Pénteken reggel diád gyakorlattal kezdtünk, melybe egészen jól bele tudtam lazulni körülbelül a közepéig. Akkor azonban vizelési ingert éreztem, és a lábam is elkezdett zsibbadni. Így a második felében egy kicsit nehezebb volt koncentrálni, és őszintén szólva már vártam, hogy vége legyen.
A következő gyakorlat az volt, hogy párban elmentünk egyikünk egyikőnk erőhelyére, és ott bekötöttem a szememet, a párom pedig a csörgő hangjával visszavezetett a házhoz. Utána cseréltünk. A visszasétálás és a visszavezetés is könnyebben ment, mint gondoltam, nem estünk el egyszer sem. Ebédszünet, majd vízgyűjtés és favágás következett. Végre eljutottam a forráshoz, amiben reggel meg akartam fürödni, csak nem mondták meg a többiek, hogy merre van. Hoztam vizet a forrástól, de a fürdést azt hiszem, holnapra halasztom. Visszamentem a házhoz és felvágtam a fákat, amiket találtam a ház körül.
A következő feladat az Oguz által elrejtett tárgy megkeresése volt. Először végeztünk egy lélekutazást a házban, amiben megpróbáltuk megkeresni az elrejtett tárgyat, majd kimentünk a házból, hogy meg is keressük. Én megint nem ott láttam, ahol volt, és nem is azt láttam, amit végülis Janó megtalált. Az egyezett csak, hogy a tárgy egy odúban van. Tettem egy teljes kört, és amikor odaértem az izzasztókunyhóhoz, Janó akkor találta meg az ajándékot, egy tuskó üregébe rejtve, és egy kővel még le is volt takarva. Egy “Ősök útja” póló volt egy fehér nejlonzacskóban. Visszaértünk, és melegítettük a dobjainkat a tűznél egy kicsit, mivel leeresztettek az esős, párás időben.
Az eső miatt újabb benti feladat következett: szellemkenu volt halottkíséréssel, én egyik ismerősöm anyukájáért gyújtottam gyertyát. Hajó alakzatba ültünk, én oldalt csörgőztem és lélegeztem. Elől egy álló csörgős volt a kormányos, hátul pedig Oguz dobolt két másik dobossal. A halottakért egy-egy mécsest gyújtottunk, amik a kenu közepében égtek. Elindultak a dobok és a szellemhajó. Először az Alvilág folyóján haladtunk, jobb oldalt a mérhetetlen nagy rengeteg az erőállatokkal, bal oldalt pedig a Holtak Birodalma. Alattunk a tisztítótüzek égtek, amelyekbe a nagyon bűnös lelkeket vitték, és az Alvilág kígyója, Apophis sziszegett. De szerencsére senki nem került oda. Megérkeztünk egy helyre, ahol mérlegre tették a halottak lelkeit. A mérleg egyik serpenyőjében a lélek volt, és az őt vezérlő szándék, a másikban pedig a tetteinek a súlya volt. Szerencsére senkinél sem billent el a mérleg a bűnök irányába.
Így haladtunk tovább, némelyik lelket a Holtak Birodalmában tettük partra, ahol már várták a rokonai. Sok más lélek is felszállt a hajóra, és fölfelé haladtunk tovább. Feljutottunk a Holdig, majd a Napig, közben azt vettem észre, hogy először mintha egy farkasfalka hátán haladnánk, aztán delfinek és vízi állatok jöttek a hajó kőré, majd egy sárkánnyá alakult a hajónk, és pegazusok, meg mindenféle mesebeli, ragyogó táltos lovak húzták a hajónkat egyre följebb. A Nap, a Hold, üstökösök, szupernovák, gyűrűs bolygók és más égitestek álltak össze egy körbe és körülöttünk keringtek. Tovább haladtunk felfelé a Fénybe, és egymást váltották a színek, de igazából nem volt már minőségbeli különbség, és végül mindannyian beleolvadtunk a végtelen Fénybe. Nagyon felszabadító, súlytalan érzés volt.
A dobolás lelassult, és lassan visszaérkeztünk, mintha egy spirálon ereszkedtünk volna lefelé súlytalanul. Ahogy ereszkedtünk lefelé, az összes tanítóm és Siva is belém jött, és a béke, teljesség érzésével érkeztem meg. Befelé fordultunk a mécsesek felé, és Oguz újból elkezdett dobolni és torokénekelni. Ekkor hirtelen egy csuklyás alak jelent meg előttem, egy nagy könyvvel a kezében. Tudtam, hogy a tanítóm, egy új személy, akivel eddig még nem találkoztam. “Ki vagy te?” Kérdeztem. “Hermész Triszmegisztosz vagyok. Az atlantiszi Thoth, vagy a Tollaskígyó”. Ez a könyv az Ákása-krónika, melyben minden élőlény sorsa le van írva.” Voltak már látomásaim az Ákása-krónikáról, de Thoth csak annyira engedett a közelébe, hogy a lapjairól áradó fény fölé tartsam az arcomat. Ő lapozgatta a könyvet, és a fény besugározta az arcomat. “Amikor betekintést nyersz majd ebbe a könyvbe, akkor képes leszel előre látni az emberi lények sorsát és a jövő eseményeit.” Oguz lassan befejezte a dobolást, és hívott vissza bennünket. Thoth még maradt egy ideig, majd lassan becsukta a könyv fénylő lapjait, és egyszerre belépett az agyamba, és el is távolodott.
Esti szünet után volt még a megszokott csapatépítő játék, melyben az egyik csapat egyik tagja elrejtett egy követ a kezében, és a másiknak ki kellett találnia, hogy melyik kezében van. A meccset végül elveszítettük, de jó hangulat kerekedett.
Az eső miatt újabb benti feladat következett: szellemkenu volt halottkíséréssel, én egyik ismerősöm anyukájáért gyújtottam gyertyát. Hajó alakzatba ültünk, én oldalt csörgőztem és lélegeztem. Elől egy álló csörgős volt a kormányos, hátul pedig Oguz dobolt két másik dobossal. A halottakért egy-egy mécsest gyújtottunk, amik a kenu közepében égtek. Elindultak a dobok és a szellemhajó. Először az Alvilág folyóján haladtunk, jobb oldalt a mérhetetlen nagy rengeteg az erőállatokkal, bal oldalt pedig a Holtak Birodalma. Alattunk a tisztítótüzek égtek, amelyekbe a nagyon bűnös lelkeket vitték, és az Alvilág kígyója, Apophis sziszegett. De szerencsére senki nem került oda. Megérkeztünk egy helyre, ahol mérlegre tették a halottak lelkeit. A mérleg egyik serpenyőjében a lélek volt, és az őt vezérlő szándék, a másikban pedig a tetteinek a súlya volt. Szerencsére senkinél sem billent el a mérleg a bűnök irányába.
Így haladtunk tovább, némelyik lelket a Holtak Birodalmában tettük partra, ahol már várták a rokonai. Sok más lélek is felszállt a hajóra, és fölfelé haladtunk tovább. Feljutottunk a Holdig, majd a Napig, közben azt vettem észre, hogy először mintha egy farkasfalka hátán haladnánk, aztán delfinek és vízi állatok jöttek a hajó kőré, majd egy sárkánnyá alakult a hajónk, és pegazusok, meg mindenféle mesebeli, ragyogó táltos lovak húzták a hajónkat egyre följebb. A Nap, a Hold, üstökösök, szupernovák, gyűrűs bolygók és más égitestek álltak össze egy körbe és körülöttünk keringtek. Tovább haladtunk felfelé a Fénybe, és egymást váltották a színek, de igazából nem volt már minőségbeli különbség, és végül mindannyian beleolvadtunk a végtelen Fénybe. Nagyon felszabadító, súlytalan érzés volt.
A dobolás lelassult, és lassan visszaérkeztünk, mintha egy spirálon ereszkedtünk volna lefelé súlytalanul. Ahogy ereszkedtünk lefelé, az összes tanítóm és Siva is belém jött, és a béke, teljesség érzésével érkeztem meg. Befelé fordultunk a mécsesek felé, és Oguz újból elkezdett dobolni és torokénekelni. Ekkor hirtelen egy csuklyás alak jelent meg előttem, egy nagy könyvvel a kezében. Tudtam, hogy a tanítóm, egy új személy, akivel eddig még nem találkoztam. “Ki vagy te?” Kérdeztem. “Hermész Triszmegisztosz vagyok. Az atlantiszi Thoth, vagy a Tollaskígyó”. Ez a könyv az Ákása-krónika, melyben minden élőlény sorsa le van írva.” Voltak már látomásaim az Ákása-krónikáról, de Thoth csak annyira engedett a közelébe, hogy a lapjairól áradó fény fölé tartsam az arcomat. Ő lapozgatta a könyvet, és a fény besugározta az arcomat. “Amikor betekintést nyersz majd ebbe a könyvbe, akkor képes leszel előre látni az emberi lények sorsát és a jövő eseményeit.” Oguz lassan befejezte a dobolást, és hívott vissza bennünket. Thoth még maradt egy ideig, majd lassan becsukta a könyv fénylő lapjait, és egyszerre belépett az agyamba, és el is távolodott.
Esti szünet után volt még a megszokott csapatépítő játék, melyben az egyik csapat egyik tagja elrejtett egy követ a kezében, és a másiknak ki kellett találnia, hogy melyik kezében van. A meccset végül elveszítettük, de jó hangulat kerekedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése