Belső konfliktusaink kivetítése

Újabb részlet Grogor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Anáhata (szívcsakra)

Ha a szívcsakrában koncentráljuk a pránát, annak több fontos következménye van. Patandzsalí azt mondja az 1.33. szútrában: „Az elme tisztaságát a boldogok iránt érzett barátságosságon, a szenvedők iránt érzett együttérzésen, az erényesek iránt érzett örömön és a bűnösök iránt érzett közömbösségen történő meditáció segíti elő.” Az egyéni, különálló, egoista létezésünkbe vetett hit táplálja az irigység érzését azok iránt, akik boldogok (miért boldogabbak nálunk?), az ítélkezést a szenvedők iránt (megérdemli, magának köszönheti), a szkepticizmust az erényesek iránt (biztos rejtegetnek csontvázakat a szekrényükben), és gyűlöletet a bűnösök iránt (nézd, mit tettek azok a gazemberek, büntessük meg őket).

Patandzsalí nem csak azt tanácsolja, hogy engedjük el ezeket a negatív érzelmeket, hanem azt is, hogy aktívan gyakoroljuk az ellentétüket. Ennek a hatását az „elme tisztulásának” nevezi. Miért van ez így? Az összes konfliktusunk, ami másokkal szemben kialakul, a belső konfliktusaink kivetítései. Fájdalmas és megszégyenítő is lehet ennek elismerése. Például, ha irigy vagyok valaki más sikerére, belül mélyen azt gondolom, hogy én nem érdemlem meg a sikert; és ezért nem szeretem látni azt, ha más fürdik benne. Ha ítélkezem egy szenvedő ember felett, és nem vagyok hajlandó segíteni neki, mert azt gondolom, hogy ő hozta mindezt magára, belül mélyen azt gondolom, hogy én magam sem érdemlem meg a támogatást és elítélendő vagyok, mert nem tettem eleget a saját balszerencsém elkerülése érdekében. Ha szkeptikus vagyok egy erényes és hősies ember felé, az azért van, mert nem bízom a saját erényességemben és hősiességemben és abban hiszek, hogy nekem is le kell buknom. Az „alávaló élet” iránti gyűlöletem pedig semmi más, mint az önsajnálatom kivetítése és a hitem abban, hogy mélyen belül gonosz és bűnös vagyok és megérdemlem , hogy elítéljenek. Ha a megvetés bármilyen formáját kivetítem, amikor másokról beszélek, azzal közvetlenül elutasítom, hogy megérdemlem Isten szeretetét.

Ez a folyamat nagy kihívást jelent és ezért erős ellenállást válthat ki bennünk. Mindannyian szeretünk az erkölcs magas lován ülni és lenézni vagy elítélni másokat. Most figyeljük meg, hogy milyen gyakran bukkant fel a „mások” kifejezés az utolsó két bekezdésben! A jungiánus álom-elemzők szerint minden szereplő, aki az álmunkban megjelenik, a saját belső konfliktusaink kivetülése külső szereplőkre, hasonlóképpen a jóga is azt mondja, hogy az ébrenléti állapotban megélt konfliktusaink a saját belső konfliktusaink kivetülései. Abban a pillanatban, hogy elfogadom az összes hiányosságomat és az önutálatomat önszeretetté és önelfogadássá változtatom, a konfliktus és a kivetítés véget ér."

-->

A hét sámáni tudatszint 4. rész

Soós Jóska leírása a hét sámáni tudatszintről, újabb rész:
"Ezekre a csakrákra külön-külön is tekinthetünk, de mégsem teljesen külön, mert nem lehet őket elválasztani egymástól. Élő egységet alkotnak. A sámánizmusban, mint ahogy a miszticizmus más változataiban is, léteznek a tudat további aspektusai, melyeket csak nagyon magas szinten tudunk megtapasztalni, és amik életveszélyesek is lehetnek. Ennek ellenére megtörténhet, hogy a fény- vagy hangélmény közepette röviden megtapasztalhatjuk a tudat nyolcadik és kielncedik szintjét.

A sámánizmus a megtapasztalás négy szintjét ismeri: a négyzet-élmény a közvetlen megtapasztalás, melynek alapja a testben van. A háromszög- vagy piramis-élmény gyökere a lélekben, az érzelemtestben van. A kör-élmény intellektuális vagy kreatív élmény, mely „kerek” megértést ad. A gömb-élmény által a kreatív ember megízlelheti a gömböt. Ez egy lelki ember élményének természete, amit csak a szellem tud tapasztalni.

A megtapasztalás e fokozatainak szimbóluma egy négyzet, melyben egy kör és abben egy héromszög van, és a középpontjában egy pont. Ez a tudatossá válás négy dimenziója is. A négyzet azt jelenti: „Fizikailag érzékelek.” A háromszög azt jelenti: „Pszichésen érzékelek.” A kör azt jelenti: „Intellektuálisan érzékelek.”. A pont azt jelenti: „Spirituálisan érzékelek.” Ez egyszerűen hangzik, de mindezt meg kell tapasztalnunk.

Különböző gyakorlatok léteznek a tudat e hét szférájának kifejlesztéséhez, de én nem ismerem mindet. Csak azokról tudok beszélni, amiket én magam is megtanultam, és amiket könyvben olvastam, illetve tapasztaltam. Tamás Bácsi (Jóska gyermekkori sámán-tanítója) nem tanított. Csak azt mondta: „Nézz, figyelj és utánozz!” Ez volt a tanulás természetes módja. Azt is mondta: „A saját utadon kell járnod.”

A módszereket vagy gyakorlatokat nem szabad szigorúan kezelni. Hozzá kell igazítani az egyénhez, aki saját maga is folyamatosan változik. Egy bizonyos módszer segítségével megtanulhatunk vezetni,d e végül ki fogjuk fejleszteni a saját vezetési stílusunkat. Egy bizonyos módszerrel tanulunk meg írni, de végül kialakítjuk a saját írási stílusunkat. Különböző módszerek és szertartások léteznek, de a saját igényeink szerint kell gyakorolni őket."

A pránájáma szintjei

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"A pránájáma gyakorlásában három szint van. Ezek a következők: múrccsha, mrita és baddha.

Múrccsha avaszthá: ez az az állapot, amikor a prána öntudatlanul működik, mint például a normális mélyalvás idején. Sok dolog miatt veszíthetjük el az öntudatunkat, például mérgek, mámorítószerek, betegség, normális mélyalvás egészséges testben stb. Amivel most fogunk foglalkozni, az a normális mélyalvás állapota egészséges testben. A mély álomnak ebben az állapotában az energia, ami általában kiárad a dzsívátmából a normális ébrenléti órák alatt, visszatér a nyugvóhelyére a szív gödrébe. Ugyanezt az állapotot akkor is elérhetjük, amikor ébren vagyunk, a múrccsha pránájáma gyakorlása által. Ebben az állapotban a dzsívátmá elmerül a Paramátmában.

Mrita avaszthá: ez a nádí-sódhana pránájáma azon fokozata, amikor a báhja kumbhakam alatt felemeljük a pránát a szusumnán keresztül és hagyjuk megpihenni a szahaszrára-csakrában. Amikor így megállítjuk a pránát, az elme Istenre koncentrál, vagy a durva vagy a finom formájában. A koncentráció először a formával rendelkező Istenre irányul, minden pompájában, majd ahogy a gyakorlás halad, az elme a formájának egy bizonyos részére koncentrál, majd végül az elme elveszíti tudatosságát. Ezen a szinten az egyén beleolvad Istenbe. Szatszampatti – ezen a szinten az egyén legyőzte a halált.

Baddha avaszthá: Amikor az uddzsájí, nádí sódhana vagy szúrja bhédana pránájámát végezzük, és az antarakumbhakam közben több, mint 64 másodpercig képesek vagyunk visszatartani a lélegzetünket, elérjük ezt a szintet. E szint gyakorlása növeli az energiánkat. Összegzésképpen: A múrccsha meggyógyítja a betegségeket, a mrita legyőzi a halált, a baddha pedig növeli az energiaszintet.

A pránájáma tudománya

-->

Mielőtt rátérnénk a pránájáma tudományára, szükséges megérteni a prána fogalmát a jóga tudományában. A jóga szerint a prána az energia finom formája, mellyel minden egyén rendelkezik az élete során. Ez nem a közönséges levegő, amit belélegzünk, sem az átman, ami minden cselekvés megfigyelője. Ez a prána, ami mindenki számára különálló, minden külső és belső érzékünk működését irányítja, például a látás, hallás, megértés, akarat erejét. Ezt a pránát meg lehet erősíteni a megfelelő gyakorlatokkal és így az érzékeink élesebbek lesznek, hosszabb életre, egészségre és erőre teszünk szert."

-->

Bevezetés a pránájámába

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"Bevezetés a pránájámába

A légzést néha az orrlyukakon keresztül kell végezni, néha a torkon, a fogakon, az ajkakon vagy a nyelven keresztül a jógánga szádhana gyakorlása közben, és a Pránájáma Prakaranam írja le a légzés különböző módszereit. Általában a jógászana gyakorlása alatt úgy kell végezni a légzést, hogy súrlódó érzetet keltsen a torokban, hosszan és finoman. Lásd a Hatha-jóga Pradípiká 3.51-53. verseit. Anulóma uddzsájínak nevezik. Ennek a légzésnek az az előnye, hogy megszűnik a köhögés, jó lesz az étvágyunk, a vérkeringés a tüdőben, májban, lépben és a vesékben, a mirigyekben, valamint az ízületekben. A légzés módszereit mindenki, mindenkor gyakorolhatja.

Minden jóga-ászanának van egy kontrapóza, és az ilyen pózok ismerete nagyon fontos, például a pascimóttánászana ellenpóza a púrvóttánászana. A férfiaknak és nőknek csak azokat az ászanákat kell megtanulniuk, amik a koruknak megfelelőek és az egyes életkorokban fellépő betegségek esetében hasznosak. Nem kell túl sok szempontot figyelembe vennünk, de a következőket megtanulhatjuk.

Milyen volt az emberek élethossza a régi korokban, miért alacsonyabb az átlagéletkor jelenleg, hogyan javítsunk rajta, így az ászanák a jelen kori férfiak és nők életkora és igényei szerint lettek csoportosítva. Az ászanák megfelelő csoportosítása nélkül nem csak a falvak írástudatlan lakóinak, de a városi művelt embereknek is komoly kételyeik lennének a gyakorlás megfelelő módjáról, és ennek következtében senki sem kezdene bele a jóga gyakorlásába.

Pránájáma

Az upanisadok és a jóga-írások kijelentései alapján a dzsívátmá, a Paramátmá szikrája mindenki esetében egyéni, és a szív üregében lakik. Az itt említett szívet ne tévesszük össze a vér pumpálására szolgáló szívvel, hanem attól némileg jobbra, a mellkas közepén található képződmény. Ebből a testből 101 fő ideg ered, és mindegyik fő ideg 72000 idegre osztódik, melyek minden érzületet szállítanak. Így sorrendben, abból az üregből kiindulva, ahol a dzsívátmá lakik a szívben, rendelkezünk pránával, elmével, gjánendrijákkal és karmendrijákkal. A dzsívátmá mögött ott van a Paramátmá. Az idegek körbeveszik kívülről. Ezek az idegek különböző színűek – fehérek, sárgák, feketék stb. Ezeket a csatornákat meg kell tisztítani, hogy a dzsívátmából eredő különböző erők szabadon tudjanak áramolni, és ezt a tisztítást a pránájáma megfelelő változatainak gyakorlásával lehet elérni. Ha a dzsívátmá a fehér (szattvikus) idegeken keresztül működik, akkor jó tetteket fogunk végrehajtani. Ha másokon keresztül akkor rossz tettek várhatóak. Ahhoz, hogy megtisztítsuk a jó idegeket, a jóga és az egyéb írások hangsúlyozzák a megfelelő típusú pránájáma gyakorlását."

-->

A hét sámáni tudatszint 3. rész

Soós Jóska leírása a hét sámáni tudatszintről, újabb rész:
"A hatodik szint a fény-tudat. Amikor a kristály elkezd mozogni, sugárzássá, fénnyé gyorsul. A fotonok bejárják az egész univerzumot és közben információkat gyűjtenek. A fotonok, vagy a fény még finomabb szubsztanciát alkotnak, mint a kristály. Így vannak olyan fotonok, melyek sok millió éve utaznak. A fény az ősrobbanás óta létezik.

Úgy gondolom, hogy van olyan fény, ami más dimenziókból jön, például a fehér fény álmomban, a temetőben. Ez bárkivel megtörténhet. Néha véletlenül történik, amikor sokkot kapunk. Ekkor az első becsapódást fehér fényvillanásként érzékeljük.

Egy spirituális ember össze tudja gyűjteni azt a fényt és be tud lépni a tudatába. Ez a tudat hatodik szférája, a fény-tudat.

(Megjegyzés: Jóska itt ismét csak az evolúciós elmélethez kapcsolódó ősrobbanásra hivatkozik, holott a különböző ősi teremtésmítoszokban a finomabb elemekből, a hangból és a fényből sűrűsödik össze a fizikai, háromdimenziós valóság. Az azonban valós tény, hogy a foton, a fény-részecske vagy elektromágneses hullám hírvivőként és a háromdimenziós valóság korlátait jelképező elem. A háromdimenziós téren belül például a fény sebessége a végsebesség, mely minden, részecske-természetű és ezáltal háromdimenziós kiterjedéssel bíró részecske mozgását behatárolja.)

A hetedik szféra a hang-tudat, mert kezdetben volt az Ige, vagy ahogy egy ateista mondaná, az Ősrobbanás. Ha eléggé érzékenyek vagyunk, akkor hangként is tudjuk érzékelni a fényt. Minden rezgésritmus és hang. A fény esszenciája a hangvibráció, a Kirlian-fényképezéshez hasonlóan amelyen csak a ragyogást látjuk, mely a tárgy lényege.

Hosszú idővel ezelőtt az ember felfedezte, hogy a hangok segítségével képes magasabb tudatállapotba kerülni. Ennek érdekében különböző szertartásokat használt, melyek során megtapasztalta a hangot.

A tudat hét szintje mindenféle kapcsolatban áll a hét csakrával. Az első csakra a személyes tudatot képviseli. A második csakra, a hara a kollektív, genetikai tudatosságot. A harmadik csakra a kétéltű tudattal áll kapcsolatba. A negyedik, a szívcsakra a víz lényekkel áll kapcsolatban. Az ötödik, a torokcsakra a kommunikáció központja a kristály-tudattal áll kapcsolatban. A hatodik, a harmadik szem-csakra a fény-tudattal áll kapcsolatban. A hetedik, a koronacsakra az átlépést jelenti a fénytől a hangig, a hang-tudatot képviseli.

-->

Isten és a Természet

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Ágjá (harmadik szem-csakra)

Azok a szamádhik, melyeket a harmadik szem-csakrára irányuló koncentráció támogat, vagy azon alapulnak, Patandzsalí aszmitá szamádhijához vezetnek, és az isteni formák felfedésének tapasztalatához vezetnek. Ezeket a szamádikat sokkal könnyebb megemészteni, és így meg kell előzniük a szahaszrára-élményeket, mivel megváltoztatják a kapcsolatunkat a világgal és másokkal. A szahaszrára-élmény végeredményben azt mondja, hogy a világ nem létezik, és Istennek nincs formája, csakis az Önvaló létezik. Ramakrishna fontos megjegyzése volt, hogy ha valaki a társadalom tagjaként él, annak számára nem helyes, ha azt mondja, hogy „Isten vagyok”; hanem azt kell mondaniuk, hogy „Isten gyermeke vagyok”. E második kijelentés az ágjá-csakra élményből fakad.

Az ágjá-csakra szamádhik tiszta, közvetlen ls megmásíthatatlan élményt adnak arról, hogy egy olyan erő és hatalom gyermekei vagyunk, mely örök, korlátlan, mindenható, mindentudó, mindent átható, tiszta szeretet, intelligencia, szépség és szabadság – más szavakkal maga Isten. Mivel ezek a szamádhik a Isten és minden élőlény szolgálatába állított életre készítenek fel, ajánlatos a szahaszrára-élmény előtt megélni őket.

Visuddha (torokcsakra)

Ha itt állítjuk meg a pránát, az a világ animisztikus és sámáni felfogását eredményezi, melynek során ez egész univerzumot, beleértve az összes anyagi megnyilvánulást és tartományt, isten intelligens és élő testének tekintjük. Anélkül, hogy közvetlenül látnánk Istent, azt érezzük, hogy minden anyag szent és élő, hogy a fák, a sziklák, a hegyek és a folyók mind kikristályosodott szellemi energiából állnak. Sok törzsi és bennszülött civilizáció ezekre a sámáni és animisztikus élményekre épül, melyek a prána visuddhára történő koncentrációjából fakadnak; és ez egy olyan dolog, ami a mostani civilizációnkból annyira hiányzik, hogy környezeti katasztrófába is sodorhat bennünket. A probléma részét képezi az is, hogy a vallásaink, mind a kelet-ázsiai, mind az ábrahámi vallások, megkerülték ezeket a szinteket és pogánynak, istentelennek nevezték őket. Patandzsalí a visuddha által inspirált szinteket (melyekben minden anyagi megnyilvánulást kikristályosodott tudatként látunk) „ánanda szamádhinak” nevezi, és hacsak nem sikerül beintegrálnunk ezeket a szinteket és újra felfedezni saját bennszülött, törzsi, természeti, animisztikus és sámáni gyökereinket, az emberiség létezése véget fog érni, meghagyva ezt a bolygót a csótányoknak (vannak elképzelések arról, hogy az emberiség olyan ökológiai katasztrófát idéz elő, mely után a csótány marad meg a legfejlettebb életformaként).

Itt az ideje, hogy mi, modern emberek emlékezzünk arra, hogy az úgynevezett „természeti népek” nem voltak primitívek, vadak vagy barbárok, hanem sok tekintetben fejlettebbek nálunk. Egy indián törzsfőnök egyszer azt mondta: „Amikor az utolsó fát kivágták, az utolsó folyót megmérgezték, és az utolsó bölényt is megölték, akkor fognak rájönni a fehér emberek, hogy a pénzt nem lehet megenni.” Ez a hozzáállás, amely a profit érdekében feláldozza a természetet, a bizonyíték arra, hogy a visuddha spiritualitásának elutasításával teljesen elidegenedtünk magától a Természettől, mely hordoz, táplál és fenntart minket.

A hét sámáni tudatszint 2. rész

Soós Jóska leírásának folytatása a hét sámáni tudatszintről:
"A tudat harmadik szférája térben és időben még távolabbi; a kétéltűek állapotához kapcsolódik. A fejlődésnek ebben a létfontosságú szakaszában bizonyos élőlények elhagyták a vizet, és elkezdtek a szárazföldön élni. Mások a vízben maradtak, és megint más részük ismeretlen okokból ismét visszatért a vízbe, mint például a bálna, aki emlős, lert tüdeje van, és azt tartják, hogy hosszú ideig a földön élt, mielőtt visszatért volna a tengerbe. A kétéltűek a vízben és a szárazföldön is élnek, és egy olyan tudati szférát képviselnek, mely még mindig jelen van bennünk. A kisagyban található, abban a motoros központban, mely a legfontosabb életfunkciókat szabályozza (légzés, emésztés és szívverés). A sámánok gyakorlataikban egyedi módszereket használnak e funkciók befolyásolására.

A negyedik tudati szféra a vízi lények tudata, mely térben és időben még távolabbra vezet. Ez a halak, lárvák, planktonok és egysejtűek világa. Ezen életformák kifejlődéséhez hosszú idő kellett. Minél tovább megyünk visszafelé az időben, azt látjuk, hogy az élőlények érzékszervei annál kevésbé fejlettek, vagyis az egész testükkel érzékelnek. A spirituális embernek meg kell tanulnia újra behatolni a tudat e szintjére.

(Megjegyzés: Jóska itt a fajok evolúciós elméletére alapozza magyarázatát, bár sok ősi hagyomány szerint a fejlettebb élőlények nem az egysejtűekből és a vízi élőlényekből alakultak ki genetikai mutáció útján, hanem az univerzum magasabb szintjeiről érkeztek olyan élőlények a földre, akik a különböző fajokkal benépesítették a földet. Ettől eltekintve a tudati evolúció során a lélek, vagyis az egyéni tudatosság valóban bejárja ezeket a létformákat és érzékelési szinteket, a sámán viszont akaratlagosan is be tud lépni a sámáni tudat hét szintjének bármelyikébe.)

A tudat első szférái a szerves életformákhoz kapcsolódnak; ezen túl már megszűnik a sejtekhez kötődő érzékelés. Itt a tudat szervetlen szférái vannak jelen.

A tudat ötödik szférája a kristály-tudat. A kristály-tudat az az androgün állapot, melyben úgy fogjuk fel a dolgokat, ahogy valójában vannak, és nem úgy, ahogyan látszanak. Amíg még mindig ragaszkodsz a sejteken, az öt érzékszerven, az érzelmeken és a gondolatokon keresztül történő érzékeléshez, addig mindez befolyásolja a felfogásodat. Amikor viszont túllépsz a szerves felfogáson, akkor megérkezel az androgün állapotba, melyben úgy érzékeled a dolgokat, ahogy valójában vannak.

A kristály-tudat sokkal tágabb, mint az összes előző tudatszint, mert minden kristálytiszta."

-->

Szamádhi a koronacsakrában

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádi-könyvéből:
"A következő fejezetben le fogom írni a nyolc szamádhit. Észre fogjuk venni, hogy az első két szamádhi olyan tárgyakra irányul, melyek az érzékszervek számára is felfoghatók (mint például egy virág, vagy egy szent tárgy). A következő két magasabb szamádhi az érzékszervek számra felfoghatatlan tárgyakra irányul, ebben az esetben a csakrák az ideális tárgy. Az a csakra, amelyikre fókuszálunk, mélyen meg fogja határozni az élményünket. Fontos azonban megjegyezni, hogy a jógi nem próbálja belekényszeríteni a pránát egy bizonyos csakrába. Saját magától megy oda, egyszerűen azáltal, hogy egy bizonyos csakrára irányítjuk a figyelmünket. Nem kell alkalmazni az akaraterőt vagy erőltetni. Alább következik a csakrák rövid térképe a szamádhik viszonylatában.

Szahaszrára (koronacsakra)

Ez az elsődleges csakra, melyre fókuszálni kell a szamádhi közben, és ha ebben sikeresek vagyunk, akkor ez a csakra fejti ki a legerősebb felhúzó hatást a pránára/Kundaliníre. Gopi Krishna könyvéből („Kundalini, The Evolutionary Energy in Man”) azonban megérthetjük, milyen hatással jár az, ha válogatás nélkül a legfelsőbb csakrára koncentrálunk. Készen kell állnunk, hogy erre a legmagasabb csakrára tudjunk koncentrálni. A szahaszrárán alapuló szamádhik a forma nélküli Abszolút megtapasztalására adnak lehetőséget. A hinduk nirguna Brahmannak nevezik, a buddhisták nirvánának, Lao-Ce pedig a Taónak nevezte. A Buddha Bódhija tipikus szahaszrára-élmény. A szamádhi ebben a csakrában általában tárgy nélküli, és sokszor annyira intenzív, hogy akik megtapasztalják, azt mondják, hogy a világ illúzió.

A jógik a végére hagyják ezeket az élményeket, hogy teljesen be tudják integrálni. Paramahansa Ramakrishna lényegében elutasította ezt az élményt, azt mondva, hogy nem nagyon segít a hétköznapi életünkben. A vallások sok ezer éven keresztül tanították, hogy nem érdemes élni a földi életet, hogy alacsonyabb rendű, bűnös, fájdalmas, tele van szenvedéssel, a szenvedések völgye, stb., és hogy ki kell jutnunk innen, vagy a semmi állapotába (a buddhista nirvánába vagy a Védánta nirguna Brahmanjába), vagy a mennybe, ami messze fölötte áll a hétköznapi szenvedéseknek (az ábrahámita vallásokban). Jógikus perspektívából azt mondanánk, hogy a szahaszrára-élménynek túl sok fontosság van tulajdonítva és a többi csakra élményeit nem integráljuk be megfelelően, ami csökkenti a jelenlegi életünk súlyát, és az azutánira fekteti a hangsúlyt. Lehet, hogy nemes szándék vezérelte, de a vallásnak ez az egyensúlyzavara okozta a nyugati tudományos forradalmat, ami teljességgel elutasította a Túlvilág (vagy a transzcendens) létezését. A jóga egészen az elejétől kezdve integrált egyensúlyra törekszik az immanens (az ITT) és a transzcendens (a Túlvilág) között. Ne értsük félre, nem azt mondom, hogy nem meditáljunk a szahaszrárán, de tegyük azt a megfelelő időben, amikor már megéltük az összes bevezető élményt.

A hét sámáni tudatszint

A hét sámáni tudatszint leírása egy olyan tanítás, mely Soós Jóskától (1921-2008), egy magyar származású sámántól származik. A hét szint learását már korábbi blogbejegyzésekben ismertettem Dirk Gillabel cikkei alapján, most azonban következzék a leírás Soós Jóska saját szavaival. A korábban feltett cikkek linjeit itt találjátok:
A sámáni tudat hét szintje
1. A személyes tudat
2. Az emberiség-tudat
3. A kétéltű tudat
4. A gömb-tudat
5. A kristály-tudat
6. A fény-tudat
7. A hang-tudat
Csakrák és tudatszintek (1. rész, 2. rész)

A hét sámáni tudatszint

Az alábbi leírás a magyar származású sámán, Soós Jóska leírása a tudat hét szintjéről, ahogyan a sámánok megismerik. Az eredeti szöveg holland nyelvű, Joska Soos, Ik Genees Niet, Ik Herstel de Harmonie című könyvéből származik. Én Dirk Gillabel angol nyelvű fordítását használtam fel.

A tudat hét szintje

A tudat hét szintje a sámáni gyakorlat és kozmológia része, mely szükséges ahhoz, hogy az embert a maga teljességében megértsük és tudjuk, hogy ki ő és mire képes. Általában csak a töredékét használjuk annak, amire képesek vagyunk, és a hét szint észleléséből is csak nagyon keveset fogadunk be, vagy egyáltalán semennyit.

Bevezetés

A tudat első szintje vagy szférája, amiben élünk, a személyes tudat, ami az egyén fogantatásának pillanatáig vezethető vissza. Ez a petesejt megtermékenyülésének pillanata, amikor az apa és anyag genetikai öröksége összeadódik. Ettől a pillanattól kezdve egy személlyé válunk, ami mindent tapasztal: a fizikai, pszichológiai és az asztrális szintet. A méhen belül szerzett benyomások, és az anya érzelmei és gondolatai is meghatározóak. Ebben az időszakban az apa befolyása minimális.

A sámánizmusban három részre osztjuk ezt a születés előtti időszakot. Az első hat hónapban, mielőtt a szív elkezd verni, a magzat teljes mértékben az anyától függ. Ugyanakkor körülbelül kétharmadig még kapcsolatban áll a kozmikus és halhatatlan energiákkal. Amikor a szíve elkezd verni, elveszíti e kapcsolat egy harmadát, mert a szívverés egy egyéni mozgás és a magzat ilyenkor már nem függ teljesen az anyától. Születéskor elveszíti a teljes kapcsolatát a kozmikus és halhatatlan energiákkal. Ezután az egyén egész életében igyekszik visszaállítani ezt a kapcsolatot.

Ezért e magzati lét megtapasztalása nagyon fontos, maga a születés és az azt megelőző időszak is. A személyes tudat szférájában megtapasztaljuk a születés előtti állapotunkat a magzatvízben, és ugyanakkor vízi élőlény mivoltunkat is. Ezzel kapcsolatban megtapasztaljuk a kozmosz hullámzó mozgását, ami nem víz, hanem rezgés, az elsődleges ritmus, melyből minden kiemelkedik: a kozmikus óceán.

Az emberi lénnyé válás folyamata az anyaméhen belül nagyon fontos időszak, ami az életünk többi részében is folytatódik. Ez a tudat személyes szférája, tele olyan tapasztalatokkal, melyek mindenki esetében egyéniek.

A tudat második szférája szélesebb, és az egész genetikai információhalmazból áll, az emberi faj létrejöttének kezdetétől fogva, amikortól az emberi lények elkezdték megkülönböztetni magukat az állatoktól. Ez egy nagyon hosszú időszak, mintegy 20-30 millió éves.

(Megjegyzés: a modern orvostudomány szerint a magzat szívhangja már a fogantatás után 22-23 nappal halható ultrahanggal, de a fent említett hat hónapos magzati kor valóban fontos abból a szempontból, hogy utána az esetleges koraszülött magzat képes lesz az önálló, egészséges életre, míg ez fiatalabb magzati korban kevésbé esélyes. Soós ska szerint tehát a lélek kapcsolata a kozmikus és halhatatlan, vagyis spirituális energiákkal a fogantatás előtt teljes körű, utána fokozatosan csökken 2/3-ra, a hatodik hónap után már csak 1/3, és születés után a kapcsolat inkább a fizikai szintre korlátozódik, a finomfizikai és spirituális valóságok érzékelésének képességét általában tudatosan kell kifejleszteni az életünk során. A második tudatszint az emberi faj kollektív tudatát tartalmazza.)

A jóga-szádhana hatásai

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"A túlzottan húsos testűek csúfsága lecsökken a nem kívánt hús lecsökkentése által, a túlzottan vékony és gyenge testűek pedig több izomra és erőre tesznek szert az ászanák gyakorlása által. Bizonyos idő múlva a testük elkezd ragyogni. Ezeknek az erős hatásoknak köszönhetően az ősi munik a szépség forrásának nevezték a jógát. A gyakorló által elért szépséget, mely mind a belső szervekben, mind a külső felszínen megjelenik, a Hatha-jóga Pradípiká 2.78 verse így írja le:

1. A rendszeres gyakorlás által a test karcsú lesz.
2. Az arc ragyogóvá és békéssé válik.
3. A beszéde tiszta és a szíve szilárd lesz.
4. A szemei nem lesznek betegek.
5. A gyomor betegségei elmúlnak és a emésztés javul.
6. Uralni tudja a magját.
7. Megszűnnek az emésztési zavarok és a máj működése is megjavul.
8. A véredények minden nap tisztulnak.

További részleteket a Hatha-jóga Pradípiká 3.45-48. verseiben találunk. Aki gyakorolja a jógánga szádhanát, az nem fél a betegségektől és a haláltól. Lásd a Svétásvatara Upanisad 2. fejezetét: „Nem lesz beteg, nem öregszik meg, nem hal meg, sohasem lusta, egész életében szilárd az egészsége, soha nem lesznek rossz vágyai, a teste ragyogó lesz, a beszéde erőteljes, az izzadsága szagtalan lesz és soha nem lesz cukorbeteg, vízkóros és hasmenése sem lesz. Sajnálatos dolog, hogy a jóga-ászanák gyakorlását sokan végzik nyomtatott táblázatok alapján, ami veszélyes. Nem kétséges, hogy ha valaki egy megfelelő guru segítségével gyakorol, aki ismeri a jóga titkait, az nagy hasznot ér el. Mostanság sokan propagálják a jóga-ászanákat, és olyat kell választanunk, aki komolyan járatos e tudomány titkaiban. A modern orvostudomány hallgatói a mestereik közvetlen irányítása alatt tanulnak. Olyan propagandistákat akarunk, akik be is tudják mutatni azt, amit tanítanak, és akik tudják, hogy mely ászanák melyik betegségre jók, és hogyan kell őket gyakorolni a légzés és az időtartam viszonylatában. Szükségesek a jó bemutatók is, de a titkok ismerete nélkül az emberek nem kapják meg a hasznot, és ez a tudomány nem fog újraéledni. A jóga, rága (zene), szex és az államvezetés titkait nem könnyű átadni."

-->

A csakrák és működésük

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Említettük, hogy hét csakra van, melyek a hridaját segítik. Ezek a következők:

1. Múládhára csakra – a nemi szervek és a végbélnyílás között
2. Szvádhisthána csakra – a nemi szerv tövében, a múládhára és a manipúra csakra között
3. Manipúra csakra – a köldöknél
4. Anáhata csakra – a szívnél
5. Visuddhi csakra – a török tövében
6. Ágjá csakra – a két szemöldök között
7. Szahaszrára csakra – a fejtetőn.

A hét csakra háromféle módon működhet: ávritti, parivritti és szamvritti. Az ávritti a púraka, récsaka és kumbhaka által valósul meg. A parivritti a három bandha – múla, dzsálándhára és uddijána helyes végrehajtása által jön létre. A szamvritti a récsaka és kumbhaka hosszának megváltoztatása által jön létre a pránájáma során. A fent említett hát csakra és a manasz nem látható a közönséges szem számára. Az öröm és a bánat olyan érzések, amiket csak az elme tapasztal, ebből kifolyólag nem tagadjuk a létezésüket. Hasonlóképpen kell megérezni bizonyos változásokat a testünkön belül, melyek nem jelennek meg fizikailag. Még a modern fejlett berendezések - pl. a röntgen-készülék – sem képesek kimutatni az elmében megnyilvánuló érzelmeket és a csakrák változásait. De a jógángák között említett szamjamam által felismerhetők a saját elménk és mások elméjének változásai és érzelmei.

Ezt három módon ismerhetjük meg: divjadristi, antardristi, jógadristi (lásd a Patandzsala Jóga-darsanam 3.29. szútráját). Az embert megtámadó betegségek száma végtelen és egyértelműen az étkezési és ivási szokásokból, és a megélhetésért végzett munkából fakadnak. A betegségek kezeléséhez a jóga-ászanák és a pránájámák hasznosak, és a különböző testalkatoknak megfelelően kell előírni őket. Meg kell érteni, hogy nem kell mindenkinek gyakorolnia az összes ászanát, vagy hogy az ászanák annyira különbözőek lennének, hogy egy valódi gyakorló ne tudná elsajátítani őket. A jóga-ászanák gyógyítják a betegségeket, erősítik az emlékező-képességet, a mentális képességet és spirituális megvalósítást eredményeznek (lásd Patandzsala Darsana 2.28. szútra), és a gyakorlásukat nem korlátozzák a születésből, hitből, életkorból vagy nemből adódó különbségek.

Általános tapasztalat, hogy ha letérünk az útról, akkor veszéllyel találkozunk. Egyesek azon a véleményen vannak, hogy a jógánga szádhana gyakorlása őrülethez vezet. De akkor hogyan tekintsünk azokra, akik a jóga gyakorlása nélkül is őrültek? Tehát nagyon helytelen dolog a szádhana kritizálása, és jónak vagy rossznak nyilvánítása anélkül, hogy saját magunk is gyakorolnánk. Az ászanák gyakorlása csökkenti a fölös zsír lerakódását, a nemkívánatos szövetek képződését, és megszabadít a fölös széklettől és vizelettől mindenféle műtéti eljárások nélkül. Ezért az ősi risik szike nélküli műtétnek nevezték."

Beavatás a férfi és a női erőbe

Volt egyszer egy ifjú harcos, aki sok-sok életen keresztül koncentrálta a tudatát, hogy bejárást kapjon a szellemvilágba. Egy alkalommal az Életfa körül összetalálkozott a jaguár-harcosokkal, akik azt mondták neki, hogy eljött az ideje, hogy férfivá avassák, és elvitték magukkal az Alsó Világba, a Föld gyomrába.

Itt az ifjú harcost egy beavatási próbatételre készítették elő a jaguár-harcosok, akik menet közben emberi formára váltottak, és törzsi, harcosi díszeket viseltek. Az ifjú harcosnak először egy tűzfolyosón kellett végigfutnia, ahol minden oldalról vastag fahusángok lángoltak. Majd egy vízzel teli mederbe kellett ugrania, amely egy hegy tövében állt. A medencéből egy alagút vezetett a hegy gyomrába, és ott tudott csak levegőhöz jutni, viszont ott teljes sötétség várta. Kimászott a vízből és a sötétben kúszott végig a barlang szűk járatában, egészen addig, amíg ki nem ért egy szakadék szélére. Ott egy liánba kapaszkodva kellett átugrania a szakadék másik oldalára. Itt már várták a jaguár-harcosok, és azt mondták neki, hogy az ellenséges törzs földjén járnak, és titokban meg kell közelíteniük a táborukat, hogy az ellenséges törzsfőnök lányát el tudja rabolni, mert az lesz a felesége. Az ifjú harcos észrevétlenül lopózott egészen a táborig, majd mindent felgyújtottak, és megszöktették a törzsfőnök lányát, de közben sok ellenséges katonával is meg kellett vívnia, hogy életben maradjon. Visszaértek a saját táborukba, és itt összeadták őket. A szertartás során át kellett ugrani a tűz fölött a lánnyal a kezében, majd a parázson is végig kellett sétálnia. 

Ezután egy kunyhóba húzódtak vissza a lánnyal, és a harcos lefeküdt, a lány pedig ráült. Nem volt annyira szexuális töltete a pozíciónak, inkább beavatási rítus jellege volt, a lány fénylő szellemtestével ráborult a harcos összes csakrájára, és testének melege, energiája beáramlott a harcos testébe. A szívük egymáshoz ért. Egy varázslónő jelent meg a harcos mellett, és elkezdte tisztítani a harcos csakráit, elfújta vagy elszívta a csakrák szennyeződéseit. A gyökércsakrából kitisztította az összes születési és életbenmaradási traumát, és az szép fehér lett. A szex-csakra arany színben ragyogott fel a tisztítás után, és a harcos megtanulta befogadni a női energiát. A köldökcsakrája a tűz színeiben izzott fel, és megkapta a bátorságot, megtanult kiállni magáért és megvédeni másokat. A szívcsakrája szivárványszínben ragyogott fel a tisztítás után, és összeolvadt a lány szívcsakrájával, aki az Ősanya női minőségét testesítette meg. Ekkor megtanulta szeretni önmagát és másokat is, és összekapcsolni az Alsó, Felső és Középső világokat. A torokcsakrája kék és zöld színben ragyogott fel a tisztítás után, és a harcos megtanulta kimondani, amit érzett és gondolt, és az igazság súlyával teltek meg a szavai. A varázslónő a homlokcsakra tisztítását végezte, mely ezüst és lila színben ragyogott fel, és a harcos elméje megbékélt. Majd végül a koronacsakrát is megtisztította, és az is hatalmas, színes virágként bontakozott ki a harcos feje fölött. Az energiák egyesültek és kisimultak, majd az álom lassan véget ért, és a harocsnak tovább kell folytatnia útját, életről életre.

A szamádi és a csakrák

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A szamádhit tehát a pránájáma közben végzett légzésvisszatartások indítják el: először az elme mindig jelenlévő mély csendje és tisztasága formájában érkezik. Innen a szamádhi kiterjed a Kundaliní-meditáció közben gyakorolt légzésvisszatartásokra, és végül az egész légzésciklust áthatja. Nem állítom, hogy nem érhető el máshogy a szamádhi, de ezt a módszert találtam a legközvetlenebbnek, és érdekes opció lehet azok számára, akik megszámlálhatatlan életet töltöttek el (legalábbis nekem úgy tűnt a saját meditációs gyakorlatomban) a vipasszana meditációban vagy az elme megfigyelésével. Egy láma (tibeti szerzetes), akinél tanultam, azt mondta, hogy bármilyen meditációs technika, melyben csak ülünk és figyeljük a légzést, 300 élet alatt hozza meg az eredményét. Másfelől, a pránájáma légzésvisszatartásai a légzés nélküli állapotra készítenek fel. Ha visszatekintek a saját gyakorlással töltött életemre, akkor elkerülhetetlennek látom, ahogy a pránájáma és a Kundaliní-meditáció gyakorlása elvitt a szamádhiig. Megpróbálhatnám elmagyarázni, hogy miért és hogyan működik, de végső soron még mindig mindenkinek magának kell megcsinálnia a munkát. A bhásztriká egy másik figyelemre méltó technika; ez a legerősebb pránájáma, és könnyű túlzásokba esni. Ha helyesen gyakoroljuk, és betartjuk az összes biztonsági előírást (mint az étrend, az ászana-gyakorlás, a kriják stb.), akkor az egyik legerősebb eszköz lesz, ami a szamádhi felé visz. Erről több információt olvashatunk a „Pránájáma: a jóga légzése” című könyvben.

A szamádhi és a csakrák

Ha már egyszer megtapasztaltuk a szamádhi pillanatait a pránájáma légzésvisszatartásai közben, már könnyebb lesz újra tapasztalni őket a csakra- és Kundaliní-meditáció közben, egyszerűen azért, mert a tudatalatti benyomás, ami lehetővé teszi a bekövetkezésüket, már bevésődött. Ez az egyike a számos oknak, amiért a jógikus meditáció (vagy ahogy itt nevezem, csakra- és Kundaliní-meditáció) pontosan ugyanazokból az elemekből áll, mint a jógikus légzés; vagyis a lassú és kontrollált légzésből, mantrából, vizualizációból, múdrából (pránikus pecsét) és bandhából (energiazár). Még a jóga-szamádhi is ugyanezekből az építőkövekből áll.

A csakra-meditációt nagy részletességgel leírtam a „Jóga-meditáció a csakrák, mantra és Kundaliní segítségével a spirituális szabadság érdekében” című könyvemben. Ha már jártasságot szereztünk az itt leírt módszerben, az egyes csakrákba helyezve a tudatosságunkat a légzésvisszatartás alatt elérhetjük a szamádhit. Ahogy a légzés újraindul, tartsuk a tudatosságunkat továbbra is ezen a csakrán, ameddig csak bírjuk. Ha a tudatosságunk máshová vándorol, és nem tudjuk megtartani a fókuszt, akkor csak folytassuk a Kundaliní-meditációt, és lélegezzünk felfelé, valamint lefelé a központi energiacsatornán, sorban koncentrálva a csakrákra."

Tepeyollotl, a "Hegy Szíve"

Újabb kristálykoponyát szereztem most hétvégén, az ásványbörzén. Egyik korábbi látomásomban az volt, hogy egy nagyobb, központi koponyám lesz, ez Akbal, a lila-narancssárga fluorit koponya. Rajta kívül hét kisebb lesz, ebből Balam, a hegyikristály, Ometeotl, a pirit koponya, IxChel, a tejkvarc koponya és a legújabb, Tepeyollotl van meg, aki apatitból van. Eredetileg lapis koponyát kerestem, de annyira megtetszett ez a kék apatit koponya, hogy nem tudtam otthagyni. Anatómiailag pontos a formája, és nagyon katonásnak tűnik nekem. Állítólag Madagaszkárról származik. Még három koponyára várok: egy obszidiánra, egy zöld jádéra és egy vörös jáspisra. Mindegyik marokba fogható méretű lesz, hogy a gyógyítás közben kényelmesen kézbe lehessen fogni. Az egyik gyógyításnál például nem adtam kézbe a koponyákat a kezelt személynek, de IxChel így is megjelent az utazásában, és kérte, hogy vegye a kezébe. Azt mondta a vendég, hogy jó, gondolatban a kezébe veszi, de a koponya erősködött, hogy az nem jó, hanem ténylegesen kell. 

Először nem nagyon kommunikált a koponya, én pedig nem erőltettem. Azután olvastam a weben, hogy az apatitot a párnánk alá kell tenni, hogy álmunkban megválaszolja a kérdésünket. Ki is próbáltam, betettem a párnám alá- éreztem, hogy nagyon nyom az energiája egész éjszaka, és felszínesen aludtam, de nem voltak világos álomképek. Következő éjszaka az ágyam mellett volt, az oltáron, ekkor három erős álmom is volt, egyikben a koponyák is megjelentek. A "jaguár harcos" név jött be, és addig kutattam, míg megtaláltam: az azték Tezcatlipoca isten nagual-ja vagyis erőállata a jaguár, akinek a fejét és a testét kékes-zöld tollak borítják, mint amilyen a kristálykoponya is. Tepeyollotl a neve, ami azt jelenti: "A Hegy Szíve", így például IxChellel jó párost alkotnak, mivel ő Mexikó Szíve. De úgy sejtem, hogy a koponyák felcserélve is használhatók párban, majd kialakul. 

Az azték naptárban Tepeyollotl a földrengések, a visszhang és a jaguárok istene, az éjszaka nyolcadik órájának ura. Tezcatlipoca, akiről majd még lesz szó bővebben, néha Tepeyollotl jaguár-bőrébe bújva álcázza magát a többi isten előtt. A jaguár-istenek igazi alsó világ-beli istenek, mivel erős az állati archetípus bennük, és eleve az azték-maja civilizációk majdnem kőkorszakiak voltak, nem ismerték a fémművességet és a kereket sem. Minden esetre meglátjuk, hogyan fog megnyilatkozni a jaguár-harcos a továbbiakban. Annak külön örülnék, ha segítene erősíteni a kapcsolatot az álmaimmal és a belső látásomat. 

A légzésvisszatartás és a szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A szamádhi és a légzés nélküli állapot

Miután megalapoztuk a szamádhi helyes gyakorlását, nézzük meg, hogyan kezdhetjük el. A jóga szerint a légzés ereje az, ami az elmét mozgatja ( és vice versa). A 2.2. versben a Hatha-jóga Pradípiká azt is mondja, hogy a légzés és az elme együtt mozognak. Ezért a jógik azt mondják, hogy a pránájáma a szamádhi gyakorlásának fontos eszköze. Képzeljük el a következő hasonlatot: amikor egy gyertya lángja egy nyitott ablakú szobában van, minden egyes széllökés meglobogtatja a lángot. Másfelől viszont, egy szélvédett helyen a gyertyaláng nem mozogna, hanem nyugodt maradna. Ebben a hasonlatban a szél a lélegzet, a gyertyaláng pedig az elme. A szamádhi elérésének korai tanulási szakaszában sok figyelmet kell fordítani az elme irányítására, hogy megszilárdítsuk az elme lángját. A jógik a „lélegzet nélküli állapot” kifejezést használják, az elme feletti uralom leírására. Ez meglehetősen pontos, mert a légzés feletti uralom kétféle módon tesz lélegzet nélkülivé: először is megszünteti a rendellenes légzésmintákat, másodszor pedig elállítja a légzésünket, miközben az élet isteni megnyilvánulásának örök szépségét szemléljük.

A légzés nélküli állapot szanszkrit neve a kévala kumbhaka, ami „spontán légzésvisszatartást” is jelent. Jegyezzük meg, hogy a jógikus légzésvisszatartásnak vagy felfüggesztésnek (kumbhakának) körülbelül annyi köze van a levegő visszatartásához, mint az ászanáknak a rögbihez. Ez egy kifinomult művészet, amit részletesen leírtam a „Pránájáma: a jóga légzése” című könyvemben. A légzés nélküli állapotot tudatos légzésvisszatartásokkal érjük el, melyeket vagy lassú légzéssel végzett pránájámák, például a nádí sódhana, vagy gyors pránájámák, például a bhásztriká közé illesztünk. Ideális esetben mindkettő gyakorlása javasolt. Mindkét esetben, ahogy fejlődik a légzésvisszatartásunk gyakorlata, néha elérünk egy mély, transz-szerű állapotot, melyben úgy tűnik, mintha az idő és a világ mozdulatlanná válna. Ez a szamádhi kezdeti fázisainak első előképe. Itt áll meg a gyertyaláng pislákolása, A gyertyaláng mozgása adja a változás és az idő múlásának látszatát az elme számára, míg a mélyen fekvő tudat (a purusa) az időn kívül tartózkodik (pontosabban, „az idő benne van”).

Hogy megértsük, mi történik a légzés felfüggesztése közben, és mi köze a szamádhihoz, nézzünk meg egy másik hasonlatot. Tegyük fel, hogy táborozni vagyunk, és szeretnénk rendbe szedni magunkat, de rájövünk, hogy nincs nálunk tükör. A legkönnyebb módja, hogy meglássuk magunkat, egy csendes tóban vagy akár pocsolya tükrében. Egy szélmentes napon ez nem fog problémát okozni, mivel nem fogják hullámok fodrozni a tő felszínét. Egy viharosabb napon azonban műs a helyzet – a hullámok eltorzítják a képmásunkat. A jógában ezt az elme hasonlatának tekintjük. Amikor a légzés csendes, egyenletes és kontrollált (vagy pedig meg is áll), akkor az elmében alig vagy egyáltalán nem csaponganak a gondolatok. Ezért az elme tisztán tud érzékelni bármilyen tárgyat, ami felé irányítjuk. De minél izgatottabb és kontrollálatlanabb az elme, annál több hullámot kelt, és annál torzabb a tükörkép. Ez annyira eltorzulhat, hogy a tükörképünknek már semmi köze nincs az eredeti képhez, hanem sokkal több a köze a tudatalatti tartalmainkkal. Ezért érhetjük el a legkönnyebben a szamádhi első érzeteit a pránájáma légzésvisszatartásai alatt. Amikor légzésvisszatartást végzünk, vagy pedig lassan és tudatosan lélegzünk, az elme mélyen fekvő nyugalmán kell meditálnunk. Az elme csendes, tiszta és eksztatikus, ha folyamatosan az önvaló vagy a tudat felé fordítjuk (a tudat a megtestesült önvaló). Csak annak a szokásunknak köszönhető az elme izgatottsága és csapongása, hogy mindig külső tárgyakra irányítjuk. Az elme ilyen kivetítése persze nem véletlen. A tudatalatti benyomások és a karma okozzák, melyek a lélegzetet is mozgatják.