2014. szeptember 22., hétfő

Naturize rizsprotein-teszt

Pár hete megkeresett az egyik barátom, hogy új, vegán barnarizs-proteint készül a piacra dobni kicsiny hazánkban, és ugyan teszteljem már le a terméket. Nos, röviden összegezve (amit alább részletezek ezért), bejött a cucc!

Eddigi életem során először kazeint fogyasztottam, mint fehérjeforrást, ami tudvalevőleg lassan felszívódó fehérjéket tartalmaz, így inkább az izom-megtartásra jó, mint az izomtömeg növelésére. Utána tavaly áttértem a Myprotein Vegan Blend-re, ami sárgaborsó, barnarizs és kendermag-protein keveréke, emellett az ízesített változat (amit én fogyasztok) kakaóport és szukralózt tartalmaz. Erről váltottam át kb 3 hete a Naturize rizsproteinre.

Tapasztalatok

Kb 3 hét alatt fogyott el az első 90 dekás dobozka Naturize rizsprotein. Direkt lemértem magamat az elején, 68.2 kg voltam. Most, 3 hét elteltével 69.2 kg vagyok. Igaz, hogy a testzsírom is nőtt 14-ről 15%-ra a mérleg szerint, de még ha ezt készpénznek veszem is, akkor is 30 dkg tiszta izom 3 hét alatt nem rossz eredmény. Persze ezt nem lehet tudományos eredménynek tekinteni azért, hiszen a többi táplálkozást és az edzésminőséget, illetve a pihenést, stresszfaktorokat stb. most nem vettük számításba, de a számomra azért bíztató eredménynek tűnik. Akkor most nézzünk néhány szempontot, főleg a MyProteinnel összehasonlítva, hiszen arról van tapasztalatom. Tejsavó-proteint életemben nem fogyasztottam, de azt másoktól tudom, hogy amikor vegán proteinről visszaáll valaki a tejsavóra, akkor még erősebben kipattanásosodik tőle, mint előtte. Szerintem ha pattanásosak vagyunk a proteintől vagy az elfogyasztott ételektől, akkor erre a jelzésre oda kell figyelni, és úgy beállítani az étkezést, a méregtelenítést, hogy megszűnjenek a tünetek. Persze ez nem mindenkinél fordul elő, csak egy megfigyelés.

Összetétel

Amikor valaki meghallja, hogy ez a készítmény nem tartalmaz semmi mást a barnarizs-proteinen kívül, akkor az első kérdése mindig az szokott lenni, hogy "És mivel komplettálod?" A növényi fehérjéket ugyanis nem tartják teljes értékűnek olyan szempontból, hogy nem mindig tartalmazza mind a nyolc esszenciális aminosavat, amit az emberi szervezet nem képes előállítani. Ezért is van például a MyProtein termékében 3 féle növényi protein összekeverve. A Naturize-nak azonban a laboratóriumilag bevizsgált aminosav-tartalma önmagában is egészen figyelemre méltó, a csomagolásán fel is van tüntetve a teljes aminosav-profil. Minden adag 80% tiszta, teljes értékű fehérjét, adagonként (30g) 4 gramm glutamint és 4 gramm BCAA-t tartalmaz, mindezt gyakorlatilag nulla zsír és koleszterin mellett. Egy kg rizsproteint 12 kg csíráztatott barnarizsből állítanak elő. Adagolókanál nincs hozzá, így én kb két púpozott kanállal tettem egy turmixba, így 3 hét alatt fogyott el a 900 grammos doboz, napi egy turmixot számolva. De ha valaki nagyon ragaszkodik a komplettálás elvéhez, akkor étkezzen a nap folyamán minél változatosabban, többféle vegán proteinforrást (hüvelyesek, olajos magvak, zöld levelesek) fogyasztva, és biztosan minden aminosavat meg fog kapni a szervezete, amire szüksége van. Összehasonlításképpen a MyProtein 73% fehérjét tartalmaz ízseítetlen változatban, illetve 65%-ot a kakaós változatban. 

A dobozon közölt és bevizsgált adatok a következők:

Értékek 100 gramm termékben

Össz fehérje 80.83 g
Glutamin 13.13
Treonin  3.49
Alanin 5.84
Arginin 10.23
Tirosin 4.87
Valin 4.16
Metionin 1.26
Fenilalanin 2.95
Leucin 7.95
Glicin 5.85
Cisztin 0.68
Triptofán 0.15
Izoleucin 1.31
BCAA összesen 13.42
Aszparagin sav 6.77
Szerin 5.79
Hisztidin  3.04
Lizin 3.11
Összes Zsír 0,4 g 
Koleszterin 0 g 
Összes szénhidrát 6 g 
Ebből cukor 1 g 
Kalória 366 kcal (1532 kJ)

Emészthetőség

Amióta vegán vagyok, a hüvelyeseket is viszonylag jól tudom emészteni, úgy látszik, helyreállt a bélflórám. Amikor még tejterméket is fogyasztottam, a hüvelyesek és a puffasztó hatású zöldségek bizony erősebb szélképződést, alhasi puffadást váltottak ki. A MyProtein keverkében a sárgaborsó-protein is némileg puffasztott, de a Naturize esetében ennek nyomát sem fedeztem fel. Akár edzés előtt is fogyasztva könnyen megemésztődik, szinte perceken belül belépnek az aminosavak a véráramba. Most, hogy elfogyott a rizsproteinem, megint elővettem a maradék Vegan Blendet, de egyből éreztem, hogy mennyivel nehezebben emészthető, pedig emésztőenzim-keverék is van benne. Szóval hosszú távon a Naturize-ra szavazok. A barnarizs az egyik legkevésbé allergén növény, így jobb választásnak tűnik, mint a tejsavó, a szója, a sárgaborsó, a búzaprotein vagy a keverékek. Nem csak vegánok számára, hanem a paleósoknak is ideális választás, hiszen ők jobbára a húsból készült protein mellett csak ezt tudják választani, mivel sem hüvelyest, sem gluténtartalmú gabonákat nem fogyasztanak.

Teljesítmény

Szeptemberben elkezdtem a calisthenics-gyakorlataimat is plusz súllyal végezni, és megelégedettségemre nőtt az erőnlétem, az izmaim regenerációs ideje is jobb szerintem. A max erőm is növekedett, meg a fogáserőm, az állóképességet most még nem tudtam annyira tesztelni. Az utóbbi napokban kiment a 100 snatch 16 kilós kettlebellel, 106 kiló deadliftben, vagy például 200 húzózkodás egy edzés alatt. Azt is tapasztaltam, hogy ha edzés előtt fogyasztom a rizsproteint, akkor elszáll a fáradtság, és "készenléti" állapotba kerülök, anélkül, hogy valamiféle edzés előtti felpörgetőkkel kellene terhelnem a szervezetemet. De ha edzés után fogyasztja az ember, akkor is kiválóan helyettesít egy-egy étkezést. 

Ízhatás

A Naturize teljesen íz-semleges, viszont az egyéb natúr rizsproteinekhez képest jobb az oldhatósága, és nem képez "karcos" zaccot a shaker alján. Csak vízzel elkeverve is simán fogyasztható, jól oldódig egy pohárban, kanállal kevergetve, vagy shakerben összerázogatva. Nem tapad az edény falára, és sokkal "selymesebb", mint az egyéb rizsproteinek. De ha valaki változatos ízekre vágyik, akkor tehet hozzá természetes édesítőszert, kakaóport, fehéjat, vaniliát, gyümölcsöket, magtejeket vagy amit akar. Egy kis kreativitással könnyen megoldható, hogy finom és fehérjedús turomixot varázsoljunk belőle. Én banánnal, idénygyümölcsökkel, kókusztejjel, Maca porral, kakaóval és egy kis mézzel szoktam keverni. A MyProteinnél azért a sárgaborsó jellegzetes íze mindig átjön, akármivel keverem is. Így a Naturize különböző receptekben is kiválóan alkalmazható. A forgalmazó ígérte, hogy ízesített változatban is piacra dobja majd. A tejsavó-proteinek kétségkívül mindenféle egzotikus mesterséges ízesítőkkel vannak teletolva, amitől finomak lesznek, de nem annyira egészségesek. A Naturize ízesített változatában is természetes ízesítők lesznek majd remélhetőleg.

Ár-érték

Bár új termékről beszélünk, az ára meglehetősen versenyképes az egyéb, itthon beszerezhető növényi protein-keverékekkel összehasonlítva. Ha nagyban gondolkodunk, akkor 2 doboz (2.8 kg) Naturize proteint már megkapunk 19900 Ft-rt, a honlapjukról megrendelve, de hétfő óta az Atma Pest-ben is kapható a protein. A MyPtoreinból kb 14-15000 Ft   2.5 kg, az AbsoRice-ből 16000 2.5 kg. A Vegabond vegán proteinjéből 2.5 kg kb 20 ezer Ft-ra jön ki. Aki a nyers vegán proteinhez ragaszkodik, annak pedig még jobban a zsebébe kell nyúlnia, mert például a Bionom weboldalán kapható nyers proteinből 2.5 kg több, mint 50  ezer Ft-ra jön ki. Az ár/minőség arányban tehát úgy gondolom, hogy a Naturize egy versenyképes termék, mindenkinek ajánlom a kipróbálását, és utána lehet dönteni, hogy melyik vált be a legjobban. Evidens, hogy vannak tejsavó-fehérjék, amik jelentősen olcsóbbak ennél, már 4-5000 Ft/kg-tól kapható, de azért én nem mennék bele, hogy az olcsó protein milyen minőségű tejipari melléktermékekből készül.

Növényi vs állati protein

Ezt a témát nem hozom elő újra, inkább belinkelem azokat a korábbi blogbejegyzéseket, amelyekben kitértem a nagy mennyiségű állati fehérje fogyasztásának hátrányos következményeire. 

A fehérjékről őszintén 1. rész
A fehérjékről őszintén 2. rész
Fehérje-diéta - amit senki nem mond el róla

Nyilván a végkövetkeztetésem az, hogy ha 100%-ban kizárjuk az állati fehérjéket, és a növényi étrenden belül is odafigyelünk a génmanipulált és allergén tápanyagok (szója, búza, kukorica) kerülésére, valamint a megfelelően változatos tápanyag-bevitelre, akkor nem csak hogy jó szolgálatot teszünk az egészségünknek hosszú távon, hanem az aktív, akár versenyszerű sporttal járó megnövekedett igénybevételnek is eleget tudunk tenni az olyan innovatív táplálékkiegészítők segítségével, mint a Naturize. Beszélgettem a forgalmazóval, és vannak még további ötletei is újabb termékekkel kapcsolatban, én pedig biztosítottam a szakmai támogatásomról, úgyhogy reméljük, a "piacvezető" hazai forgalmazók kétes minőségű tömeg-termékei mellett igazán minőségi, egészséges és versenyképes árú sportkiegészítők is kerülhetnek a jövőben a magyar sportolók shakerébe.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Haré Krisna!

A cikk nagyon jó és alapos. Viszont ha 1 kilót híztál a teszt hónap alatt és abból 30 dkg izom lett, akkor megkockáztatom leírni hogy a maradék 70 deka plusz zsírlerakódás lett. Persze én amatőr vagyok e témában, nyugtass meg hogy pár hónap Naturize szedés mellett nem fogunk elhájasodni! :)

Gauranga Das írta...

Szia!

A Naturize egy fejérje-kivonat, tehát messze nem tartalmaz annyi szénhidrátot, mint a barnarizs. 100 g-ban 80 g tiszta fehérje van, ami magasabb, mint a legtöbb piacon lévő tejsavó- stb. protein fehérjetartalma. Olvass csak utána az összetevőknek a kedvenc fehérjeporod címkéjén! 100 g Naturize 80 g protein mellett 3 g zsírt és 4,2 g szénhidrátot tartalmaz, melyből csak 0.6 g a cukor, és van még benne 6 g rost, ami a tejsavófehérjében végképp nincs. Emellett sok állati proteinbe majdnem 10 g cukrot, vagy evvel egyenértékű mesterséges édesítőszert tesznek, ami szintén nem kedvez a fogyásnak. Az ösztrogénről nem is beszélve. Szóval ha valamitől elhízik az ember, az egy tejsavófehárje esetében sanszosabb, mint a Naturize esetében. Persze napi 30 g fehérjepor olyan sokat nem oszt vagy nem szoroz az ember testsúlyának alakulásában, a többi kaja az, ami iagzán megadja a makronutriensek arányát. Ha az ember testszírszázaléka nem nő, akkor 1 g hízás esetén a zsír az össz testzsír% mértékében növekszik, vagyis pl. 15-20%- a a felszedett súlynak zsír, a többi izom, víz és éppen emésztés alatt álló táplálék.