Nem megy az elengedés?

Sokszor hozza úgy az élet, hogy elveszítünk valamit, például pénzt, vagyontárgyakat, kapcsolatokat, személyeket, az egészségünket vagy akár az életünket. Viszont sokszor úgy érnek bennünket ezek a helyzetek, hogy nem igazán vagyunk felkészülve rájuk, nem tudjuk méltósággal elengedni azt, amit már elveszítettünk. Pedig a karma ilyen, amit az egyik kezével ad, azt a másikkal elveszi. éppen ezért nincs értelme örvendezni akkor, ha látszólag sikeresek vagyunk és búnak adni a fejünket, amikor éppen egy hullámvölgy következik. Ugyanis mindegyik elmúlik.

Akkor válunk igazán bölccsé, amikor valóban semlegesek tudunk maradni a veszteségek és nyereségek láttán. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem tudunk örülni valaminek, vagy nem érzünk bánatot, amikor elveszítjük, de nem ragadnak magukkal ezek az érzések, és nem próbáljuk meg visszahozni azt, amit már nem lehet. A veszteség gyakran keserűséget, bosszúszomjat, esetleg bizonyítási vagy megfelelési kényszert vált ki az emberből, azaz motiválja, megszínezi a tetteit és a szándékát. Persze ezt is ki lehet használni pozitívan, de sok esetben csak hátráltat bennünket az utunkon. A valódi elengedés gyakran akkor következik be, amikor megértjük, hogy egy-egy ragaszkodás vagy veszteség felett érzett keserűség miképpen akadályozza a fejlődésünket. 

Ehhez persze őszintének kell lenni, és megfelelő tudás birtokában kell lenni. Természetesen a túlzott ragaszkodásnak is megvan az ellentéte, ez pedig a céljaink túl könnyű feladása. Amikor nem vagyunk eléggé motiváltak, hogy küzdjünk valamiért, mert azt érezzük, hogy úgyis el fogjuk veszíteni, vagy nem vagyunk elég jók, nem érdemeljük meg, stb., akkor túl könnyen elengedjük azt, amiért még küzdeni kéne. Az áldozathozatal megfelelő módját is meg kell tanulnunk, mert az egó néha túlszárnyalja a kötelességérzetünket, és elkezdjük úgy interpretálni a törekvéseinket, hogy az megindokolja a ragaszkodásunkat. 

Ez most talán egy kicsit elvont megfogalmazás volt, de hadd éljek egy példával: Ha a partnerünk nagyon kedves a számunkra, akkor a kapcsolatunk elején ösztönösen igyekszünk túldimenzionálni számunkra vonzó tulajdonságait, és elsiklunk az esetleges hibái felett. A kapcsolat során érhetnek bennünket csalódások, és amikor úgy érezzük, hogy a kapcsolatnak már nincs jövője, akkor előtérbe kerülnek a másik személy hibái, mintegy felnagyítjuk őket mentálisan, ezzel megindokolva saját magunk számára, hogy miért nem szeretjük már. Vagy ha ő hagy el bennünket, és mi még sokáig nem tudjuk elengedni, akkor is hajlamosak vagyunk a számunkra negatívnak tűnő tulajdonságait hangsúlyozni, vagy néha még ártani is akarunk neki azért, mert megcsalt és otthagyott bennünket. 

Az elengedés helyes gyakorlásához tehát elengedhetetlen az egó kiküszöbölése, és az önvalóról szóló tudás helyes megszerzése.