G: Talán kezdjük azzal, amit te szeretnél mondani magadról.
N: A Kudalíni jógával öt éve találkoztam először, akkor volt az első hétvégi nemzetközi workshop Magyarországon. Ez egy nagyon intenzív tapasztalás volt, már az első alkalommal érezhető volt az energiagyakorlatok azonnali hatása, amit korábban máshol nem tapasztaltam. Aztán jött a következő, a következő, és egyszer csak éreztem, hogy ott a helyem, ez az amire nekem szükségem van. Tanárként és gyakorlóként egyre mélyebb és mélyebb szinteken érzem, látom, tapasztalom, átalakító erejét. 2008 tavaszán még csak 20-an, 30-an voltunk, de mára elmondhatjuk, hogy az első Magyarországi Tanárképző után több százan gyakorolják ezt a jógát is országszerte.
G: A Kundalíni előtt is foglalkoztál jógával?
N: Hatha-jógára, női jógára, várandósságom alatt pedig kismama-jógára jártam.
G: Egy laikusnak mit tudnál mondani, hogy miben más a Kundaliní jóga, mint akármelyik másik jógaóra?
N: A gyakorlatok teljesen egyszerűek, bárki számára elvégezhetőek és azonnal ott hatnak, ahol arra a testnek vagy léleknek leginkább szüksége van. Így az órák is többről szólnak, mint a fizikai test átmozgatása, hiszen azt a bennünk lévő kreatív erőt és energiát aktiválja, ami nagyon gyorsan elindít a változás, tisztulás, önismeret útján. Bár minden jógairányzat célkitűzései végső soron azonosak, a kundalini jóga nagyon rövid idő alatt, intenzív tapasztalást és eredményt nyújt. Testi, lelki, mentális kihívásokon keresztül hozzákapcsol a belső erőforrásainkhoz, növeli kapacitásunkat, amivel a jógaórán túl a hétköznapi életben is boldogabban, egészségesebben, kiteljesedve élhetjük az életünket. Krija-rendszer van, ami azt jelenti, hogy a speciálisan összefűzött ászana-sorozatoknak mindegyiknek meghatározott hossza, sorrendje, célja van. Egy olyan komplex rendszer amiben a gyakorlatok, meditációk alatt intenzív pránajámákat, különböző kéz- és testmudrákat, testzárakat vagy mantrákat kombinálunk, sokszor egyszerre használunk, hogy tudatosan irányítsuk a pránát a testben. A több ezer krija más-más területre hat. Van, ami a fizikai testet, mozgatja át, energetizálja, tisztítja. Van, ami az érzelmi testre, düh, harag, félelem elengedésére, negatív érzelmek átalakítására hat. Vannak kriják, amik segítenek a relaxálásban, vagy felkészítenek egy mélyebb meditációra. Ez egy izgalmas, változatos út, mindenki megtalálja benne azt, ami neki szól, amire személyes fejlődése érdekében szüksége van.
G: Mi lesz a fellépésetek tartalma?
N: A másik nagy szerelmem a jóga mellett a Gong és a tibeti hangtálak. Mint említettem a Kundalíni jóga magába integrál más irányzatokat is. Így a Naad-jóga a hang jógájának tudománya az egyik alappillére ennek a hagyománynak. A folyton fecsegő elmének nagyon sok hangja van, a léleknek egy. A hang, a mantra, a rezgés abban segít, hogy az intuíciónkon keresztül összekapcsolódjunk a lélek valódi hangjával, az eredő forrással. A Gong egy szakrális hangkeltő eszköz, egyedülállóan széles rezgésspektruma tisztít, energetizál, segíti a relaxációt, meditációt. A legtöbb hangszer lineáris hangot ad ki, amit az elme a kezdeti hangtól a lecsengésig végigtud követni. A gong viszont lecsengése előtt önmagából hoz létre újabb és újabb hangburkokat, mint a visszhang, vagy mint az óceán hullámai. Ezt a transzlineáris utat a kontrollálni akaró elme már nem tudja követni, és ezért nagyon hamar létrejön egy spontán meditatív állapot. Ezáltal megnyílik egy belső tér, és az ember egyszer csak találkozik önmaga valójával.
G: A gongon kívül lesz még más is?
N: Sokan nem szeretnek meditálni, mert attól félnek, hogy nem csinálják helyesen. Hogy nem tudnak koncentrálni, a gondolataik folyton elkalandoznak stb. Így egy csomó frusztráció és negatív érzés társul ahhoz, ami valójában minden spirituális út végcélja. Ezt az egy órát arra használjuk, hogy egy örömteli módon tapasztaljuk meg azt, hogyan állítsuk az ugráló majom elmét a lélek szolgálatába. Ehhez a kundalíni jóga eszköztárához nyúlunk, használunk pránajámát, mudrákat, a Gongot, mantrát és a közösség felemelő erejét. Így a testen, elmén túl haladunk a lélek lényegéig autentikusan összekapcsolódva önmagunkkal és egymással.
G: Akkor várjuk az együtt rezgést, hangszerekkel is be lehet majd csatlakozni a meditációba, tehát Navnihal Kaur (Bujáki Gabi) és a magyar Kundalini-jóga közösség délután 1-től a Napforduló Jógafesztiválon, június 23-án a Margitszigeten!
Akit pedig bővebben érdekel a Kundalíni-jóga és a Gong, itt járhat utána:
http://kundalinijogakozosseg.wordpress.com/
FB-n:
http://www.facebook.com/gongjoga
http://www.facebook.com/KundaliniJoga
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése