2019. június 5., szerda

A csatabárd

Az egyik rövid sámándobos utazás alatt megjelent előttem az ötödik szimbólum, Odin csatabárdja. Ez egy háromélű szekerce, melynek alsó részén van egy hosszú, lezáratlan szár, középen egy kerek fej, és abból három penge indul ki, jobbra, balra és fölfelé is. Lerajzoltam, ahogyan láttam, de csak nagyjából hasonló fegyvereket láttam a fizikai "valóságban", mert általában legfeljebb kétélű szekercéket készítenek és használtak régebben is, és a tetején maximum egy lándzsahegy volt. Én azonban ott is egy balta alakú pengét láttam. Az alakja egy kicsit hasonlít a kelta keresztre, úgyhogy annak az analógiáit is megvizsgálom majd a bejegyzés végén. Ez egy igazi harci fegyver, vagyis amikor ellenségekkel, akadályokkal, gátló erőkkel kell megküzdeni, akkor jól használható ez a szimbólum. Mi kell ahhoz, hogy legyőzzük a nehézségeket, és elérjünk egy célt? Három dolog: VÁGY, AKARATERŐ és TUDÁS. Ha a háromból valamelyik hiányzik, akkor nem sok esélyünk van a sikerre. De ha mindhárom egyformán erős, akkor segítséget kaphatunk a Földanyától  (a balta nyitott szára) és az istenektől (a középső kör), és elérhetjük a célunkat. Az északi mitológia nem tesz említést arról, hogy Odinnak lett volna balta-fegyvere. Viszont számos ókori mitológiában (perzsa, indiai, görög, római) előfordul a kétélű balta vagy bárd, mint a Napisten fegyvere ész szimbóluma. Háromélűről tudtommal nem tesz említést egyik mitológia vagy folklór sem.


Ezt a szimbólumot és az Életfa szimbólumot is olyan gyorsan kaptam, hogy nem zajlott le az a konkrét beavatás, ami az eddigi szimbólumoknál megvolt. Így azt gondoltam, hogy egy következő alkalommal ismét meglátogatom Odint az erőállataim segítségével, hogy megkapjam a beavatást ezekbe a szimbólumokba. Ez alkalommal a farkasom vállalkozott rá, hogy elvisz a Valhallába. Ő nem szokott annyira szívesen az égi magasságokba emelkedni, de ez alkalommal megjelent Odin két farkasa, Geri és Freki és hárman húztak fel Asgardba valami szánféleségen. Ismét Odin elé járultam, és megerősítette, hogy ezeket a szimbólumokat át akarja adni nekem. Az Életfa-szimbólumot a hátamra vetítette, mint egy pajzsot, a függőleges vonal a gerincem mentén húzódott. A háromélű csatabárdot pedig a jobb alkaromra vetítette, és arra is célzott, hogy majd mind az ötvenkilenc szimbólumot magamra kell tetováltatni. Az Életfa-szimbólumot zöld alapon barna színben láttam, a csatabárdot pedig fekete alapon arany színben. Visszatértünk az Életfához és véget ért az utazás. A szimbólumokat azóta elkezdtem használni az egyéni kezelések során, méghozzá kétféle módon. Amikor a nagy gongon játszom, akkor az ütővel kirajzolom a szimobólumokat a gongra. Amikor dobolok és én is belemegyek egy lélekutazásba, akkor a kezelt személy aurájába vetítem őket, vagy ha a lélekutazás során benne vagyunk a testében vagy a tudatának valamelyik aspektusában, akkor ott is lehet használni azt a szimbólumot, melynek erejére éppen szükség van. Például a betegség-energia kihordásához, kitisztításához a "Változás örvénye" szimbólum és a Csatabárd is használható. Nem kizárt, hogy ellenséges entitások, elementálok elleni védelemben is hasznos lesz ez a szimbólum, de még nagyon friss, még tapasztalatokat kell szereznem vele. 

A kelta kereszt szimbolikája

A fenti csatabárd-szimbólum engem egy kicsit emlékeztet a kelta keresztre, bár ott a kereszt három rövid ágát még egy gyűrű is összeköti. Maga ez a szimbólum is több ősi motívumból alakult ki: a sok tízezer éves Napkereszt-szimbólumból,valamint Odin körkeresztjéből; és mindezt a pogány szimbolikát St. Patrick igyekezett összehozni a keresztény kereszttel, amikor a kereszténységet terjesztette Írországban. 

Calanais-ben, Lewis szigetén Skóciában van egy kőtömbökből álló kör, mely a Stonehenge-objektumhoz hasonlít, bár valamivel kisebb, és a körben egy egyenlő szárú keresztet formázó kőtömbök vannak. Az egyenlő szárú körkereszt vagy Napkereszt szimbolikája különböző kulturális rétegződéseket olvaszt magába: a nap négy szakasza vagy pontja: hajnal, dél, alkony, éjfél. Természetesen az évkör négy pontját (tavaszi napéjegyenlőség, nyári napforduló, őszi napéjegyenlőség és téli napforduló) is jelenti. Ezen kívül az isteni energia vagy az összekapcsolódás négy pontját is jelképezi: az Én, a Természet, a Bölcsesség és Isten. Tartalmazza a nyugat, észak, kelet és dél, valamint a négy őselem (föld, víz, tűz, levegő) szimbolikáját, mely számos természeti népnél megjelenik, például az indiánok Gyógyító Kerék (Medicine Wheel) szimbólumában is. 

A kelta kereszt az emberi vágyat jelképezi az Élet kibontakozó misztériumának megismerésére és megtapasztalására. A kereszt négy szára a felemelkedés négy útja - a Természet megismerése; a Bölcsesség megismerése; az Isten és az Istennő megismerése; valamint az Önvaló megismerése. A keresztet körülvevő kör négy cikkelye az Egyesülést, a Mindenséget, a Teljességet és a Befogadást is jelképezik.

Nincsenek megjegyzések: