Hány ászana van összesen?

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Az ászanák csökkenő száma

Egyes tudósok, akik azzal érvelnek, hogy az Ashtanga vinyásza jóga egy modern találmány, azt állítják, hogy az ászanák az idők során gyűltek össze. Ezt az állítást arra tényre alapozzák, hogy az olyan középkori szövegek, mint a Ghéranda Szamhitá, vagy a Hatha-jóga Pradípiká viszonylag kevés ászanáról tesznek említést, míg a mi rendszerünk ma sok pózból áll. Ezért azzal érvelnek, hogy az Ashtanga-jógát valószínűleg a tizenkilencedik században találták ki, mivel túl sok ászanát tartalmaz ahhoz, hogy valóban ősi lehessen. Ez az érvelés hibás. Abból, hogy egy bizonyos írásban mennyi póz van említve, nem lehet egy rendszer antikvitását vagy annak hiányát megítélni. A Hatha-jóga Pradípiká például nem ad teljes listát a pózokról, és soha nem is szándékozott ezt megtenni. A Pradípiká azért nem sorolja fel az összes ászanát név szerint, mert személyes oktatás során kellett elsajátítani egy tanártól, nem pedig egy szöveg olvasása alapján.

Valójában, minél ősibb egy jógarendszer, annál több ászanát találunk benne. Az entrópia (rendezetlenség) hatása alatt az idők során nem csak egyre több szanszkrit szöveg és tudás veszett el, hanem egyre több ászana is. A sásztrák állítása szerint eredetileg 8 400 000 ászana volt, az univerzumot benépesítő fajok számával megegyezően, amelyek összességét csak a Legfelsőbb Lény ismerte az Úr Siva formájában. Ez pedig azt jelentené, hogy az idők kezdetén tulajdonképpen végtelen számú ászana létezett. Rámamohan Brahmacari, aki a tizenkilencedik-huszadik században élt, állítólag hétezer ászanát ismert, és háromezret tanított meg Srí T. Krisnamácsárjának. A legtöbb modern ászana-rendszer csupán néhány tucat, vagy legfeljebb száz körüli pózból áll. Vagyis az ászanák száma csökkent az idő előrehaladtával, nem pedig növekedett.

Az írásos bizonyítékok hiánya

Sajnos a legtöbb jóga-iskola semmilyen írásos bizonyítékot nem hagyott hátra maga után. Még a Védákat sem írták le egészen a tizenkilencedik századig. A hagyományos álláspont az volt, hogy ha egy tudást leírnak, akkor azt el lehet olvasni, és illetéktelen kezekbe is kerülhet. A legtöbb jóga-iskola titokban tartotta a tudományát, és csak az emlékezetükben őrizték. A ászanákat csak személyes tanítás során lehetett megtanulni attól, aki mesteri szinten sajátította el őket. Egyes nyugati tudósok nem is vesznek tudomást az indiai spiritualitás azon aspektusairól, melyek nem voltak leírva. Ez gyakran annak a ténynek köszönhető, hogy puszta megfigyelőnek tartják magukat, és nem akarnak igazán belemerülni a dolgokba. De az indiai spirituális tradíciók elsősorban szájhagyomány útján terjednek. Ha valaki meg akart tanulni valamit, akkor általában meg kellett kapnia annak a bizalmát és elfogadását, aki tudta azt, amit meg akar tanulni. A legtöbb tudást, amit szövegekbe foglaltak, annyira általánosnak tekintették, hogy alig volt használható. Az írásos bizonyítékok hiánya önmagában tehát nem bizonyítja, hogy az Ashtanga vinyásza jóga nem ősi, vagy hogy az ászanák nagy száma csak nemrég jött létre.