2017. július 31., hétfő

3000

A hotashtanga.com elérte a háromezredik közzétett blogbejegyzést! 2010. májusában kezdtem írni ezt a jógablogot, és elég hamar napi szintűvé váltak a posztok. Ezt igyekszem is fenntartani, bár azóta született még két gyerekem, és sok mindennel elkezdtem foglalkozni, ami 2010-ben még nem volt. Így a blogbejegyzések időnként csúsznak pár hetet, de igyekszem mindig behozni, hogy a 2017-et is teljes évként tudjam zárni. 

Néhány statisztika a blogról: a blogger szerint 2010 óta 1 millió 754 ezerszer kattintottak rá valamelyik cikkre, és havonta kb 20 ezer oldalmegjelenítést kap a blog. De voltak már 50 ezres, sőt 80 ezres hónapok is. Persze az össz találat lehet ennél több, mert 2010-ben ezeket az adatokat még nem analizálta a blogger kezelőfelülete. A három legnépszerűbb bejegyzés:

Ezért fáj a derekad 
Ösztrogén-dominancia - a népbetegség
A nagy kalóriamítosz

Ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy az életmóddal, egészséggel kapcsolatos bejegyzések a legnépszerűbbek. Ez is témája a blognak, ugyanúgy, mint az edzés és a kettlebell, de azért a fő téma továbbra is a jóga. Az utóbbi időkben a következő módon alakulnak a publikációk: kedden és csütörtökön fordításokat közlök, most éppen Gregor Maehle Meditáció-könyve van soron, másik három műve után, melyek már elkészültek az elmúlt években. Amikor ezt befejezem, visszatérek a klasszikusokhoz, először Krishnamacharya összes művei vannak betervezve, majd a klasszikus (középkori) jógaírásokat vesszük sorra, melyek között lesz jónéhány olyan is, mely magyarul még egyáltalán nem jelent meg. 

A szombat-vasárnapi blogposztok az Ashtanga-könyvből vannak, melyet a harmadik sorozattól kezdve már én magam írok, jelenleg az ötödiknél tartunk. A hatodik sorozat befejeztével továbbra is saját könyveket tervezek írni és azokat publikálni darabokban a hétvégi blogbejegyzésekben. 

A hétfő-szerda-pénteki bejegyzések általában az élet által feldobott, aktuális, vagy éppen aktuálisan engem érdeklő témákról szólnak, illetve a kettlebell versenyeim és az utazások leírása (ezek javarészt a jógához kapcsolódnak, hiszen mindenhol jógázunk!)

A blogom hosszú távú célja az, hogy használható és hiteles információt tegyek elérhetővé a jógával, sporttal, egészséges életmóddal, személyiségfejlesztéssel és a spiritualitással kapcsolatban.

A közeljövőben tervezem azt is, hogy a fordítások, könyvek, cikk-gyűjtemények nem csak itt a hotashtanga.com-on, hanem nyomtatott és e-könyvben is elérhetők legyenek. Persze Magyarországon nem könnyű kiadót találni az ilyen nem éppen bestseller témákhoz, de nem adjuk fel, és ha valami megjelenik, akkor természetesen értesülni fogtok róla Ti is! Addig is maradjatok hűséges olvasóim itt vagy a Facebookon, és küldjetek visszajelzéseket, ha tetszett valami, vagy ha eszetekbe jut egy kérdés vagy egy téma! Namaste!

Nincsenek megjegyzések: