To Do Lista

Számtalan "motivációs" és "pozitív megerősítéses" cikket olvastam már, amely ugyanazokat a közhelyszerű frázisokat szajkózza, és olyan, mint egy zacskó chips, ettél valamit, de nem volt semmi értelme. Néha az ember olyan helyzetbe kerül, hogy elveszíti a lába alól a talajt, és összecsapnak a hullámok a feje fölött, és már nem látja a célt, nem látja az utat, és a félelmei és aggodalmai már réges-régen túlszárnyalták a hitét. És arra jöttem rá, hogy ebben a helyzetben sincs értelme mást tenni, mint ezeket a lépéseket gyakorolni, még ha oly nehéznek is tűnik ezt saját magunkra alkalmazni, főleg, ha éppen zivataros a helyzet körülöttünk. Jó lenne olyan jóginak lenni, akit nem befolyásolnak a változó körülmények, és akinek már teljesen elcsendesedett az elméje, de még nem megy.

1. Értékelj másokat!

Ezt mindig megtehetejük, és nem kerül semmibe. Ha nagyon frusztráltak vagyunk, akkor kézenfekvő, hogy másokra öntsük a frusztrációnkat, és őket hibáztassuk a szenvedésünk miatt, de ez filozófiailag sem igaz, emellett pedig nem is célravezető, mert így még jól meg is utáltatjuk magunkat másokkal. Nehéz értékelni másokat, amikor éppen megbántva érezzük magunkat vagy az áldozat szerepében sajnáljuk önmagunkat, de a mi kedvünk is jobb lesz, ha őszintén örülünk mások sikereinek.

2. Maradj pozitív!

Na ez sem mindig könnyű, és itt is kis lépésekben lehet gyakorolni. Az egyik az, hogy még a legrosszabb napban is van valami jó, és azt értékelni kell. A másik pedig az, hogy a legnegatívabbnak tűnő szituációt is lehet más szemszögből nézni, és akkor találunk benne valami pozitívat. Általában azért nem vagyunk képesek vagy hajlandóak észrevenni egy helyzet pozitív (vagy mondjuk inkább úgy, hogy konstruktív, előremutató) oldalát, mert ragaszkodunk a szenvedéshez, vagy félünk a változástól. Pedig szenvedni sokkal rosszabb, mint elengedni egy helyzetet, és fejest ugrani az ismeretlenbe.

3. Ne panaszkodj!

A panaszkodás egy teljesen értelmetlen szokás, mert senkinek sem lesz tőle jobb. Annak, aki panaszkodik, nem csökken ettől a szenvedése, legfeljebb még mélyebbre merül az önsajnálatban. Annak pedig, aki hallgatja, már amennyiben nem tud segíteni, csak az életkedve fog elmenni. Emellett azért érzékenynek kell lenni mások szenvedésére, és ha tudunk, akkor segíteni kell rajtuk, vagy legalább megvigasztalni, reményt önteni beléjük. Egy csónakban evezünk, mindegy, hogy éppen a naposabbik vagy az árnyasabbik oldalon állunk. Egy-két hullám múlva úgyis fordul minden. 

4. Kövesd a szívedet!

Van, amikor ez nehézkes és fáradságos, és sok lemondással jár, de bizonyos elveket nem szabad feladunk és elengednünk. persze őszintén meg kell érteni, hogy mi is az, ami valóban a szívünk vágya, és amiért hajlandóak vagyunk áldozatokat hozni. Olyan ritkán van, hogy minden rendben van körülöttünk és bennünk, olyan meg soha nincs, hogy az álmaink eléréséhez nem kel erőfeszítést tennünk. De ha nem követjük a szívünket, akkor mindig ott fog kopogtatni az elménken és mindig figyelmeztet bennünket, hogy nem ott vagyunk, ahol lennünk kellene, és nem azt csináljuk, amire születtünk. Nem menekülhetünk egész életünkben a szívünk elől, mert egészen egyszerűen nem leszünk boldogok!

5. Ne törődj mások véleményével!

A világ tele van elvárásokkal. Az emberek szeretnek másokkal foglalkozni maguk helyett, és szeretnek véleményt nyilvánítani, anélkül, hogy igazából megértenék, min megy keresztül a másik, vagy egyáltalán érdekelné őket. Az emberek szeretnek klisékben gondolkodni, skatulyákba tuszkolni az embertársaikat, és felszínesen értelmezni egy-egy élethelyzetet. De ha mások elvárásai szerint cselekszünk, akkor nem fogjuk azt érezni, hogy az a harc a miénk, sőt, ez egyáltalán nem előfeltételezi, hogy mások is a mi elvárásaink szerint fognak majd cselekedni. Többen is hangot adtak például annak a véleményüknek, hogy nekem jógaoktatóként nem kellene az edzéssel foglalkoznom, mert hogy az "nem spirituális", és levonták a következtetést, hogy engem már nem érdekel a jóga, csak a gyúrás. Valóban, sokat változtam röpke négy év alatt, legalábbis ami a felszínt illeti, krisnás papból jógaoktató és funkcionális edző lettem, és még ki tudja, hány gúnyát magamra fogok húzni az életem során, ki tudja, hány címkét fog rám aggatni a környezetem. Mindezen változások ellenére úgy érzem, hogy valahol haladok az utamon, ami csakis az enyém, és még ha néha nem is értem, miért rak elém az élet bizonyos leckéket, utlag csak kiderül, hogy átmentem-e a vizsgán, vagy megbuktam, és ismételnem kell.

6. Ne add fel a reményt!

Szerintem a bizonytalanság és a kilátástalanság az egyik legnyomasztóbb dolog, ami valakivel történhet, mégis meg kell tanulnunk, hogy ezek a dolgok nem kötelező velejárói egy élethelyzetnek, hanem a mi hozzáállásunkban rejlenek. Amikor az ember tehetetlennek érzi magát, mert olyan erőkkel kerül szembe, amikhez képest parányinak érzi magát, akkor sem szabad feladnia a reményt. Mert Isten pontosan annyi szenvedést mér csak ránk, amit még képesek vagyunk elviselni, és meg fogja mutatni a kivezető utat a legnehezebb helyzetből is, ha elég őszinték vagyunk. A remény nem feladása persze nem azt jelenti, hogy csak ülünk és várunk, hanem azt, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt. Az erőfeszítés fejleszti a jellemünket, az eredménytől függetlenül. reménykedjünk a legjobbakban, de készüljünk fel a legrosszabbra.

7. Gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj!

Az előbbiből pedig az következik, hogy számtalanszor újra és újra kell próbálnunk mindent, és csak akkor fogunk fejlődni benne. A fejlődés mindig apró, parányi lépésekben következik be. Vannak kivételek, de az a ritkább eset. És sokszor nem is látjuk az értelmét az erőfeszítésnek, mert nem haladunk előre, vagy éppenséggel visszafelé haladunk. És nem egyszer előfordul, hogy a nulláról kell újrakezdeni valamit. Mégis más, ha ezredszerre is újrakezdjük, és nem adjuk fel. Akárhányszor kényszerít padlóra az élet, mindig fel kell állni, és küzdeni tovább, egészen a végső győzelemig. A végső győzelemig az egónk, a karmánk, a kétségeink és a gyengeségeink felett, ami még nagyon távolinak tűnhet, de minden egyes lépéssel, minden egyes kudarccal közelebb kerülünk hozzá, és erősebbek leszünk.