Az Ashtanga ötödik és hatodik sorozata

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Az Ashtanga vinyásza jóga ötödik és hatodik sorozatának összehasonlítása

Az Ashtanga jóga haladó sorozatai nagyjából azonos nehézségi fokozatot képviselnek, bár az egyéni adottságok függvényében mindenkinek lehetnek nehézségei ezzel vagy azzal az ászanával vagy ászana-csoporttal. Az ötödik sorozat rendszeres gyakorlásáig nagyon kevesen jutnak el még azok közül is, akik eléggé hajlékonyak és erősek ahhoz, hogy végre tuják hajtani ennek a sorozatnak a pózait. A hatodik sorozat ehhez képest még obskúrusabb, azaz még kevesebben gyakorolják, és éppen ezért nehéz is hiteles információt szerezni a sorozatban található pózokról és azok helyes végrehajtásáról. Ennek ellenére megpróbáltam a tőlem telhető leghitelesebben összefoglalni mindazt az információt, amit a hatodik sorozattal kapcsolatban sikerült összegyűjtenem. De mielőtt rátérnénk a hatodik sorozat pózainak ismertetésére, foglaljuk össze némiképpen az ötödik sorozat sajátosságait a hatodikhoz képest.

A hatodik sorozat sokkal egyoldalúbbnak tűnik az ászana-anyag szempontjából, mint az ötödik sorozat. A hatodik sorozatban a mély hátrahajlítások és a kartámaszok mellett csupán két csípőnyitó póz van, valamint a befejező sorozat gyakorlatait elmélyítő fejenállás-változatok és lótuszpózok vannak. Ehhez képest az ötödik sorozatban voltak spárgapózok, csípőnyitó pózok, kartámaszok és mély hátrahajlítások, ezek kombinációi, egyensúlyozó pózok, lótuszpózok, valamint a legfontosabb ülőpózok a lótusz mellett: a szvasztikászana és a sziddhászana is megjelentek. Az ötödik sorozatra jellemző a változatosság mellett a speciális képességek továbbfejlesztése, és a dinamizmus, atletizmus, ami az előző két haladó sorozatnál is megjelent. Az ötödik sorozat méltó folytatása a negyediknek, és ha valaki elért a gyakorlásában arra a szintre, hogy ezt is bele tudja illeszteni, annak számára egyszerre kihívás és jutalom is e pózok gyakorlása.

A hatodik sorozatban elsősorban a mély hátrahajlítások és a kartámaszok, kézenállások kapják a legnagyobb hangsúlyt, gyakorlatilag „mi maradt még” jelleggel össze vannak szedve azok az ászanák, melyeket Krishnamacharya oktatott a tanítványainak, és nem fértek bele az első öt sorozatba. A hatodik sorozatban a hátrahajlításokon és a kartámaszokon kívül két csípőnyitó póz van, valamint a befejező sorozat elemeit elmélyítő ászanák, például fejenállások és a lótuszpózok különböző változatai. E kettő lenne a sorozat lényege, hiszen a mély hátrahajlításokkal csupán a gerincet, illetve a szusumnát tesszük átjárhatóvá a Kundaliní számára, a fordított pózok és kézenállások segítségével előkészítjük az idegrendszert a Kundaliní felemelésére a feji csakrákba. A kandászanával (a talp hónaljba rakásával) szintén a múla bandhában elhelyezkedő Kundaliní felébresztését segítjük elő, valamint az ídá és pingalá nádít egyenlítjük ki, ami szintén a szusumná aktiválását fogja elősegíteni. A leglényegesebb azonban a különböző fejenállások gyakorlása egymás után, vinyásza nélkül, mivel a fejenállás elősegíti a Kundaliní végighaladását a szusumnán, valamint aktiválja a koronacsakránkat. A lótuszpózok elmélyítése pedig előkészíti az ülő pránájámát és a meditációs gyakorlatokat, melyek segítségével ténylegesen felébreszthetjük a Kundalinít.