2014. október 6., hétfő

Fighters' Run 2014

Szombaton voltam életem első futóversenyén. Úgy történt az eset, hogy az egy héttel ezelőtti Legion Runról szóló FB-posztokat olvasgatva felrémlett bennem, hogy de jó is volna kipróbálni egy ilyen akadályfutást nekem is, csak nem lehet akkora ördöngősség. Így amikor megtudtam, hogy Zsirai Milán benevezte a Yakuzásokat és lehet csatlakozni, gondoltam kipróbálom én is magamat, hogy milyen kemény vagyok :-)

Aki nem tudná, a Yakuza Fitness az az edzőterem Óbudán, ahol én is tarok Beast Mode edzéseket, egyelőre péntekenként, de lehet, hogy majd bővül az időpontok száma, ha van rá igény. A Yakuzás csapat egyébként nagyon barátságos TF-es fiatalokból és különböző korosztályú emberekből áll, akik Milánhoz járnak CrossCore edzésre. Ez egy olyasmi szerkezet, mint a TRX, csak még nehezebb dolgozni vele, mert a két vége egy csigán keresztül mozgatható, így nyeklik-nyaklik mindenfelé, amikor rá akarsz támaszkodni. Kipróbáltam én is, de egyelőre még a gyűrűvel meg a húzódzkodórúddal is elvagyok. 

Szóval 12 fős csapattal indultunk neki az esős szombat délelőttnek, 3 kilométeres kört vállaltunk, 15 akadály, például vizesárok, szögesdrót, konténer megmászása, palánk átugrása, szalmabálák, rögbi-játékosok, és egyéb cuccok voltak, amik technikailag nem olyan nehezek, de viszont a bokád könnyen kibicsaklik, ha nem vigyázol, és a futás közben is lassít a dolog. Mivel csapatban futottunk, így be akartuk várni a többieket, bár az elején hárman elfutottunk előre. Közben Milánék azt hitték, hogy mögöttük vagyunk, és ránk vártak, mi meg rájuk. Végülis 25 perc alatt csak megvolt a kör, ami meglett volna 17 alatt is, ha nem várunk egymásra, hanem csak arra, aki tényleg hátul van. Az már egy dobogós helyet is hozott volna csapatban.  Mindegy, végülis a csapathangulat volt a lényeg, itt van a before-after kép is. 

Az egyéni versenyzők közül sokan két kört futottak, ami hat kilométer, az már jó tempóban azért tényleg érezhető dolog. Jövőre lehet, hogy én is megnézek egy-két ilyen versenyt, szerencsére egyre többet rendeznek ilyen akadályfutásból itthon is. Például a Reebok Spartan Race (október 25-én a Hungaroringen még lehet egyet futni), a Legion Run, a Brutál Futás, illetve a Fighters' Run. A nevezési díjak persze borsosak, lehet, hogy meg kellett volna tartani az idei rajtszámomat :-). 

Szóval jövőre jó lenne megnézni egy-két ilyen versenyt, esetleg egy atmás-beast mode-os csapattal is lehetne indulni. Addig is futkározok a Margitszigeten meg a Hármashatárhegyen, és folytatjuk a Beast Mode edzéseket a Yakuzában, gyertek! Illetve a jóga sem marad el, minden hétköznap tartok órákat továbbra is az Atmában, illetve jövő héttől az óbudai Gyöngy jógastúdióban is.

2 megjegyzés:

Slan írta...

Én is most készültem először ilyenen indulni. Csak kiugrott a múlt héten a vállam, így a futás is ugrott... :) Nem tudsz javasolni valami jó váll rehabilitációs, erősítő gyakorlatot? Köszi.

Gauranga Das írta...

Szia! Én csak egészséges vállra tudok erősítő és nyújtó gyakorlatokat. Sérülés esetén mindenképpen meg kell nézetni orvossal, és gyógytornászhoz menni rehabilitáló gyakorlatokért.