"Az Ashtanga vinyásza jóga, mint a Védák kiegészítője
Az
Ashtanga
vinyásza
rendszer, amelynek szerzője Vámana, a védikus bölcs nem modern
találmány, hanem a védikus rendszerek legősibb változatát
követi. Igazából a Védák kiegészítője. A filozófiai
rendszerek (darsanák)
közül a legrégebbi valószínűleg a Mímámsza
darsana.
A Mímámsza
a védikus rituálékat írja le és elemzi. A terjengős védikus
rituálék nem értelmetlen zagyvalékból állnak, ahogyan egyes
nyugati szakértők állítják, hanem az egész kozmosz szimbolikus
reprezentációi. Bár a jóga gyakorlása nem tartalmaz semmilyen
tradicionális védikus rituálét, mindazonáltal szoros
kapcsolatban áll velük, és a befolyásuk alatt áll, mint ahogyan
azt a Brihad-áranjaka
Upanisad,
a Védák egyik legrégebbi filozófiai értekezése egyik részéből
is láthatjuk:
Jágjavalkját,
az upanisádikus
risik
legfontosabbikát egy párbeszédre hívja Dzsanaka király. Előtte
azonban kilenc tanult udvari pap veti vizsgálat alá. A papok
ellenségesek az erdőből érkezett kívülállóval szemben, mert
aggódnak, hogy befolyásra tesz szert az uralkodó felett, így
próbálnak felülkerekedni rajta a vitában.
Jágjavalkja
első ellenfele Asvala hibásan azt feltételezi, hogy Jágjavalkjának
nincs megértése a rituálékról, és megkérdezi tőle, hogy a
védikus rituálé végrehajtója hogyan éri el a muktit
(felszabadulást). Jágjavalkja válaszában kitér arra, hogy mit
képvisel a rituálét végző négy pap: A hótri
képviseli a tüzet és a beszédet, az adhvarjú
képviseli a szemet és a napot, az udgátri
a szelet és a légzést, a bráhma
pedig az elmét és a holdat. A tüzet, napot, szelet és a holdat
Agni, Szavitri, Váju és Szóma képviseli, akik elfogadják a
rituálét. A szél (Váju) az életerőt (pránát)
képviseli, ugyanis a prána
különböző formáit vájuknak
nevezik. A jóga szerint a testen belül a Nap a gyomorban
helyezkedik el, míg a Hold az úgynevezett szóma-csakrában,
a lágy szájpadlás tövénél található a fejben. De a tűz, a
Hold és a Nap a három fő energiacsatorna, az ídá
(hold), pingalá
(nap) és a szusumná
(tűz). A tűz, Hold és Nap a hat csakrát is képviseli: a tűz a
múládhára
és szvádhisthána
csakrákat,
a Nap a manipúra
és anáhata
csakrákat,
a Hold pedig a visuddha
és ágjá
csakrákat.
Így
magyarázza Jágjavalkja a négy pap feladatkörét, akik a
beszéd/hang, látás, légzés és elme funkcióit is képviselik. E
négy képesség által éri el a védikus rituálé végzője a
felszabadulást, mondja. Hasonlóképpen, a hang, látás, légzés
és az elme az Ashtanga
vinyásza jóga
meghatározói is."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése