A spiritualitás egy nagyon individuális dolog. Nemcsak ahány gyakorló, annyiféle út lesz, hanem ahány megvilágosodott mester, annyiféle módon próbálják a mi szemünket is felnyitni a számukra már evidens Valóságra. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy minden út jó, és minden út ugyanoda vezet, de az árnyalatnyi vagy akár jelentősebb különbségek azért ott vannak. Nem mindenki ugyanazt a célt tűzi ki, és nem is ugyanazt fogja elérni. De az én elképzeléseim mellett azért jól megférnek Acyutananda barátom gondolatai, úgyhogy tessék olvasni és véleményezni, hozzászólni! Tudom, hogy a filozófiai posztok kevésbé olvasottak, mint az edzésről vagy életmódról szóló bejegyzéseim, de hogy szellemileg se maradjatok éhesek, itt következik az első cikk.
Hogyan ismerhetjük meg Istent?
Biztosan mindenkiben felmerült már a kérdés, hogy ha van Isten, akkor miért nem mutatja meg magát, miért nem láthatjuk? Honnan tudhatjuk, hogy tényleg létezik-e? Talán nem is létezne? A kérdés elhamarkodott megválaszolása előtt érdemes néhány szempontot végiggondolni: Képzeljünk el egy olyan világot, melyben csak vakok élnek. Képzeljünk el, hogy milyen lehet az a társadalom, amely a szem használata nélkül jött létre! Mindenkinek más kép rajzolódna ki a fejében, de abban bizonyára egyetértenénk, hogy ebben a világban a látókétól igen eltérő életvitel, gondolkodás és világkép alakulna ki. Tételezzük még azt is fel, hogy ezek a vakok mind "hályogos" vakok, tehát a látásukat elvileg vissza tudnák nyerni.
Hogyan szerezhetnének tudomást a fenti világ lakói az eddig nem használt, szunnyadó érzékszervükről? Honnan tudhatnák meg, hogy a színek és a fény közvetlen érzékelésével az életnek egy új dimenziója tárulna fel előttük: a szépség és a harmónia fogalma új jelentést nyerne, az érzések kifejezése és a kommunikáció terén új, eddig ismeretlen lehetőségek sejlenének föl - tehát az életük szó szerint kiszínesedne!
Képzeljük el, hogy az egyikük - nevezzük Szerencsés Dánielnek - a nagyszülei házában a padlás egy rejtett zugában talál egy ősrégi könyvet. A felfedezés örömétől föllelkesülve egy ültében el is olvassa (letapogatja). Meglepődve tapasztalja, hogy a könyv a valóság egy rejtett dimenziójáról szól, mely csak egy eddig ismeretlen érzékszerv által érzékelhető.
Rögtön elmeséli a felfedezését egy okos barátjának, aki egy (nem látható) gúnyos mosollyal megveregeti a vállát, mondván, hogy ezek régi elavult mesék, semmi racionális alapjuk sincs, teli vannak bizonyítatlan képzelgésekkel. Szerencsétlen Szerencsés Dánielünk elkedvetlenedik, és idővel elfelejti a furcsa históriát, mely a hétköznapok sodrásában egy érdekes emlékké halványul csupán.
Telik-múlik az idő, a vakok világában valami véletlen folytán megjelenik egy látó, aki ráadásul orvos is. Ez az orvos azt hirdeti, hogy igazak az ősi könyvekben leírtak: a látás létezik, a segítségével eddig nem tapasztalt aspektusait élhetjük meg a világnak. Orvos lévén ajánl egy módszert a hályog lassú eltávolítására. A módszer egy több tíz évig tartó folyamatos kezelésből áll, melynek során a látás képessége fokozatosan feléledhet. Sokan kipróbálják, hisznek neki - köztük Szerencsés Dániel is - és csodák-csodájára bizonyos idő után egy intenzív érzet jelenik meg a tudatukban: a halvány fény eddig nem tapasztalt képe. Az orvos elmondja a hozzá fordulóknak, hogy a folyamat kezdetén csak egy nagyon halvány fényt fognak érzékelni, de idővel a teljes színskála feltárul majd a szemük előtt, s egy új, teljesebb világra eszmélhetnek rá. A vak társadalom okosai persze tiltakoznak az új elméletek és a fenti tapasztalat ellen.
Empirikus Mátyás, a vakok főokos tudósa kiadja a vaktudomány hivatalos és tudományos válaszát e fantazmagóriákra. A válasz a következőképp hangzik: "Valójában senki nem tudja tudományosan bizonyítani a látás létezését. Minden leírás, amit eddig a látásról megalkottak, önellentmondásos, a mai tudományos eszközeink segítségével értelmezhetetlen és bizonyíthatatlan állításokkal teli. Márpedig a tudományunk mindent a maga valójában "lát", a logikánk csalhatatlan, az eszünk mint a borotva, így ha ezen a szűrőn nem megy át valami, akkor annak létezését igencsak indokolt megkérdőjelezni. Semmilyen (számunkra is értelmezhető) bizonyítékot nem tudnak felmutatni, hiszen ha egy ilyen átfogó dolog, mint a látás létezne, akkor annak hatásait tapasztalnunk kellene az életünk és a tudományos vizsgálatok során. A látók a spektroszkópjaink segítségével kimutatott sugárzásra hivatkoznak, mint a látás hatásának bizonyítékára. (Vesd össze: a világ, az élőlények tervezettségének "nyomasztó látszata", mint Isten létének közvetett bizonyítéka). Nekünk azonban semmi okunk feltételezni, hogy ez a spektroszkópok által jelekké alakított jelenség kapcsolatba hozható lenne a "látással" , illetve a "látás" kapcsán a világ állítólag tapasztalható új aspektusaival. Csupán csak ezen jelenség véletlenszerű változásait tudjuk kimutatni. Arra azonban semmi jel nem utal, hogy ez összeálljon valamiféle információval bíró tartalommá. Van ugyan egy szervünk, amiről nem tudjuk mire jó, de hát még az agyunk határait, képességeit sem térképeztük fel? De majd idővel! Ez a csekélység semmiképp sem bizonyítja, hogy az a bizonyos szerv összefüggésbe hozható lenne a látással, ahogyan azt a látáshívők hangoztatják. (Vesd össze: A tudatunk, mint Isten "megtapasztalásának" eszköze.) Hivatkoznak még ezen kívül egy, a tudatukban a látás eredményeként megjelenő jelenségre is, amit ők a fénnyel azonosítanak. Ám nagyon jól tudjuk, hogy a pszichológia is ismer hasonló dolgokat: Nem mások ezek, mint egyes emberek tudatában és tudatalattijában létező fantáziaképek, melyek semmiben sem különböznek a pszichológia által definiált kényszerképzetektől. Minden okunk megvan tehát rá, hogy megalapozatlannak tekintsük a látás létezését!”
Ekkor Empirikus Mátyás barátunk hangnemet vált (elutasító hozzáállását a látásban való kételkedésnek álcázza, mellyel addigi életvitelét, gondolkodásmódját akarja igazolni): "Kedves vak társaim! Ne higgyetek ezeknek a kókler "látóknak"! Ha hisztek a szavaikban és több tíz évet elfecséreltek az életetekből, azt csak magatoknak köszönhetitek. Tehát az dönt jól, aki kételkedik a látás-tanokban, nem hisz az orvosnak és nem követi az útmutatásait.”
Jogosan merülhet föl a kérdés: biztosak lehetünk-e abban, hogy az iménti tanmese vak szkeptikusaihoz hasonlóan a kételkedőknek van igazuk, és tényleg nem is érdemes elindulni az Isten megtapasztalása felé vezető úton? Milyen valóban jogos ellenvetés merülhet föl, ami miatt nem hiszünk Isten küldötteinek, illetve a szentírásoknak? Mi az a visszatartó erő, amit a kételkedés eredményességébe vetett hittel palástolunk, ami miatt eleve elutasítjuk Isten és a lelki világ megismerésének útját? Ezt érdemes őszintén végiggondolnunk! Minden szentírás és Isten küldöttei is egyaránt azt mondják, hogy Istenbe vetett hit szükséges ahhoz, hogy Isten és a valóság mélyebb rétegei is feltáruljanak előttünk, hogy kifejlesszük az Ő megtapasztalásának képességét. Ha tehát kételkedünk a folyamat eredményességében, az eredmény rejtve marad előttünk. Ha viszont teszünk egy próbát, akkor megvan rá a lehetőségünk, hogy egy nap Istent és a valóságot is a maga teljes valójában pillanthassuk meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése