2020. december 17., csütörtök

Siva imádata

Újabb részlet az Ísvara-gítából:

1.2. tatrésvarésvaró dévó varnibhir dharma-tat-paraih
gjána-jóga-ratair nitjam árádhjah kathitasz tvajá

Azt mondod, hogy az önmegtartóztatást gyakorló tanulóknak, akik követik a dharmát, és folyamatos odaadással fordulnak a tudás jógája felé, imádniuk kell Istent, az Urak Urát.”

A védikus társadalom tagjai általában négy lelki renden (ásramán) haladnak keresztül az életkoruknak megfelelően: öt és huszonöt éves koruk között tanulóéveiket töltik a guru felügyelete alatt (brahmacsárin vagy varnin). Ezalatt a tanuló nőtlenségi fogadalmat vesz, és a mag visszatartásából származó erőt is a brahman, vagyis a Legfelsőbb Igazság megismerése felé fordítja. A másik három ásrama a grihasztha (családos, 25-50 év között), vánaprasztha (visszavonult, „erdőlakó”, 50-75 év között) és a szannjászin (lemondott remete, 75 év fölött). A brahman tanulmányozásában, vagyis a gjána-jógában (a tudás jógájában) elmerülő, valamint a vallásos előírásokat (dharmát) követő tanulók életének legfontosabb feladata Isten imádata kell, hogy legyen. Az Ísvara-gítá legfelsőbb Istene (ísvarésvara, az „Urak Ura”) Siva. Siva imádata nélkül a gjána-jógí nem érheti el a sikert. 

Nincsenek megjegyzések: