2015. szeptember 29., kedd

A víz és a tűz mantrája

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Azt javasoltam, hogy az uddzsájí közben az Óm mantrát vagy az ísta-mantránkat (az imádott istenségünk mantráját, például Siva esetében Óm Namah Sivája) ismételjük az óra vagy metronóm minden egyes ütemére. A nádí suddhi esetében azonban ez más. Itt a hold-ciklus közben a Vam szótagot (a víz mantráját) mondjuk, míg a nap-ciklus közben a Ram szótagot (a tűz mantráját). A hold-ciklus a bal orrlyukon keresztül történő belégzésből, valamint a jobb orrlyukon keresztül történő kilégzésből áll. Ezalatt a Vam bídzsáksarát (mag-szótagot) ejtsük ki. A nap-ciklus a jobb orrlyukon keresztül történő belégzésből és a bal orrlyukon keresztül történő kilégzésből áll. Ezalatt a Ram bídzsáksarát ejtsük ki.

Az is fontos, hogy hová mondjuk a mantrát. A víz mantráját a koponya közepébe irányítsuk, a harmadik agylebeny területére. A jóga-terminológia a „Hold”-nak nevezi ezt a területet, mivel a prána lunáris, életet adó, anabolikus, tápláló gyűjtőhelyét jelzi, melyet amritának is neveznek. Miközben kiejtjük a Vam-ot ezen a területen, a telihold korongját vizualizáljuk benne, mely a folyékony ezüst óceánjaként tündököl, és a nektárhoz hasonló, hűsítő minőséggel rendelkezik.

A nap-ciklus közben a Ram-ot ejtjük ki a tűz körében, vagyis a manipúra csakrában. A manipúrát azért nevezik a tűz körének, mert ez az agni, a tűz elem székhelye. Minden egyes csakra egy bizonyos elemet képvisel, és magában hordozza azt. A manipúra (köldökcsakra) a tűz elemet képviseli, melyet a testben leginkább az emésztési tűz formájában vehetünk észre. Minden csakrának ugyancsak van egy mag-szótagja (bídzsáksara), ami szintén ugyanazt az elemet képviseli. A köldökcsakra bídzsa mantrája a tűz szótagja, amit a köldökben, vagyis pontosabban a köldök mögötti területen vizualizálunk, ahol a köldökből kiinduló egyenes a gerincet metszi. Ez a manipúra csakra helye.

A nádík megtisztításának ez a leghatásosabb módszere a váltott orrlyukas légzést a csakra-vizualizációval és a mantrával kombinálja. Ez a módszer annyira erőteljes, hogy a Darsana Upanisad kijelenti, ha ezt a módszert a természetben elvonulva gyakoroljuk, akkor három-négy nap alatt megtisztítja a nádíkat, persze erre nem mernék fogadni (5.10). mint ahogyan korábban is említettük, a sásztrák néha a sztuti (túlzó dicsőítés) eszközével élnek annak érdekében, hogy a gyakorlók meggyőződéssel gyakorolják a technikákat."

Nincsenek megjegyzések: