A vallásosság és a csakrák

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Ha valaki az első csakra szintjén áll, és megkérdezik Istenről, akkor azt mondhatja: „Nem tudom, miről beszélsz.”A második csakra szintjén a törzs vagy népcsoport fogja meghatározni valakinek a hitét. A harmadik csakra szintjén racionalistának vagy ateistának állíthatja be magát az illető, vagy éppen hívőnek, de a döntést a hozzá kapcsolódó előnyök alapján hozza meg – például a politikusok gyakran hivatkoznak a megválasztóik által tisztelt szent könyvre, de inkább azért, hogy újra megválasszák őket, mintsem valódi istenszeretetből.

A negyedik csakra szintjén érezzük isten létezését, és kifejleszti a bizalmat, valójában itt kezdődik a spirituális út. Az érzés és a bizalom személyes dolgok, míg a felettesek vagy a társadalom által parancsba adott hit személytelen. Az ötödik csakra szintjén megértjük az isteni törvényt és és képesek leszünk azt mindenki javára fordítani. A hatodik csakra szintjén megvalósítjuk Istent, de megtartjuk az egyéni azonosságunkat. Ezen a szinten egy Emberiséggé válunk egy Isten alatt. Lehet, hogy különböző módokon imádjuk, de megvalósítjuk Isten és az Ember lényegi egységét. A hetedik csakra szintjén beleolvadunk istenbe, és végül az egyéniségünk feloldódik. Ha túl hosszú ideig maradunk a hetedik csakrában, akkor nem tudjuk visszaállítani ezt az azonosságot. Ezért a bhakták szeretnek a hatodik csakra szintjén maradni.

Itt csak a hat fő csakrát mutattam be, melyek a légzésciklus részét képezik. A hetedik csakra kívül esik a légzéscikluson, és csak a légzésvisszatartás (kumbhaka) során érhetjük el. Ez a csakra, a szahaszrára (ezerszirmú lótusz) teszi lehetővé az emberi megtapasztalás csúcsát, de ezen a ponton az ember megszűnik ember lenni. Ahhoz, hogy ezt megértsük, még mélyebbre kell mennünk a spirituális filozófiában. Ezt a csakrát a 17. fejezetben fogom ismertetni.

A tapasz nijamát (előírást) szintén nem érintettem. Míg az összes többi jamát és nijamát egyértelműen hozzá lehet rendelni valamelyik csakrához, A tapasz minden egyes csakrához köthető. A tapasz a megtisztító gyakorlást jelenti. Az ászana, krijá, pránájáma, meditáció, és az odaadás mind a tapasz formái. A tapasz fontossága a jógában megmutatja a különbséget a jóga és az olyan rendszerek, mint az advaita védánta között. Míg az advaita védántában a közvetlen kapcsolat a tanárral a legfontosabb, a jógában vannak olyan gyakorlatok, melyeket a tanulók egyedül is elvégezhetnek a saját felemelkedésük érdekében."