Extrém pránájáma a gyakorlatban

SimonBorg-Olivier blogján olvastam, hogy egy barátja, William Truebridge, aki világrekorder szabadmerülésben (freediving) megverte saját világrekordját, és 124 méter mélyre merült palack nélkül, egy lélegzetvétellel, közben összesen 3 és fél percig visszatartva a levegőt. Ebben nem is annyira a 3 és fél perc a különleges, hiszen ilyen időtartamú légzésvisszatartásra pár hónap gyakorlás után szinte bárki képes lenne. Azt ne feledjük azonban, hogy a víz alatt sokkal nagyobb nyomás nehezedik az emberi testre, és így a véredényekre és a tüdő szöveteire is, mint tengerszinten, vagy akár a víz felszíne alatt lebegve.

Szóval ez egy extrém teljesítmény, és Simon írja is, hogy a barátja rendszeresen gyakorolja a jógát és a pránájámát. Tudjuk azt, hogy a pránájámát kétféle céllal is lehet gyakorolni: egészségügyi céllal, különböző betegségek gyógyításában is nagyon hasznos, illetve spirituális céllal, a meditációs állapot előkészítése érdekében. A gyógyászati célú pránájámákat akár az ászanában való előzetes komoly gyakorlat nélkül is végezhetjük, mert a legtöbbjük biztonságos, és egyik sem tartalmaz 40 másodpercet meghaladó időtartamú kumbhakákat.

A spirituális pránájámák esetében azonban a cél éppenséggel a kumbhakák, vagyis a légzésszünetek maximális meghosszabbítása, ez jelenthet akár 10-15 percet is, amit egy mai ember is elérhet, igaz, 10-15 évnyi rendszeres, napi szintű gyakorlással. A spirituális pránájámában azért tűzzük ki célul a minél hosszabb légzésszünetek elérését, mert a jóga-sásztra szerint amikor a prána megáll, akkor az elme is megáll, és amikor a prána mozog, az elmét is sokkal nehezebb egy pontra szegezni. Tehát a légzésszünetek közben sokkal könnyebb a meditatív állapot elérése vagy a koncentráció, mint amikor folyamatosan lélegzünk, főleg, ha szabálytalanul, kapkodva vesszük a levegőt.

Az a fajta pránájáma, amit egy ilyen mértékű teljesítmény eléréséhez gyakorolni kell, valamelyest a kettő közé fog esni. Mindenképpen kell gyakorolnunk a 40 másodpercnél hosszabb légzésszüneteket, de ezeket is fokozatosan kell elsajátítani, hogy legyen elég ideje a tüdő szöveteinek arra, hogy hozzáerősödjenek a megnövekedett terheléshez, ami a víz alatt érni fogja őket.

A felkészülés másik részét pedig a mentális és idegrendszeri felkészülés teszi ki, hiszen az agyban ki kell tolni a véroxigén-gátat, ami egy vegetatív funkció, és jelet ad a tüdőnek, hogy mindenképpen levegőt kell venni, amikor az oxigénszint egy bizonyos mérték alá esik. Ha a búvár bepánikol vagy elveszíti az önuralmát, a pulzusa automatikusan megugrik, és nem lesz képes tovább ereszkedni, de még feljönni sem fog tudni rendesen. Ez egy mentális játék, amiben szembenézünk a félelmeinkkel és megtanuljuk uralni a szívverésünket, az elmeállapotunkat, és minden körülmények között higgadtak tudunk maradni.

Az ilyen extrém helyzetek és extrém teljesítmények jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyakorlati életben is ellenőrizzük, mennyire tudunk urai maradni önmagunknak egy nehéz helyzetben. És természetesen az akaraterő fejlesztésére sem utolsó akár ez a sport, akár valamelyik másik. Ugyanis a legtöbb vágyunkat az akaraterő és koncentrált erőfeszítés hiánya miatt nem sikerül megvalósítani, és az ember sokszor inkább módosítja a vágyait vagy lemond az álmairól, amikor megért, hogy mennyi erőfeszítésbe kerülne azok elérése. Önmagunk legyőzése a legtöbb esetben a belső korlátaink legyőzését jelenti. Nem kell mindenkinek világbajnoknak lennie ebben vagy abban a sportban, de ha sohasem megynk egyik vágyunk után sem, és nem valósítjuk meg egyik tervünket sem, akkor nem lesz elég erőnk az élet végső céljának, a spirituális megvalósításnak az eléréséhez sem.