatlansága is izgató lehet, de többször mint nem, az történik amit a nő akar, illetve az nem történik meg, amit nem akar, mert azt várja el a férfitől, hogy az alkalmazkodással fejezze ki a szeretetét. 

Persze a romantikus regényekben a szex mindig a szenvedélyes szerelem betetőző aktusa, míg a valós életben a férfiak esetében sokszor egy szükséglet, a nők esetében pedig bizonyos érzelmi igények kifejeződésének eszköze. Na jó, most egyszerűsítettem a dolgot, de az biztos, hogy mindkét nem máshogy viszonyul a szexualitáshoz. A mai világban a szex már nem feltétlenül jár együtt vagy előfeltételezi az érzelmi kapcsolatot, elköteleződést, felelősségvállalást. Lassan a nők is megtanulják különválasztani a testi szeretkezést az érzelmi ragaszkodástól. Hogy ez jó vagy rossz dolog-e, arra sokféle választ lehet adni, mindenesetre ez egy korjelenség. A digitális és szociális média virágkorában az emberek figyelmi képessége sokkal múlandóbb, mint azelőtt. Ma minden felgyorsult és felszínessé vált, a szex, az ismerkedés, a kommunikáció és az élet szinte minden aspektusához fűződő viszonyunk. 

 Minél többet ért meg az ember a saját intelligenciája működéséről, annál hatékonyabb mesterséges intelligencia-programokat képes létrehozni. Ezek a programok képesek tanulni, fejlődni, és akár már a felhasználókat is képesek megtéveszteni azt illetően, hogy valódi emberrel, vagy pedig robottal kommunikálnak. Az ember érzelmi intelligenciája azonban nézeteim szerint nem hogy fejlődne, hanem inkább visszafelé fejlődik és egyre jobban elkorcsosul. És ezért a fent említett média is felelős. Amikor az ember könnyebben és szívesebben létesít kapcsolatot egy képernyővel, mint egy másik emberrel, akkor egy robottal is szívesebben fog szexelni, mint egy másik élő emberrel, akinek vágyai, igényei, gátlásai, komplexusai vannak, és aki szintén a beteljesülést keresi, nem csak a pillanatnyi szexuális öröm formájában. 

A régmúlt korok spirituális hagyományai gyakran isteni, transzcendentális eseményként viszonyultak a szexuális aktushoz, és a szexuális energiát olyan erővel rendelkezőnek tekintették, amely még a tudatunkat is képes felszabadítani az anyag rabsága alól. Bát a szexuális vágy a testetöltésünk oka, a szexuális energiánkat tudatosan használva visszajuthatunk a Forráshoz, az örök lelki síkra. Ehhez pedig hasznos tanító lehet a másik ember örömének keresése a szexuális aktus közepette, és mindazok a nehézségek, konfliktusok, félreértések, melyek a két nem képviselői között adódnak, miközben a boldogságot keresik.

Nincsenek megjegyzések: