2011. december 19., hétfő

Kopirájt

Mostanában divatos dologgá vált kopirájtolni meg védjegyeztetni a jógát. Mondjuk én inkább azt mondanám, hogy ez egy divatjamúlt dolog, mert a jógikat úgysem lehet kontrollálni, manipulálni és megfélemlíteni, mindegyik úgyis a maga szíve után megy, és legfeljebb ha bebörtönzik, akkor börtön-jógát gyakorol. Ezt a vonulatot még Bikram Choudury kezdte el, és végülis igaza van abban, hogy a sajt nevével fémjelzett jógát mint márkanevet jogában áll levédetni és meghatározni, hogy ki használhatja, vagy hogy mit oktat Bikram-jóga címszó alatt.


Arra azonban, hogy az általa használt gyakorlatsorra formált kizárólagosságot, még az indiai kormány is felhördült, és sebtiben lefényképeztetett meg levideóztatott 1300 jóga-ászanát, amivel deklarálni kívánta, hogy a jóga-ászanák az indiai kuturális örökség részét képezik, és senki nem tüntetheti fel magát egyik vagy másik ászana szerzőjének, kitalálójának. Utána egyre-másra jöttek a védjegyezett jóga-márkanevek, még a hagyományos iskolák is erre a útra léptek, pl. Iyengar vagy Satyananda. Az amerikai szabadalmi hivatalok úgy látszik nagy pénzt sejtettek a jógavédjegy-bizniszban, mert elég könnyen kaphatók akár olyan márkanevek bejegyzésére is, mint az Antigravity Yoga vagy az Acro-yoga. Ez utóbbi kettő irányzattal én is kapcsolatba kerültem az elmúlt egy-két évben, például két éve én tartottam az első Akro-jóga workshopot Budapesten az Atmában. 


Néhány tanárunk pedig elvégezte Vincze Tündénél az Antigravity jógaoktatói tanfolyamot, akinek szintén üzentek Amerikából, hogy nem használhatja az Antigravity jóga szóösszetételt, mert kopirájtos. Ennek ellenére lesznek nálunk is Antigravity órák januártól, mert a jógikat ugye nem lehet megállítani, és még maga Isten sem képes kontrollálni őket, bár erről távoli amerikai testvéreink úgy látszik, nem hajlandók tudomást venni. 


A névhasználat egyébként is egy olyan dolog, hogy ha akarom, kitalálok egy másik nevet, és oktatom ugyanazt a dolgot, abba már jogilag sem köthet bele senki. Éppen ezért gondolom, hogy nevetséges az egész, mert például több száz jógastúdióban oktatják világszerte a Bikram-jóga sorozat így vagy úgy módosított változatait Hot Yoga néven. És ezzel szerintem semmi gond nincsen. Az Akro-jóga ugyanaz a tészta, mert a napokban éppen ezzel kapcsolatban rángatták elő belőlem a szabadságharcos lázadót. Ha akarom, Kontakt-jógának nevezem, vagy Partner-jógának, vagy Flying jógának, bár az szerintem inkább az Anrtigravity-re illene, de akkor is páros akró gyakorlatokat oktatunk. Lesz is nálunk egy ilyen óra januártól az Atmában.


A konkrét eset úgy történt, hogy meghirdettünk egy akro workshopot szilveszterre, és kiposztoltam a facebook eseményt az AcroYoga Budapest csoportba, amely mintegy száz tagot számlál. Az adminisztrátorok ezt szó nélkül levették kétszer is, és amikor erre rájöttem, megkérdeztem, hogy miért. A válasz pedig az volt, hogy ebben a csoportban csak olyan események jelenhetnek meg, amelyek összhangban állnak Jason & Jenny tanításaival, akik természetesen amerikaiak, és az akro-jóga szülőatyját, illetve anyját kellene tisztelnünk bennük. Itt már egyből leakadtam, mert eszembe ötlött az a videó, amelyben Krishnamacarya 1938-ban akro-jógázott a lányaival, erre egy amerikai házaspár feltalálja a spanyolviaszt, és a saját szerzeményükként feltüntetve az egészet, le is védjegyezteti, hogy senki ne használhassa az Akro-jóga nevet az egész világon, csak aki az ő x ezer eurós tanfolyamukat elvégezte, és az is csak úgy oktathat, ahogy ők ezt biztonságosnak látják. 


Vagyis a Jason & Jenny-féle akro-maffia magyarországi fő-tótumfaktumai azt akarják sugallni, hogy az, aki nem náluk végzett, az veszélybe sodorhatja a gyakorolók egészségét és testi épségét. Hát elég siralmas lejárató kampány, az biztos. Mellesleg hozzáteszem, hogy az uniós védjegylajstromban nem szerepel az Akro-jóga név, úgyhogy valószínűleg ide még nem volt pénzük kiterjeszkedni, de az embereket már paráztatják ezzel.


Az egészben a nevetséges az, hogy egy kanál vízben próbálunk ismét vihart kavarni, mivel Magyarországon ebben az egészben komoly pénz nincs. Higgyétek el, ha lenne, akkor az Atmában már heti x időpontban mennének az akro órák, de ez igazából a legtöbb jógásnak csak kikapcsolódás, így alkalmi workshopnak elmegy, de állandó bevételi forrásra ne számítson belőle senki. Szóval kérdés, hogy megtérül-e egy x ezer eurós jógaoktatóiba fektetett pénz egyáltalán. Jasonnak és Jennynek persze megéri, az vitán felüli, és ezért már érdemes be is paráztatni az embereket, és be nem jegyzett szabadalmi jogokkal hadonászni.


És azért még tegyük hozzá, hogy a "felkent" Jason & Jenny-féle akro oktatók eddig összesen 3 vagy 4 workshopot tartottak kis hazánkban, és azok, akik most a magyar Akro-jóga döntőbíróivá kívánnak válni, nem végeztek el még semmiféle oktatói kurzust, hanem mindössze ennyi tapasztalattal a hátuk mögött minősítenek másokat. Hozzáteszem, fölöslegesen, mert akro-jóga van, volt és lesz, és a jelen pillanatban is az USA-ban több ezer olyan oktató tanítja, akiknek az égegyadta világon halvány lila közük sincsen Jasonhoz és Jennyhez, soha nem kértek tőlük engedélyt, nem végeztek náluk semmit, és nem is fizetnek nekik semmit. 


A jógások már csak ilyenek anarchista, lázadó, öntörvényű emberek, és aki szereti őket, az így szeresse, akinek meg ez túl sok, az bújjon vissza a biztonságérzetet adó korlátozások közé, és paráztassa magát, hátha közelebb kerül a szamádhihoz. Ja és a szabad kommunikácó elősegítésének érdekében létrehoztam egy cenzúrázatlan csoportot a Facebookon Rebel Yoga Budapest néven, ide bárki bármilyen eseményt és hírt posztolhat, illetve természetesen mindenkit szeretettle várunk a sziveszteri Akro Jam-en az Atma Budában, ahol, bár nem Jason és Jenny szisztémája szerint, hanem jó kis atmás-astangás megközelítésben fogunk akrózni, de mindenkire vigyázunk, hogy egyben, egészségesen és feldobva, vagy egyenesen repülve lépjen át a 2012-es esztendőbe. Peace & Love és éljenek a Rebel Jógik! :-) 


Nincsenek megjegyzések: