Mostanában praktikus hangulatban vagyok. Régebben hallottam egy mondást: "Truth is what works", vagyis az igazság az, ami működik, és mostanában egyre inkább érvényesnek érzem ezt a gondolatot magamban. Vagyis hihetünk valamiben, ami nem működik, vagy legalábbis nekünk nem működik, de ha nem működik, akkor általában nem éri el a célját, vagyis nem oldja meg a problémáinkat. Egy gyógyszer tesztje például nem az, hogy hiszünk-e benne vagy sem, hanem az, hogy meggyógyítja-e a betegségünket vagy nem. Ha meggyógyulunk tőle, akkor nem vitás, hogy legközelebb is használni fogjuk. Ha nem gyógyulunk meg, akkor azt persze sok mindenre rá lehet fogni, hogy nem a gyógyszer hibája, hanem más okból kifolyólag nem gyógyulunk meg, de ilyenkor azért az ember nincs pozitívan meggyőzve az adott gyógyszer hatékonyságáról.
A zenben az az érdekes, hogy praktikus bölcsességeket tanít, ami nem feltétlenül kötelez semmire, csak hasznosan segíti az életedet, ha felismered és alkalmazod. És néha gunyoros, önironikus gondolatokat is megeresztenek a Zen mesterek, hiszen az ember nehezen tud megszabadulni az egójától és attól a késztetéstől, hogy uralja a körülményeket, az életét, a személyiségét vagy bármit, amiről úgy gondolja, hogy befolyásolni tudja. persze a totális tétlenség és passzivitás, a nihilizmus sem cél, és nem is teszi boldoggá az embert, de a legtöbb csalódásunk igazából abból származik, amikor rájövünk, hogy képtelenek vagyunk kontrollálni valamit, amiről azt gondoltuk, hogy befolyásolni tudjuk.
A "Follow Your Bliss" az már egyre jobban megy :-) Úgyis mindenki azt teszi, mert ez a lélek természete, hogy a boldogságot keresi. Persze ahhoz, hogy meg is találd, ahhoz bölcsesség is kell, mert van átmeneti és örök boldogság, és ha az utóbbit nem sikerül egyből megtalálni, akkor be kell érni az előzővel. De nem szabad elfelejteni, hogy az átmeneti boldogság az mindig változik, egyszer van, egyszer nincs, egyszer szenvedés van helyette, egyszer meg éppen semmi.
Az "Obstacle is the Path" egy jó kérdés. Tudom, hogy vannak a buddhisták között olyanok, akik azt mondják, hogy ha van egy ösvény, és el kell indulni rajta, és végig kell járni, akkor az már nem természetes, mert erőfeszítést kell tenni, és az nem jó. Szerintem meg pontosan ez az izgalmas benne, az erőfeszítés, az ismeretlen ösvény felderítése, és a meglepetések, amik útközben érhetnek. persze azért itt sem árt némi bölcsesség és diszkrimináció, mert ugye nem mindegy, hogy merre indul el az ember, és hová jut el.
Azzal sem értek egyet, hogy minél több erőfeszítést teszünk valamiért, annál távolabb kerülünk tőle. Az igaz, hogy van olyan, hogy az ember túlzott erőfeszítést tesz valamire, és azután nem éri el, de ez általában kettő dologból fakad. Az egyik a túlzott ragaszkodás, mert ha valamihez nagyon ragaszkodunk, akkor könnyebben elveszíthetjük, mint ha kiegyensúlyozott a kapcsolatunk vele. A másik pedig a kitartás hiánya, mert a túlzott erőfeszítés előbb-utóbb visszaüt, és elveszítjük a lelkesedésünket, mielőtt elérnénk a célunkat. Szóval a leginkább a következetesség és a ragaszkodástól mentes erőfeszítés visz el a célhoz.
A jógában azt szoktuk mondani, hogy mindenki a Megvilágosodást, e Megszabadulást keresi az egó börtönéből. A legtöbb spirituális folyamat egyértelmű válaszokat ad arra, hogy mi a cél, és mi az út, és mindenkire vonatkoztatja a válaszait. A Zen azt mondja, hogy neked kell megtalálni az utadat, és keresztülmenni azokon a megtapasztalásokon, amelyeknek hatására az egó burkolatai lefoszlanak a lélekről és előtűnik az eredeti önvalója. És ez a folyamat elképesztően színes és változatosan egyedi lehet mindenki számára, és lehet, hogy életeken keresztül tarthat. Ezért is óvatosan kell bánni azzal, hogy megítéljük, ki hol tart éppen, hiszen nem ismerjük a múltját, nem sejthetjük a jövőjét, csupán egy kis szeletet látunk az életútjából. De a remény hal meg utoljára, úgyhogy ha nem adjuk fel a Fény keresését, akkor biztos, hogy egyszer meg fogunk érkezni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése