2010. október 10., vasárnap

Nyers erő

Még egy blogbejegyzés az életmóddal kapcsolatban, ha már annyira benne vagyok :-). Mindenki tudja rólam, hogy "véresszájú" vegetáriánus vagyok, és ennek a témának minden aspektusát pártolom, de legfőképpen minden élet tiszteletét. Persze az örök érv az, hogy a növények is élőlények, de annak a filozófiai fejtegetésébe most nem megyek bele, hogy miért természetesebb és erőszakmentesebb dolog növényeket enni, mint állatokat. Google it! Inkább maradjunk a trendnél: Nyersvegán étkezés rulez! 


Természetesen, mint azt már sokszor kijelentettem, nem vagyok a szélsőségek híve, és szerintem a totális nyersvegán étkezés (amiben egyetlen élelmiszert sem hevítenek 43 fok fölé) szerintem egy szélsőség, ami egyrészt nem minden testalkatú ember számára megfelelő és egészséges, másrészt számos élelmiszer fogyasztásától elhatárolja a követőjét. Például egy jó kis melengető gyógytea télvíz idején szerintem alap, és semmi ördögi nincs benne. Na mindegy, a napokban a kezembe került Lénárt Gitta "Élő ételek könyve - Lúgosítás természetesen" című könyve. 


A könyvben egyrészt az nyerte meg a tetszésemet, hogy nem a szokásos fanatikus szöveggel kezdi - "ha nem így étkezel, halál fia vagy" stb. - hanem arra bátorít mindenkit, hogy tetszés szerint növelje a nyers ételek arányát az étkezésében. Ez már az én ájurvédikus paradigmámba is belefér, amelyben vát alkat esetén maximum 30% nyers étel fogyasztás ajánlható, míg pitta és kapha esetében 50-70% az elfogadható arány. Emellett a bemutatott ételek tényleg változatosak, gusztusosak, és bizonyára finomak is. A lúgosításnak pedig tényleg nagy híve vagyok, mert látom, hogy a legtöbb ember mennyire el van savasodva, nyálkásodva és hájasodva. Szóval most akkor következzen a természetes táplálkozás tizenkét aranyszabálya Gitta könyvéből, amelyekkel nagyjából én is egyetértek:


1. Támogassuk a szervezet hajnaltól délig tartó tisztulási periódusát bőséges folyadékbevitellel, illetve gyümölcsök fogyasztásával! Ebben az időszakban lehetőleg gyümölcsön kívül más ételféleséget ne fogyasszunk!


2. Egyszerre egyféle gyümölcsöt fogyasszunk, két gyümölcsétkezés között tartsunk legalább fél, de inkább egy óra szünetet!


3. Napi kb. 2 liter folyadék fogyasztása javasolt, kb. 2 óránként 2 dl-es elosztásban. Sómentes étrend mellett napi 1-1.5 literes mennyiség is elegendő, illetve a nyers gyümölcsök, zöldségek a magas víztartalmuknál fogva beszámíthatók az elfogyasztott folyadékmennyiségbe. Az étkezés előtt fél órával fogyasztott folyadék megalapozza a jó emésztést, az étkezés közben, illetve a közvetlenül utána fogyasztott folyadék viszont megzavarja az emésztési folyamatot.


4. Lehetőleg frissen facsart gyümölcs- illetve zöldségleveket fogyasszunk! Közvetlen fogyasztásra és sütés-főzés céljára is használjunk tiszta vizet, forrásvizet, alacsony ásványianyag-tartalmú ásványvizet, pí-vizet, tisztított vizet. Gyógynövényekből készített teákat igyunk! Lehetőleg egyféle gyógynövényből készítve méz, citromlé hozzáadása nélkül, testmeleg hőmérsékletűen, lassan elkortyolgatva.


5. használjunk erjedésgátló fűszereket, melyek segítségével csökkenthető a tökéletlen emésztés során a belekben keletkező mérgező anyagok mennyisége! A legtöbb embernek mára sajnos nem tökéletes az emésztése. Ilyen fűszerek például a fahéj, szegfűszeg, kömény, édeskömény, ánizs és pirospaprika. 


6. nagyon fontos az alapos rágás. Rágjuk pépessé, szinte folyékonnyá az ételt! (Lassan rágj, tovább élsz!)


7. Ügyeljünk a rendszeres széklet meglétére! Ahány főétkezés, legalább annyi alkalommal kell székletnek is a nap folyamán megjelennie.


8. "Nem jóllakni kell, hanem megelégedni." Jóllakás = tele gyomor. A tökéletes emésztéshez a félig telt gyomor az ideális. 


9. Délben a gabona, este a zöldség domináljon étkezésünkben! A gabona táplál, a zöldség tisztít, a gyümölcs frissít.


10. Minden étkezésnél fogyasszunk nyers táplálékot is! teljes táplálék-bevitelünk legalább fele friss-élő étel legyen!


11. Étkezések között (kivéve a gyümölcsétkezést) várjunk legalább 4-5 órát!


12. Nyugodt lelkiállapotban együnk, és evés közben az evésre figyeljünk! kerüljük a sietve, illetve stresszes állapotban történő étkezést. (Kellemes zene, gyertyafény segítheti a harmonikus étkezést.)


Megyek is, facsarok magamnak egy Green Juice-t!  
    

5 megjegyzés:

k írta...

Már több szó esett a mítoszokról (pl. fehérjemítosz), itt a legjobb pillanat, hogy a vegán étkezés kapcsán elővegyük a B12 mítoszt.
Számomra ez az egyetlen olyan pont, ami kapcsán eddig nem kaptam megnyugtató választ.
S emiatt (mivel nem eszem húst, halat, tojást), azt gondolom a tisztán vegán étrend hosszútávon nem elég kiegyensúlyozott, én némi tejterméket (joghurt, ghee, paneer) beiktatok, ami B12 forrás lehet (kérdésesek persze ezek a homogenizált cuccok...).

Névtelen írta...

A B 12 egy bomlástermék, mindenben benne van ami hajlamos az erjdésre:
élesztő, péksütemény, gabona, csírák, erjesztett szója termékek, tej, tejtermékek, tejkészítmények.

Gauranga Das írta...

A gyümölcs is hajlamos az erjedésre, mégsem mondjuk, hogy nem ajánlott enni. Csak arra kell odafigyelni, hogy rendesen emésszük meg. Ez az egyik ok, amiért nem pártolom a teljes nyers étrendet, mert a főzés elősegíti az emésztést. De az enzim rész az igaz, és a tejtermékre is. A bolti tejtermékből eleve kiölik, úgyhogy lehet valamennyit fogyasztani, de a legjobb lenne házi tehenészetből.

k írta...

Mégis, az a mondás mindenütt, hogy csak állati eredetű ételből (akár tejtermék is) lehet B12-höz jutni,
mármint olyanhoz, ami felszívódik. Nem akarom Gauranga blogját szétugatni, van erre ezerféle fórum, meg orvosi tanulmányok, stb., de még sehol nem láttam meggyőző leírást, érveket. Ezért is mítosz egyelőre nekem.

Gauranga Das írta...

Azt nem tudom megmondani, hogy mennyire valóságos probléma a B-12 hiány, vagy mennyire riogatás, de ha valaki éppen úgy érzi, hogy neki több kellene, az algákat lehet javasolni, illetőleg én magam nem vagyok tejtermék-ellenes, csak módjával fogyasszunk, és lehetőleg házit.