Szamádhi a koronacsakrában

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádi-könyvéből:
"A következő fejezetben le fogom írni a nyolc szamádhit. Észre fogjuk venni, hogy az első két szamádhi olyan tárgyakra irányul, melyek az érzékszervek számára is felfoghatók (mint például egy virág, vagy egy szent tárgy). A következő két magasabb szamádhi az érzékszervek számra felfoghatatlan tárgyakra irányul, ebben az esetben a csakrák az ideális tárgy. Az a csakra, amelyikre fókuszálunk, mélyen meg fogja határozni az élményünket. Fontos azonban megjegyezni, hogy a jógi nem próbálja belekényszeríteni a pránát egy bizonyos csakrába. Saját magától megy oda, egyszerűen azáltal, hogy egy bizonyos csakrára irányítjuk a figyelmünket. Nem kell alkalmazni az akaraterőt vagy erőltetni. Alább következik a csakrák rövid térképe a szamádhik viszonylatában.

Szahaszrára (koronacsakra)

Ez az elsődleges csakra, melyre fókuszálni kell a szamádhi közben, és ha ebben sikeresek vagyunk, akkor ez a csakra fejti ki a legerősebb felhúzó hatást a pránára/Kundaliníre. Gopi Krishna könyvéből („Kundalini, The Evolutionary Energy in Man”) azonban megérthetjük, milyen hatással jár az, ha válogatás nélkül a legfelsőbb csakrára koncentrálunk. Készen kell állnunk, hogy erre a legmagasabb csakrára tudjunk koncentrálni. A szahaszrárán alapuló szamádhik a forma nélküli Abszolút megtapasztalására adnak lehetőséget. A hinduk nirguna Brahmannak nevezik, a buddhisták nirvánának, Lao-Ce pedig a Taónak nevezte. A Buddha Bódhija tipikus szahaszrára-élmény. A szamádhi ebben a csakrában általában tárgy nélküli, és sokszor annyira intenzív, hogy akik megtapasztalják, azt mondják, hogy a világ illúzió.

A jógik a végére hagyják ezeket az élményeket, hogy teljesen be tudják integrálni. Paramahansa Ramakrishna lényegében elutasította ezt az élményt, azt mondva, hogy nem nagyon segít a hétköznapi életünkben. A vallások sok ezer éven keresztül tanították, hogy nem érdemes élni a földi életet, hogy alacsonyabb rendű, bűnös, fájdalmas, tele van szenvedéssel, a szenvedések völgye, stb., és hogy ki kell jutnunk innen, vagy a semmi állapotába (a buddhista nirvánába vagy a Védánta nirguna Brahmanjába), vagy a mennybe, ami messze fölötte áll a hétköznapi szenvedéseknek (az ábrahámita vallásokban). Jógikus perspektívából azt mondanánk, hogy a szahaszrára-élménynek túl sok fontosság van tulajdonítva és a többi csakra élményeit nem integráljuk be megfelelően, ami csökkenti a jelenlegi életünk súlyát, és az azutánira fekteti a hangsúlyt. Lehet, hogy nemes szándék vezérelte, de a vallásnak ez az egyensúlyzavara okozta a nyugati tudományos forradalmat, ami teljességgel elutasította a Túlvilág (vagy a transzcendens) létezését. A jóga egészen az elejétől kezdve integrált egyensúlyra törekszik az immanens (az ITT) és a transzcendens (a Túlvilág) között. Ne értsük félre, nem azt mondom, hogy nem meditáljunk a szahaszrárán, de tegyük azt a megfelelő időben, amikor már megéltük az összes bevezető élményt.