2015. április 10., péntek

Elég vizet iszol?

Az alvásról már esett szó, most egy másik dolgot kell megtárgyalnunk, ami nem kevésbé létfontosságú, mégpedig az ivást. A sportteljesítmény szempontjából számos olyan tényező van, amely szoros összefüggésben van a vízfogyasztással és befolyásolja a szervezetünk homeosztázisát, vagyis egyensúlyi állapotát. 

A homeosztázist a következő jellemzőkkel szokták leírni:


-Izotónia: a szervezet egészében a különböző elhatárolt terekre jellemző azonos ozmotikus állapot.
- Izoionia: az állandó ionösszetétel.
- Izohidria: a H+ ion koncentráció által a test szöveteiben kialakított pH-érték állandósága.
- Izovolémia: a szervezet egymástól elhatárolt különböző folyadéktereiben tapasztalható folyadékeloszlás, de egyben az összfolyadék-mennyiség azonosságának kifejezője.
- Izotermia: az állandó testhőmérsékletű állatok jellemzője, aminek fenntartása az anyagcsere intenzitásának egyik alapvető tényezője.

- Egyes vegyületek állandó koncentrációja (pl. vércukorszint).

Ezen tényezők mindegyike szoros összefüggésben van a szervezet hidratáltságával, ami nem is csoda, hiszen a sejtjeink 70%-át víz alkotja.
Nos induljunk ki abból, hogy a legtöbb ember nem iszik eleget, illetve még ha elég is volna a bevitt folyadék mennyisége, nem megfelelő folyadékokat fogyaszt. A kávé, illetve az energiaitalok például vizet vonnak el a sejtektől. A cukrozott üdítők megemelik a vércukorszintet és inzulinrezisztenciát váltanak ki. Persze vannak olyan izotóniás italok, amik sportolás közben fogyaszthatók, de itt most a szénsavas üdítőkről beszélek. Ha sokat sózunk, akkor a szervezetünknek szinté több vízre van szüksége az ionok egyensúlyának fenntartásához. Ha túl sok száraz kaját eszünk, illetve sült ételeket, azzal arányában kevesebb vizet viszünk be, mint a nyers zöldségekkel illetve a leveses főtt ételekkel. 

És akkor még nem beszéltünk az izzadásról, a levegő páratartalmáról, a közelgő nyári hőségről stb. Hallottam olyan edzőket is, akik szerint napi három liter vizet meginni öngyilkosság, mert vesebetegséget okoz. Szerintem meg a túl kevés víz és a túl sok szteroid fogyasztása teszi tönkre a veséket, a három liter víz egy átlagos felnőtt számára általában a minimum, és a fentiek függvényében ez még emelkedhet is.

A mindennapos tevékenységei során egy átlagember kb. 3-4 liter (10-15 pohár) vizet veszít vizelettel, széklettel, izzadással, lélegzéssel. Az elvesztett mennyiséget vízzel, illetve folyadékkal és étellel kell pótolni. 1-2 liter vizet csak a lélegzés során veszítünk. A bőrlégzés a hő szabályozó képességünk fenntartásának 90 %-áért felelős.

Mozgás, izzadás, láz, hasmenés, betegség jelentősen meg tudja növelni az elvesztett vízmennyiségét. A meg növekedett vízveszteség két legáltalánosabb oka az intenzív testmozgás, és az izzadás. Habár mindannyian ki vagyunk téve a kiszáradás veszélyének, mégis a legsérülékenyebbek a csecsemők, a fiatal felnőttek és a sportolók. Ők vagy nem képesek megfelelően kifejezni a szomjúság érzetüket, vagy nem képesek észlelni és nem tudnak időben tenni valamit.
Az sem mindegy, hogy milyen vizet, illetve folyadékot iszunk. Bár a friss zöldségek és gyümölcsök víztartalma magas, még ha több kilót is megeszünk belőlük, akkor is be kell vinni a vizet mellé. A palackozott ásványvíz sem a legjobb választás, mert a PET-palackokból mindenféle ösztrogénszerű anyagok, BPA és egyéb mérgező vegyületek oldódnak bele a vízbe, főleg, ha hosszú ideig áll benne, és ha nap is éri, akkor még rosszabb lesz a minősége. Emellett a PET-palackok erősen szennyezik a környezetet is, amennyiben nem hasznosítják újra. 

A csapvíz sem sokkal jobb a legtöbb helyen, szintén tele van klórral, vegyszerekkel, fluoriddal, és azoknak a gyógyszereknek, hormonoknak, fogamzásgátlóknak a maradványaival, amit egy csomó ember beszed és utána kipisil. A kútvíz csak olyan helyeken tekinthető igazán jónak, ahol a talaj műtrágya. és egyéb vegyi szennyezettsége, illetve a radioaktivitás minimális. Ha van egy ilyen kutad, vagy egy tiszta hegyi forrás mellet laksz, akkor jó minőségű, friss, tiszta víz áll a rendelkezésedre. Az esővíz is sok esetben szennyezett, illetve alacsony az ásványi só-tartalma.

Én arra a megoldásra jutottam, hogy beruháztam itthon egy fordított ozmózis-alapú vízszűrőre, melyekből többféle típus rendelhető az internetről. Ezzel megspóroltam az ásványvíz vásárlásának költségeit, és évi egy szűrőcserével jó minőségű ivóvizet tudok előállítani a csapvízből. 

Amellett, hogy a vízhiány csökkenti a sportteljesítményt, sokféle egészségkárosodást is eredményezhet, ezért rá kell szoktatni magunkat a megfelelő mértékű folyadékbevitelre. 
Sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek egészségügyi problémáid, ha nem iszol eleget. A megfelelő folyadék fogyasztással lecsökkenthetjük a vesekő, a húgyúti- és vastagbélrák kialakulásának kockázatát és a szívrohamra való esélyünket is.

- Lelassul az anyagcseréd, ha szomjazol. Ezzel szemben felpörgetheted a kalóriaégetést is, ha rendesen hidratálod a szerevezetedet!

- Sokkal erősebben kell koncentrálnod, hogy ugyanazt a feladatot elvégezd, ha ki vagy száradva.
- Többet eszel, ha szomjas vagy. Egy 2010-es kutatásból kiderült, hogy azok az emberek, akik étkezés előtt megittak egy nagy pohár vizet, átlagosan 90 kalóriával kevesebbet fogyasztottak. Sőt, a vízivós kísérleti csoport három hónap alatt két és fél kilóval többet is fogyott.

- A bőröd is sokkal ráncosabb és fakóbb lesz, ha nem iszol eleget.

- Rossz lesz a hangulatod, ha nem iszol rendesen. Egy kísérlet során kiderült, hogy akik nem fogyasztanak elegendő folyadékot, azok ingerlékenyebbek, feszültebbek, könnyebben elfáradnak és hajlamosabbak a depresszióra is.

Szóval igyunk vizet, vagy facsarjunk bele friss gyümölcslevet, zöldséglevet, és így sokkal jobban fogjuk érezni magunkat!

Nincsenek megjegyzések: